2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Uri Geller megjósolta, mikor szállnak le közénk az idegenek: "Olyan jelentősége lesz, mintha előkerült volna a frigyláda"

Forrás: Getty Images/Ralf Juergens -
uri geller bizonyíték ufó leszállás
Uri Geller már nagyon régen kutatja a földönkívülieket. Érdeklődését akkor keltették fel, amikor fiatal korában ufót látott Izraelben. Az évek alatt többször is elmondta, látott olyan titkos NASA-bázist, ahol idegenek holttesteit tárolják.

A kanálhajlító Geller a Mirrornak beszélt arról, hogy a következő egy-két évtizedben leszállnak közénk a földönkívüliek. Azt is tudni véli, hogy nem invázióra készülnek, békével érkeznek, de azt tudni kell, hogy a képességük megvan ahhoz, hogy elpusztítsanak bennünket. Olyan helyre érkeznek majd, ahol az egész világ láthatja őket, Geller reméli, hogy filmbeillő módon ez a Fehér Ház udvara lesz.

"Úgy gondolom, hogy az elkövetkező 10-20 évben várhatjuk az eljövetelüket. Nem kell invázióra számítani. Bárhonnan is jöjjenek – azt hiszem, két vagy három faj van odakint –, ha el akarnának pusztítani bennünket, megtehetnék. Remélem, olyan helyen landolnak, mint a Fehér Ház gyepe, vagy az Eiffel-torony. Olyan jelentősége lesz ennek, mintha előkerült volna a frigyládát" - mondta.

Forrás: Getty Images/Ralf Juergens


A múlt hónapban egy kongresszusi meghallgatáson David Grusch volt titkosszolgálati tisztviselő azt állította, hogy az Egyesült Államoknak „ép és részben ép" idegen járművek vannak a birtokában, és „nem emberi" biológiai bizonyítékokat is emlegetett, amelyeket becsapódási helyszíneken találtak. Geller erről így vélekedik:

Geller szerint az idegenek technológiai felszereltsége minden képzeletet felülmúl. Ha nem lennének békések, már régen elpusztíthatták volna a bolygónkat. Szerinte az amerikai kormány azért titkolja az ufókkal való kapcsolatot, mert arra akarják használni a tudásukat, hogy új fegyvereket fejlesszenek.

Gellernek először az egykori náci tudós, Wernher von Braun mutatott be bizonyítékot földönkívüliek létezésére. Bevitte a NASA egyik titkos létesítményébe, ahol hűtőkamrákban elhelyezett idegenek holttesteit tárolták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.