Vonzanak a rosszfiúk? Íme 9 ok, hogy inkább egy jófiúhoz menj hozzá

Forrás: Thinkstock -
anyaság rosszfiú házasság párkapcsolat anyu figyelem apaság szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amikor párt keres, minden lány olyan férfira vágyik, aki tudja, hogyan kell bánni a nőkkel, és nemcsak szeretni, de tisztelni is tudja őket. Erről pedig igen sokat elárul az, hogy az illető férfinak milyen kapcsolata volt, illetve van a saját édesanyjával.

Noha fiatalon sok nő esik abba a csapdádba, hogy enged egy rosszfiú csábításának, hiszen mellette nem lesz híján a kalandnak és szenvedélynek, ám amikor már esküvőről van szó, legtöbbeknél inkább a biztonság számít - állítja az Elite Daily.

Forrás: Thinkstock

Előnyben a rosszfiúk:

Persze a rosszfiú típus nagyon vonzó tud lenni, de ha már találkoztál közülük legalább hárommal, akkor érdemes levonnod a következtetést, mert valamiben mind hasonlítanak. Mégpedig abban, hogy nem elég jók hozzád és neked. Ez után a felismerés után pedig játszi könnyedséggel állapíthatod meg, hogy neked igenis a jófiúk jönnek be. Ha a jelölted egy kicsit kiszámíthatóbb is a kelleténél, ne küldd el azonnal, ugyanis a jófiúk is tudnak rosszak lenni, például az ágyban. A témáról itt írtunk bővebben.

Az alábbiakban kilenc okot sorolunk fel, amikért a nők többsége végül mégis a mama pici fia mellett dönt.

Ez alatt nem azt kell érteni, hogy egy olyan férfi mellett, aki tutyimutyi, és hagyja, hogy mindenki átgázoljon rajta, hanem olyan, aki szereti és tiszteli az édesanyját, és ugyanígy fogja szeretni és tisztelni a feleségét is.

1.) Először is az ilyen férfiak nem szégyellik kimutatni az érzelmeiket. Aki közeli kapcsolatban volt mindig is az anyukájával, az nem hiszi azt, hogy attól lesz férfias, ha sosem ejt egy könnycseppet sem, és minden érzelmet kizár a szívéből, egy szóval mer ember lenni.

2.) Másodszor, ezek a férfiak a nőkre sosem szexuális tárgyként tekintenek, hanem első sorban úgy, mint egy másik emberre, és csak másodsorban úgy, mint egy nőre.

3.) A következő nyomós érv mellettük, hogy miközben tudják, a nőnek is van saját, független élete, képesek őt hölgyként kezelni, nem felejtettek még el udvarolni, vagyis kinyitják előtted az ajtót és előreengednek, meglepnek néha egy-egy szál virággal, és éreztetik veled, hogy fontos vagy nekik. Aki ilyet tapasztal, az legyen hálás ezért a fiú anyjának.

Forrás: Thinkstock

Igazi úriemberek 10 elveszett tradíciója, amelyeket ma is visszasírunk


Korábban összegyűjtöttünk tíz elveszettnek hitt férfierényt és -hagyományt, amelyek egyébként még ma is érvényben vannak, csak éppen már senki nem tartja magát hozzájuk. Lássuk hát azokat, amelyek a mi kultúránkban is megállnák a helyüket mind a mai napig!

4.) Ezen kívül az ilyen típusú férfiak odafigyelnek arra, amit a nő mond, figyelembe veszik a tanácsait, elfogadják a véleményét, és nem gondolják azt, hogy csak azért, mert nő vagy, nem számít, mit mondasz, hiszen kicsi koruktól kezdve kikérték édesanyjuk véleményét is, és megtapasztalták, hányszor kaptak tőle bölcs tanácsot.

5.) Az ötödik érv, hogy azok a férfiak, akiknek jó a kapcsolatuk az édesanyjukkal, azt is tudják, milyen fontos jó apának lenni. Akit ugyanis szeretetben nevelt a saját anyja, az ugyanezt a szeretetet akarja majd a saját gyermekének is továbbadni.

Apa csak egy van?

Az apaság fogalma nem merül ki csupán a gyermeknemzésben - ennél jóval több és összetettebb: az életre szóló érzelmi kötődésen túl a férfi számára voltaképpen egy fontos szerep, identitás, feladat, kihívás és lehetőség is egyszerre. Probléma akkor merülhet fel, ha felvetődik a gyanú, hogy a gyermek biológiai apja esetleg nem azonos az őt nevelő apával… A témát itt boncolgattuk korábban.

6.) Hatodik nyomós indok mellettük, hogy a nőket magukkal egyenlőnek tartják, nem úgy tekintenek rájuk, mint akiknek az a feladatuk, hogy őket kiszolgálják. A partnerkapcsolatot akkor tartják jónak, ha abban a férfi és a nő egymás támasza.

7.) A következő fontos dolog, hogy ezek a férfiak egyszerűen kényelmesen érzik magukat nő társaságban, tudják, hogyan kell viselkedni, nincsenek egy pillanatig sem zavarban. Akinek közeli kapcsolata van az édesanyjával, annak ilyen gondja sosincs.

Forrás: Thinkstock

8.) Emellett azt is tudják, milyen nehéz dolog anyának lenni, hiszen látták saját anyjukat is megküzdeni ezzel a feladattal. Nem ítélik el azt sem, ha otthon maradsz a gyerekkel, de azt sem, ha visszamész dolgozni, így is, úgy is büszkék a párjukra.

9.) Utolsó érvként azt kell megemlíteni, hogy míg a rosszfiúkból később rossz férj lesz, addig a jófiúkból jó férj válik, az anya-fiú kapcsolat ugyanis egy életen át érezteti hatását, ezért aki gyerekként közel állt az édesanyjához, az később is kedves, érző szívű, gondoskodó felnőtt lesz.

Anya, szeress akkor is, ha rosszkedvű vagy!

Sikereink, legyen szó magánéletről vagy karrierről, nemcsak intellektuális képességeinken múlnak, hanem azon is, mennyire fejlett és egészséges az érzelmi intelligenciánk. A Life.hu korábban bemutatott pár rossz nevelési példát, hogyan tudjuk tönkretenni a gyermekünk (főleg a kisfiunk) érzelmi intelligenciáját - akár egy életre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.