5 hétköznapi dolog, ami lepukkanttá varázsolja az otthonod az ingatlanszakértő szerint

Shutterstock - Harbucks
lakberendezés otthon lakás
A lakásunk nem más mint a személyiségünk lenyomata: szeretjük minden hibájával és erősségével együtt. De mi van azokkal a talán fel sem tűnő, apró részletekkel, amik alapján a vendégek igénytelennek titulálhatják az otthonunkat anélkül, hogy mi észre vennénk?

Otthon, igénytelen otthon – legalábbis a vendégek szerint.

Nő otthon rendetlenségben ül
A rendetlen otthon nagy red flag. 
Forrás: Shutterstock

5 hiba, amit soha ne kövess el, ha igényes otthont szeretnél

Apróságok, amikre nem is gondolnál 

Lehetőségeinkhez mérten mindannyian próbálunk olyan otthont létrehozni, ami maximálisan kielégíti az igényeinket, ráadásul még csini is. Mert nők vagyunk és fontos számunkra, hogy milyen környezetbe érkezünk meg esténként és mi az első dolog, amit meglátunk, amikor reggel kinyitjuk a szemünket.

Arról nem is beszélve, hogy akárhányszor vendégek érkeznek, kicsit mindannyian Bree Van de Kamppé alakulunk át: szeretnénk tökéletes háziasszony és vendéglátó szerepében tetszelegni, aki egy csodás, irigylése méltó háztartást vezet.

De mi van azokkal az apróságoknak tűnő lakberendezési bakikkal, amiket a nagy igyekezetben könnyedén elfelejtünk? 

Az utcafront 

Outdoor photo of yard without people
Fontos a szép kert. 
Forrás: Shutterstock

Sokan csak a lakberendezéssel foglalkoznak, pedig pontosan tudjuk, milyen fontos az első benyomás, ami egy ház esetében nem más, mint az utcafront. Egy ápolatlan kert pedig minden látogató hangulatát megalapozza, így érdemes egy kicsit felpimpelni az otthonunk külsejét is és eltüntetni a burjánzó bozótokat, az ajtók vagy ablakpárkányok lepattogzott festékét, vagy a fura foltokat a járdán. 

Az elhasználódás

Teljesen természetes, hogy otthonunk fénye egy idő után megkopik és már nem teljesen olyan, mint új korában, hiszen szeretjük, használjuk, élünk benne. Azonban nagy különbség van aközött, hogy láthatólag élünk egy lakásban és aközött, hogy leamortizáljuk azt. A lefittyenő tapéták, repedezett csempék, penészes fugák, vagy az örökre elkopott padló mind-mind igénytelen benyomást kelt. 

Zsúfolt emlékek

Messy double bed with cushions, blanket, plaid and backpack standing by wall with posters and shelves with various stuff in bedroom
Meg kell találni a tökéletes egyensúlyt az emlékek tárolásában. 
Forrás: Shutterstock

Szeretjük magunkat körbevenni az emlékeinkkel és ez jól is van így, de ha már a bútorok lassan nem látszanak ki a fényképek, gyerekkori rajzok, képeslapok és üzengetős cetlik mögül, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy talán jobb lenne ezeket egy albumban gyűjteni ahelyett, hogy zsúfolttá és rendetlenné tesszük velük az otthonunkat. 

Stíluskavalkád

Private home in Crested Butte, Colorado
A stílusok keveredése nem mindig sül el jól. 
Forrás: Shutterstock

Persze, fejezzük ki az egyéniségünket az otthonunkban is, de nem kell, hogy ezt az jelentse, hogy minden szobánk más színben és más stílusban pompázzon. Fontos a harmónia, ezért válasszunk egy vezető színt és egy stílust, amihez a lakás összes szobáját alakítjuk. 

A fények

Stylish interior of bedroom with comfortable bed and glowing lamps
Fontos a kellemes fény kialakítása. 
Forrás: Shutterstock

A legtöbben nem fektetnek nagy hangsúlyt a fényekre, pedig nagyban befolyásolja a hangulatunkat, de még az alvási ciklusunkat is az, hogy milyen fényekkel vesszük körbe magunkat. Az erős, hideg fényektől könnyen egy műtőben érezhetjük magunkat, így ha tehetjük, inkább a meleg, lágy, természetes fényeket részesítsük előnyben. 

A lakberendező térden állva esdekel: ezt az 5 szabályt felejtsük végre elLakberendezés a ciklusod szerint – Őrültség vagy zseniális ötlet?7 lakberendezési tipp, hogy leolvadjanak rólad a kilók

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.