Mindenkinek életében van egy − vagy több − olyan műsor, amit titokban néz. Tudod, az a fajta reality, amit nézve egyszerre fogjuk a fejünket és nem bírjuk kikapcsolni a tévét. A trash realityk világa egy külön univerzum, ahol a szekunder szégyen, a káröröm és a „na, én sosem csinálnék ilyet” érzése egy nagy bűnös élvezetté fonódik össze.

Forrás: Shutterstock
Élvezed mások szenvedését? Így hatnak ránk a kedvenc trash reality műsoraink
De miért szeretjük nézni, ahogy mások drámáznak, miközben mi otthon a kanapén ülve pattogatott kukoricát majszolunk? Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint a válasz meglepően egyszerű: mert emberek vagyunk – és imádjuk mások életét figyelni, különösen akkor, ha az távol van a saját világunktól. Ahogy a szakember fogalmaz:
„Trash realityt nézni nem más, mint biztonságos „kukkolás.” Belepillanthatunk mások életébe, hibáiba, drámáiba, miközben mi teljesen anonimok maradunk”.
Ez a „megfigyelő szerep” hihetetlenül vonzó tud lenni. A néző egyszerre kívülálló, de mégis úgy érzi, hogy be van vonva a sorozatba: átéli a konfliktusokat, miközben tudja, hogy ez nem az ő élete. Van egyfajta felszabadító érzés abban, amikor mások kínos pillanatait látjuk, és ez nemcsak káröröm, hanem egyfajta pszichológiai levezetés is.
A szakértő szerint az ember alapvetően társas lény, szeret másokat megérteni, értékelni, de legfőképp ítélkezni, kritizálni. Mert valljuk be, ez is jólesik.
„A realityk nézése során a közönség sokszor morális bíróként viselkedik. Megmondják, ki viselkedett helyesen, ki nem, és ezzel egyfajta kontrollérzést élnek át a saját életük felett is” – mondja Dr. Makai.
A trash reality tehát nemcsak szórakoztat, hanem a feszültséget is segít levezetni. A nap végén, amikor már az agyunk túlterhelt a munkától, számláktól és hírektől, egy könnyed, „gondolkodásmentes” műsor pont jól esik. Nem kell elemezni, nem kell mély érzelmeket megélni – csak figyelni, ahogy mások teszik ezt helyettünk. Ám a szakértő a trash reality veszélyeire is figyelmeztet:
„Ha valaki túlzottan belemerül ezekbe a műsorokba, és csak ezeken keresztül él társas élményeket – például a barátaival, kollégáival csak erről beszél –, akkor érdemes elgondolkodnia azon, hogy milyen más kikapcsolódási módokat lehetne még kipróbálnia.”
De a legtöbb ember számára a trash reality ártalmatlan feszültséglevezetés. Olyan, mint a gyorséttermi kaja. Nem egészséges, de néha nagyon is jól esik. A készítők ezt pontosan tudják, és szinte tudományos precizitással keverik azokat az elemeket – szerelmet, konfliktust, meglepetést –, amelyek érzelmi hullámvasútra ültetik a nézőt.
Nem véletlen, hogy a trash reality-k sosem mennek ki a divatból
A nézők azonosulni tudnak a szereplőkkel („én is jártam már így”), vagy épp idealizálják őket („bárcsak ilyen magabiztos lennék”). Mindkettő működik és mindkettő erős érzelmi kapcsolatot épít a képernyőn látott világgal.
Ha legközelebb azon kapod magad, hogy a harmadik epizódot nézed zsinórban, miközben már rég aludnod kéne, ne ostorozd magad. Nem vagy egyedül és nem is vagy „felszínes”. Csupán az agyad teszi, amit mindig is tett: próbál túlélni, kapcsolódni és közben egy kicsit nevetni mások hibáin.
A trash reality ugyanis – bármennyire is tagadjuk – tükör. Néha torz, néha vicces, néha fájdalmas, de mindenképpen emberi. És amíg a képernyő másik oldalán mi maradunk a nézők, addig biztonságos távolságból élvezhetjük azt, amit a való életben talán sosem mernénk átélni.


