2025.12.09.
Albert Camus neve ma tankönyvekben, irodalmi kánonokban él. Camus az abszurd filozófia zsenije, az egzisztencializmus egyik legismertebb arca volt. Kortársai számára azonban legalább ennyire ellenállhatatlan macsó, megszállott nőcsábász és végletesen szabad férfi is: úgy törte össze mások szívét, ahogyan a világ értelmetlenségéről írt – kíméletlen őszinteséggel.
Albert Camus az irodalom Nobel-díjas rocksztárja volt. Algériából indult, Párizsban lett világsztár, és közben úgy élte az életét, mintha minden napja az utolsó lenne. A közöny/Az idegen, A pestis, A lázadó ember, A bukás és a Sziszüphosz mítosza szerzője szerint az ember akkor szabad, ha szembenéz az élet értelmetlenségével, ő pedig nemcsak írta, hanem élte is ezt az elvet.
A legmacsóbb filozófusként emlegetik őt. Ezt a címet nem csak a legendás nőügyei miatt nyerte el. Volt benne valami megmagyarázhatatlan vonzerő: a napbarnított bőr, a sötét szemek, a sportos tartás, szexi kisugárzás. Albert Camus olyan volt, mint aki mindig kicsit távolról nézi a világot, és éppen ettől lett ellenállhatatlan. A férfi, aki az abszurd filozófiáját járta körbe, és írta meg, maga is egy élő ellentmondás volt: gyengéd és kegyetlen, hűtlen és szenvedélyes, világhírű és belül örökké bizonytalan, a szabadság jelentette a legfontosabb értéket számára.
Forrás: Getty Image
Camus az abszurd, a lázadás és az erkölcsi felelősség írója
- Az abszurd filozófiájának megfogalmazója: Camus műveiben (pl. A közöny, Sziszüphosz mítosza) azt kutatta, hogyan élhet értelmesen az ember egy alapvetően értelmetlen világban, és elutasította a hamis vigaszokat.
- Az erkölcsi felelősség és lázadás írója: Regényeiben és esszéiben (A pestis, A bukás) a szolidaritás, a bűn, a bűntudat és az egyéni felelősség kérdéseit járta körül.
- Világirodalmi jelentőségű életmű, Nobel-díjjal elismerve: 1957-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, művei ma is alapművek az egzisztencializmushoz kapcsolódó gondolkodásban.
Camus útja a nyomorból a világhírig
1913-ban született Algériában, egy villany- és folyóvíz nélküli lakásban, siket, írástudatlan édesanyától, zord, kemény nagyanya árnyékában. Apja meghalt az első világháborúban. Camus gyerekként azt hitte, mindenki ilyen szegény, a családi problémák természetesek. Csak kamaszként döbbent rá, hogy másoknak cipőre, könyvre, nyaralásra is futja.
Focista akart lenni, tehetséges volt, de a tuberkulózis kettétörte a sportkarrierjét. Ekkor fordult végleg a könyvek és intellektualitás felé, egy tanára fedezte fel tehetségét. Zsarnoki természetű nagyanyja korán munkára akarta fogni, a tanárának köszönhette, hogy továbbtanulhatott, nem véletlen, hogy Nobel-beszédében is neki mondott köszönetet.
Első felesége, Simone Hié, barátja menyasszonya volt. Elhódította. A kapcsolat drogokba, megcsalásokba és pusztulásba fordult. A felesége élt a felsoroltakkal. Camus ekkor tanulta meg: a hűség fáj, a hűtlenség szabadságnak tűnik.
A harmincas évek végére már egyszerre több nő volt mindig az életében. 1937-ben három meghatározó nő lépett be a sorsába: Christiane Galindo, a titkárnő – örök szerető; Blanche Balain, a színésznő, és Francine Faure, a zongorista-matematikus – a későbbi feleség. Francine lett a törvényes társ. A többiek a szenvedély. Camus fejében ez nem volt ellentmondás.
A feleség csendes pokla – megalázás, magány, idegösszeomlás
A külvilág előtt Francine és Camus voltak a mintaházaspár: két intelligens ember, két gyermek, kultúra, siker. A valóságban azonban Francine folyamatosan tudomást szerzett férje újabb és újabb nőügyeiről. Camus még a nyitott házasság gondolatát is felvetette.
Francine eleinte hallgatott. Tűrt. Próbálta elfogadni a helyzetet. Reménykedett. Aztán összeroppant. Idegösszeomlást kapott. Kórházi kezelésekre szorult. Miközben férje: színházi öltözőkben szeretkezett, párizsi szalonokban csábított, hotelszobákból írt lángoló szerelmes leveleket. Francine számára Camus lassan nem férj volt, hanem elérhetetlen idegen. A bukás című művében írta meg kapcsolatukat. A kisregény vergődő, fuldokló nő alakja, akin a főhős nem segít, nem más, mint a felesége, a végül önmagával szembenéző kegyetlen férfi pedig ő maga.
A szabadság filozófusa – politikában is ellenségeket szerzett
Az egzisztencializmus lényegi mondandója, hogy egy értelmetlennek világban létezünk, felelősek vagyunk azért, hogyan élünk. Az élet önmagában értelmetlen, szabadságra ítéltettünk, minden egyes embernek magának kell megteremtenie élete értelmét, léte lényegét, végső mondandóját. Azaz élni kell erősen, nagyon kell élni, csak az intenzív életnek van értelme. Ezt vallotta Camus is, ő aztán megtöltötte napjait tartalommal rendesen.
A háború alatt belépett az ellenállásba, újságíróként kockáztatta az életét. Sartre barátja, majd ellensége lett. Elutasította a kommunizmust, és 1956-ban nyíltan kiállt a magyar forradalom mellett. A szabadság nála nem jelszó volt, hanem belső kényszer. 1957-ben megkapta a Nobel-díjat. Amikor a hír elérte, épp Amerikában vacsorázott egy fiatal modellel. A siker ismét egy nő tekintetében tükröződött.
Szeretők hosszú sora – és a három nő egy időben
Camus leghíresebb szerelme María Casarès színésznő volt: tomboló, szenvedélyes, mindent felemésztő kapcsolat. De közben ott voltak mások is: Mamaine Paget (Koestler felesége), Patricia Blake (19 éves Vogue-gyakornok), Catherine Sellers (amerikai színésznő) és egy fiatal dán festőnő, Mi.
Camus 1959 decemberének utolsó napjaiban, váratlan és tragikus halála előtt négy szerelmes levelet küldött el. „Ez a szörnyű elválás legalább minden eddiginél jobban éreztette velünk, hogy mennyire szükségünk van egymásra” – írta a dán festőnőnek 29-én. Másnap így írt Catherine Sellersnek: „Csak tudatni szeretném veled, hogy kedden autóval érkezem. Annyira boldog vagyok a gondolattól, hogy újra látni foglak, hogy nevetek, miközben írok”. December 31-én Maria Casarèst biztosította szerelméről: „Kedden találkozunk, kedvesem, már most csókollak, és teljes szívemből áldalak.” A negyedik levélben egy New York-i randevút beszélt meg, de soha nem látta viszont egyik barátnőjét sem.
Az utolsó út – baleset vagy végzet?
1959 szilveszterét Dél-Franciaországban töltötte a családjával. Francine és a gyerekek vonattal indultak vissza Párizsba. Camus az utolsó pillanatban meggondolta magát, és barátjához szegődött, aki sportautójával vitte volna vissza. Az autó a nedves úton megcsúszott és fának csapódott. Camus azonnal meghalt. Zsebében egy befejezetlen regény kézirata lapult, félbemaradt mű, félbemaradt élet.
Ha érdekel az irodalom, ezek a cikkek is neked valók lehetnek:
