10 dolog, amit sokan imádnak a párkapcsolat elején, pedig intő jel is lehet

randizás párkapcsolat pszichológia
Előfordul, hogy valaki iránt eszméletlen vonzalmat érzünk, még akkor is, ha tisztán látjuk rajta az intő jeleket. Sőt, néha pont ezek teszik őt még ellenállhatatlanabbá. A pszichológusok szerint ennek oka, hogy hajlamosak vagyunk ismerős mintákat keresni a párkapcsolatainkban. Összegyűjtöttünk 10 olyan red flaget, amelyek furcsa módon sokak szemében csak fokozzák a másik vonzerejét.

Minden ember tudat alatt a biztonságot keresi egy párkapcsolatban. De honnan tudjuk, hogy mi az, ami biztonságos? A pszichológusok szerint többnyire azokból a tapasztalatokból és körülményekből, amiket a felnőtté válásunk közben megtapasztaltunk, ugyanis ezek a viselkedésminták generációkon át öröklődnek. Az ismerős mintákat aztán biztonságosként azonosítjuk, még akkor is, ha korábban sok sérülésünk származott belőlük. Ezt nevezzük sémakémiának. Ha ezt nem tudatosítjuk magunkban és nem vesszük észre a másikon az ismerkedés fázisaiban, pokollá tehetjük a saját életünket.

Sokszor az intő jelek ellenére is nagyon vonzónak találunk valakit a párkapcsolat elején
Sokszor az intő jelek ellenére is nagyon vonzónak találunk valakit a párkapcsolat elején
Forrás: Shutterstock

10 dolog a párkapcsolat elején, ami vonzónak tűnhet, pedig bajt jelez

Nagyon sokan hordozunk rossz családi mintákat, és a legtöbben nem is tudatosítjuk ezt magunkban. Ezek a figyelmeztető jelek kötődési problémákat jelenthetnek, és ha két ilyen ember egymásra talál, abból könnyen lehet toxikus párkapcsolat. Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint két személyiség találkozik ilyenkor és mivel a múltból hozzuk a kötődési mintákat, nagyon gyorsan úgy kezdünk el viselkedni, érezni, mint amihez hozzászoktunk. Nem mindig kell elmenekülni, ha vannak red flagek, de ezek jelezhetik azt, hogy a másik még érzelmileg éretlen. A felek akkor tudnak jól működni egy párkapcsolatban, ha hasonló szinten vannak, tudnak együtt fejlődni. Ha ez nem történik meg, abból csak feszültségek vannak, ami azt eredményezheti, hogy a kapcsolat egyszerűen meghal.

1. Húzd meg, ereszd meg

Ez az a technika, amikor valaki közel enged magához, aztán ellök. Rendkívül sokan zavarónak, de ugyanakkor izgalmasnak találják, emiatt a PUA (pick up artist) táborokban ez az egyik első dolog, amit megtanítanak a fiatal srácoknak, de valójában érzelmi elérhetetlenséget jelez.

2. Rajongás megszállottságig

Sok ember számára hízelgő, ha valaki teljesen rájuk van kattanva és már az első randi után bombáz a szerelmével. Hiszen ki az, akinek nem hízelgő, hogy szíve választottja szinte minden pillanatban rá gondol és ezt tudatja is vele? Azért racionálisan végiggondolva egy ilyen ember nem biztos, hogy stabil lábakon áll.

3. Túlzott őszinteség

Imponáló dolog, ha valaki ki meg meri mutatni a sérülékenységét, és ettől kiváltságosnak érzi magát. De biztos, hogy jó, ha már az első találkozáskor megtudod a fél életét? Akik ilyen környezetben nőttek fel, azok, most biztosan hevesen bólogatnak.

4. Extrém szarkazmus

Sokaknál előfordulhat az, hogy olyan ember keresnek, aki minél kreatívabban képes beszólni. A pszichológusok szerint mindenki azt a hangot keresi ilyenkor, ahogyan belül is beszél magával.

5. Arrogancia

Van valami extrémen vonzó azokban az emberekben, akik veszélyesen magabiztosak. Azok, akiknek imponál az arrogáns viselkedés, azt mondják, hogy a határozottság mögött ott lüktet valami ösztönös erő, ami arra készteti őket, hogy közelebb lépj, még akkor is, ha tudod, hogy könnyen megégetheted magad.

6. Túlzott féltékenység

Egyesek ezt úgy fordítják le, hogy a partner így mutatja ki, szerelme mennyire értékes számára.

7. Hiányzó impulzuskontroll

Egyesek rajonganak a latin szappanoperákért, ahol a szereplők hevesen, felemelt hangon veszekednek (és néha verekednek) egymással. Pláne, ha a gyerekkorukban is hasonló volt a hangulat. Azonban biztos jó ezt romantizálni? Egy olyan emberrel, aki nem tudja kontrollálni az érzelmeit és a cselekedeteit, életveszélyes együttélni.

8. Megmentő szindróma

Mindenki szereti fontosnak érezni magát. A megmentő szindrómások folyamatosan olyan embereket keresnek, akiket meg lehet menteni, és akik akarják is, hogy megmentsék őket.

9. Manipulatív viselkedés

Vannak emberek, akik azokat tisztelik, akik megpróbálnak túljárni az eszükön. Úgy gondolják, ez bizonyíték arra, hogy az illető magasabb intelligenciával rendelkezik. Abba viszont már kevesen gondolnak bele, mennyire káros lehet egy ilyen emberrel hosszú távon párkapcsolatban lenni.

10. Teljes alávetettség

Egyesek azokhoz vonzódnak, akik csak azt nézik, hogy kedvesüknek jó legyen, lemondva a saját igényeikről. Nos, ez a pszichológusok szerint arra utal, hogy az illetőnek alacsony az önbecsülése, ez pedig még okozhat meglepetéseket a párkapcsolatban.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.