Ájulás a figyelemért, avagy a viktoriánus kor meglepő randipraktikája


Aki olvasott már életében 19. századi romantikus regényt, esetleg kosztümös filmet nézett, tapasztalhatta, hogy a nők gyakran aléltak el. Hogy a giccsméter kiakadjon, ilyenkor jellemzően a hőn szeretett férfi mentette meg az elalélt hölgyet, hogy ébredéskor lovagja pillantson le rá. Mivel az irodalom mindig a való életből merít ihletet, utánajártunk, valóban bevett randipraktika volt-e az ájulás a viktoriánus korban.

Ugyan pontos statisztika nem készült róla, de a viktoriánus regényekben tényleg zavarbaejtően sok karakter alél el Dickenstől Austenig. Lánykéréstől kezdve a csalódásig bármi kiálthatja az ájulást. Joggal hihetnénk, hogy ez csupán az írók eszköze, pedig a korszakban az ájulás valóban gyakoribb, mi több, divatos volt.
Egy olyan korszakban, amikor a prűd, törékeny, gyámolításra szoruló nő képe volt az eszmény, és még a tuberkulózisban szenvedő betegek is szépnek számítottak, az ájulás különös vonzerőt jelentett. A nők nem csak véletlenül aléltak el, olykor szánt szándékkal játszottak rá a szédülésre, hogy kellően drámaiak legyenek.

Akkora divat lett elalélni, hogy még a féloldalas kanapét is „ájulós heverő” névre keresztelték, az elalélt hölgyek ébresztésére szolgáló repülősók árusítása pedig busás iparággá vált. Még speciálisan erre gyártott szelencéket is piacra dobtak, hogy szükség esetén a nők orra alá tegyék.
Ájulásnak azt nevezi az orvostudomány, amikor oxigénhiány lép fel az agyban és rövid időre eszméletvesztés következik be, amiből teljesen felépülnek, orvosi segítség nélkül. Nem összekeverendő az eszméletvesztéssel, ami hosszabb ideig tart és maradandó károsodást okozhat.
Az ájulás megtestesítette a viktoriánus kor éteri, törékeny nőideálját, akik segítsége szorulnak. A nők ezzel kifejezhették törékenységüket, szépségüket, morális felsőbbrendűségüket, előkelő származásukat, hisz a furcsa randizási szokás nem a munkásosztály, hanem az arisztokrácia köreiben dívott. A testképhez is köze volt a furcsa szokásnak, mivel a vékony, erőtlen nők voltak a kívánatosak.
Azonban a korszak gyakori ájulásaihoz az öltözködés is hozzájárulhatott. A vastag, több rétegű ruha alatt a nők könnyen kimelegedhettek, ami átmeneti vérnyomás-emelkedéshez vezet, így nem csoda, hogy gyakrabban a földön találták magukat.
Ne feledkezzünk el róla, hogy a fűző szorításában kevesebb levegőt tudott beszívni a tüdő, aminek következtében csökkenhetett a vér oxigénszintje.
Ugyanakkor ezt az állítást cáfolja, hogy az ájulási láz már a 19. század eleji régenskorban is elterjedt, amikor az empire stílus könnyed ruháit viselték. Azt is vegyük számításba, hogy a viktoriánus kor tárgyait mérgező anyagok, például ólom, arzén, illetve egyéb „nyalánkságok” fedték. Már a maga korában is igen sok kritikusa akadt ennek a különös szokásnak, ami megtestesítette a gyengébbik nem mítoszát, kihangsúlyozva az ultrafeminin jegyeket.
Ennek a különös divathóbortnak első sorban a patriarchális társadalom, valamint a szélsőségesen megalázkodó eszményi nőideál volt a mozgatórugója. A trendnek végül a női emancipáció vetett véget, mely csak a romantikus regényekben él tovább.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.