Kékvérűek és ellenállhatatlanok: megtaláltuk a világ legvonzóbb hercegeit


Van, aki a motorsportban találja meg önmagát, más a jótékonykodásban vagy épp az üzleti világban érvényesül, de egy dolog közös bennük: nehéz levenni róluk a szemünket. Következzen a hercegi TOP5! Neked melyikükre esne a választásod?

Borghese Lőrinc az olasz arisztokrácia egyik legismertebb alakja, akinek még a szeme sem áll jól. Nincsenek botrányai, bár már első pillantásra nőcsábásznak tűnik. Az olasz Borghese család leszármazottjaként televíziós karrierbe kezdett, feltűnt többek között a The Bachelor (A nagy Ő) című műsorban is. Vállalkozóként a kozmetikai iparban tevékenykedik, emellett aktív állatvédő.

Félix herceg a luxemburgi nagyhercegi pár második fia. Először Svájcban, majd az Egyesült Államokban tanult, ezt követően nemzetközi projekteken dolgozott, és rendszeresen jótékonykodik. Sajnos már házas, feleségével több fenntarthatósággal kapcsolatos ügyet támogatnak. Sportos, közvetlen, modern felfogású, ugyanakkor hű a klasszikus értékekhez is.

Be kell őt egyáltalán bárkinek is mutatni? Diana két gyermeke közül természetesen mindig is ő volt a jóképűbb. Az utóbbi években feleségével, Meghan Markle-lel úgy döntött, függetlenednek a királyi családtól és úgy élnek, mint a hétköznapi emberek. Bármennyire is megviselik a nézeteltérések édesapjával, III. Károllyal és testvérével, Vilmos herceggel, a csibész mosoly még mindig ott van az arcán és mi a mai napig ellágyulunk tőle.

A svéd Károly Fülöp herceg a monarchia egyik legismertebb szereplője – nem csoda, hogy bolondulnak érte a nők. Egyaránt kedveli a sportos öltözéket és az elegáns szetteket, szenvedélyes autóversenyző és fontosnak tartja a folyamatos önfejlesztést. Tanulmányai során a grafikai design és a gazdaság iránt is komoly érdeklődést mutatott, majd pár évvel később létrehozta saját vállalkozását.

Amadeo herceg a belga király unokája. Közgazdasági diplomát szerzett, majd a pénzügyi szektorban helyezkedett el. Elismert és ismert szakember Londonban és New Yorkban. És hogy miért imádják a hölgyek az egyébként már foglalt herceget? Mert mindig ápolt és elegáns, kerüli a botrányokat (nem úgy, mint öccse, Joachim), és mivel semmi takargatni valója, azt sem bánja, ha a paparazzik lencsevégre kapják.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.