Ruhaméret-fóbia: amikor szorongást okoz a vásárlás és az öltözködés

Nemcsak a romantikus vígjátékokból, de a való életből is jól ismerjük azt a jelenséget, amikor valaki kisebb ruhaméretet választ, csak hogy elmondhassa, az S-esek vagy épp M-esek táborába tartozik. Gyakori az is, hogy felhalmozódnak a szekrényben az „egyszer még lefogyok, és akkor jó lesz” típusú holmik. Vajon hitegetjük magunkat, netán teljesen normális és ártalmatlan ez a hozzáállás?

Ruhaméret-fóbia, amikor kínzás a próbafülkében állni

A teltebb hölgyek úgy gondolják, csak nekik okoz problémát az öltözőben a tükör előtt állni, de sok xs-es méretű nő is küzd a tükörképével. Mérettől függetlenül okoz sokszor szorongást a megfelelő ruha kiválasztása.

Csupán betűk és számok

Az angolszász XS, S, M, L, XL vagy az EU-s 34, 36, 38, 40, 42 értékek sokak számára szorongást keltő jelzések, olyannyira, hogy egyes esetekben még a ruhavásárlástól is elrettentik az illetőt. Fontos lenne azonban megérteni, hogy ezek mindössze feliratok, és nem egy ember valódi értékét mutatják meg. 
„Az első dolog, amit érdemes kiemelni, az az, hogy a ruhaméretünk, és hogy mi van beleírva a holmijainkba, nem egy objektív adat, vagyis nem olyan mérőszám, ami mindenkire egységesen igaz. Ennek ellenére komoly pszichológiai hatása van ránk, mert a popkultúra, a divatvilág és a közösségi média nyomán beleégett a köztudatba, hogy aki kis méretet hord, az rendben van magával, kontrollálja az életét és mások is elfogadják olyannak, amilyen. A ruhaméretünkkel kapcsolatos gondolkodásunkat azonban nem a sztereotípiáknak, külső véleményeknek, előítéleteknek vagy a személyes élményeknek kellene táplálnia, hanem az objektivitásnak" – hívta fel a figyelmet dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta a Fanny magazinban.

Az önértékelésről is szól

„Jellemző, hogy amikor felpróbálunk egy ruhadarabot, és az szűk vagy akár túlságosan eláll, azonnal önértékelési kérdést csinálunk belőle. Mindenkinek van egy képe a saját testéről, a tükör előtt állva azonban elképzelhető, hogy mással szembesülünk, és nemcsak azért, mert a próbafülkék fényei olykor frusztráló megvilágításba helyeznek.
A testképünkkel összefüggő gondolkodás és a ruhaméretünkkel való túlzó foglalkozás nagy részben az önmagunkhoz fűződő viszonyunkról szól. Gyakran attól tesszük függővé, hogy milyen kapcsolatot ápolunk saját magunkkal, hogy mi van beleírva a nadrágunkba. Ezek mentén alakulhat ki az a szokás, hogy inkább kisebb méretet hordunk, ahelyett hogy szembenéznénk a valósággal, kijönnénk a tagadásból és megbékélnénk a testünk jelenlegi állapotával. Ám jellemzőbb, hogy vágyvezérelt módon cselekszünk, tehát nem konkrét lépésekkel és belső munkával, hanem egy idealizált képpel próbálunk meg közelebb kerülni a célunkhoz, ami általában nemcsak az, hogy beleférjünk a kívánt ruhába, hanem hogy a mérethez elképzelt személyiségjegyeket is megkapjuk. Ez egy dologról szól: szeretnénk, ha elfogadnának, szeretnének és értékesnek tartanának."

A testünkhöz való viszony

A legtöbb testképpel kapcsolatos problémát kora gyerekkori negatív élmények, destruktív visszajelzések, csúfolás, és akár a test miatti kiközösítés idézi elő. 
„A óvodában, iskolában, és a családban is megtörténhet, hogy valakit a külseje miatt bántanak, emiatt hosszú távon központi témává válhat a kinézetre való extrém odafigyelés és a testi adottságok jelentősége. Ilyen esetben a gyermek azt tanulhatja meg, hogy akkor fogják szeretni, ha mások szemében elfogadható a teste. Emiatt az élete részévé válhat a szorongás, annak a hajszolása, hogy szép legyen és minél kisebb méretet viseljen. A különféle testképzavarok jellemzően így alakulnak ki. Lényeges aspektus az is, hogy azok, akik állandóan a ruhaméretükkel és a testükkel törődnek, valójában a külsejükkel próbálnak a külvilághoz és önmagukhoz kapcsolódni. Ez már nem a címkéken feltüntetett betű- és számsorokról, sokkal inkább egy esetleges önértékelési zavarról szól."

Figyelemfelhívó érzések

A próbafülke, a címkék monitorozása, a méricskélés, de a szekrény mélyére rejtett ruhadarabok egyaránt szüntelen nyomásként nehezedhetnek ránk és komoly szorongást okozhatnak. Éppen ezért tanácsos a problémával foglalkozni, aminek első lépése, hogy észrevegyük, majd belássuk: ruhaméret-fóbiánk van.
„A folyamatos belső feszültség, a valóság és az idealizált énkép közötti különbség, annak az érzése, hogy elvesztettük a kontrollt a saját testünk felett, illetve az állandó szégyenérzet mind olyan szorongató tényezők, melyek negatívan hatnak a mindennapokra és legfőképpen az önbizalmunkra. Hiszen, ha az életünk huzamosabb ideig csak a vágyakozásról szól, miközben kudarcnak élünk meg minden egyes ruhapróbát és vásárlást, az előbb vagy utóbb más területekre is kiterjedhet. Eltávolodhatunk például a racionális gondolkodástól, beszűkülhetünk, az önmagunkat leértékelő gondolatokkal pedig ördögi körben találhatjuk magunkat – emeli ki dr. Makai Gábor. – Szerencsére van mód arra, hogy kilépjünk a mókuskerékből, és testi-lelki szinten életmódot váltsunk."

Mikor kérjünk segítséget? 

A pszichoterapeuta szerint akkor javasolt szakember segítségét kérni, ha észrevesszük, az önértékelésünket az határozza meg, hogy milyen méretű ruhát hordunk, és szinte minden napunk, gondolatunk ekörül forog. Ezen a ponton célszerű belevágni a múlt élményeinek feltárásába, a lelki munkába, és ha a fogyás a célunk a helyes táplálkozással, valamint a mozgással is foglalkozni. Ily módon fokozatosan kaphatjuk vissza az irányítás élményét, ráadásul növekedni kezdhet az önbizalmunk, és elkezdhet kialakulni a pozitív testkép is. Fontos ugyanakkor, hogy úgy álljunk a külsőnkhöz és a méreteinkhez, mint egy átmeneti állapothoz, amire van ráhatásunk és életünk végéig változhat.

Ezek is érdekelhetnek!