Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huKároly király köztudottan nagy hangsúlyt fektet a hagyományokra, a fenntarthatóságra és az etikett betartására, nemcsak hivatalos eseményeken, hanem a palota falain belül is.

Forrás: Getty Images
Ez a két legnagyobb bűn Károly király asztalánál
Bár a Buckingham-palota káprázatos protokollvacsorákat ad, a királyi család mindennapi étkezései jóval visszafogottabbak. Korábbi királyi alkalmazottak szerint azonban a jó modor ezekben a helyzetekben is fontos. „A legrosszabb, amit tehetsz, hogy elveszed az utolsó kekszet anélkül, hogy felajánlanád valakinek, a másik hatalmas hiba, ha lefényképezed az ételt” − árulta el Julius Smith, a királyi ház egykori komornyikja. „Károly mindig is úgy gondolta, hogy az étkezésnek közös élménynek kell lennie. A hangsúly a vendégszereteten, a beszélgetésen és az asztal körüli társaság élvezetén van, és Károly elítéli, ha valaki ezt a közösségi médiában posztolgatja” − idézi a RadarOnline.
A fenntarthatóság fontosabb, mint a luxus
A király étkezési filozófiájának egyik központi eleme a pazarlás minimalizálása és a fenntarthatóság. Erre nemrég Tom Parker Bowles, Queen Camilla fia is felhívta a figyelmet. „Nincs szemét, mindent újrahasznosítunk. Ha bármi is megmarad a vacsorából, abból valami mást készítenek, vagy másnap előkerül. Semmit sem szabad kidobni” – mondta.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


