Heves zivatarok hoznak fordulatot a kánikula után: estére kiadhatják a piros riasztást erre az országrészre

időjárás zivatar figyelmeztetés
A szerdai forróságot záporok, zivatarok és erős szél törheti meg, de a hőmérséklet napközben még így is több helyen 30 fok fölé emelkedhet. Ez előrejelzések szerint estére az ország nagy részén elromlik idő, a zivatarok mellett felhőszakadásra is készülni kell.

Szerda hajnalban az ország jelentős részén csökken a felhőzet, északnyugaton azonban már ekkor kialakulhatnak záporok, zivatarok. A Dunántúlon és a középső országrészben megerősödhet az északnyugati szél, és a zivatarok környezetében is lehetnek erős széllökések. Napközben többfelé napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel, északnyugaton ugyanakkor felhősebb lehet az ég. A Dunától keletre elszórtan záporok és zivatarok is kialakulhatnak. A legmagasabb hőmérséklet általában 27 és 34 fok között alakul, de a nyugati és az északi határ közelében ennél néhány fokkal hűvösebb lehet - írja a Köpönyeg.

Szerda este zivatarok érkeznek

Az esti órákra országszerte megvastagszik a felhőzet, mind a 19 vármegyére figyelmeztetést adtak ki zivatarok, illetve felhőszakadás veszélye miatt. Baranya, Tolna és Somogy vármegyében zivatar miatt másodfokú veszélyjelzés van érvényben, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala vármegyében pedig kétféle figyelmeztetés is él.

Zivatarok miatt adtak ki riasztást
Zivatarok miatt adtak ki riasztást
Forrás: met.hu

A zivatarokat helyenként felhőszakadás kísérheti, rövid idő alatt akár 25-30 milliméternél is több eső eshet. Az előrejelzés szerint a déli, délnyugati szél estére megélénkülhet, késő délutántól pedig több helyen északnyugatira fordulhat, viharos lökésekkel.

Az időjárás alakulásától függően szerda este kiadhatják a legmagasabb fokú, piros riasztást először a Dél-Dunántúlra.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.