Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huRengetegen döntenek úgy, hogy nem nyáron, hanem az utószezonban indulnak pihenni. Egy kellemetlen repülés azonban a nyaralás első napjaira is rámnyomhatja a bélyegét, az etikettszakértők szerint pedig gyakran már a kapunál kezdődhetnek a problémák. Van, aki túl korán beáll a sorba, mások feltartják az egész sort, de vannak, akik meg se nézik, hova szól a jegyük, csak lehuppannak az első számukra szimpatikus helyre vagy nagy hangon üdvözlik ismerőseiket.

Forrás: 123.rf.com
Íme, a legfontosabb szabályok repülésnél
1. Ne tolakodj!
Etikettszakértők egybehangzóan figyelmeztetnek arra, hogy nem érdemes, sőt, mások számára idegesítő már az első hívásnál a kapuhoz rohanni. A szakértő azt tanácsolja, hogy az utasok ellenőrizzék a beszállási csoportjukat, majd várják meg, amíg valóban őket szólítják.
2. A beszállókártya ne a táska alján legyen!
A beszállókártyát azonban már érdemes már előre előkészíteni, hogy ne húzd vele az időt és ne tarts fel másokat.
3. Ne akadályozd mások haladását!
Ha már a fedélzeten vagy, ne álldogálj a folyosón. Tedd fel a csomagodat, és ülj le, hagyd, hogy mások is ugyanezt tehessék.
4. Ne beszálláskor állj le beszélgetni!
Beszállás közben ne állj meg beszélgetni ismerősökkel, és ne kiabálj át a folyosón. „Ne állj meg, és ne a beszállásnál beszélgess a barátaiddal vagy az ismerőseiddel. Ez feltartja a sort” – jegyezte meg az egyik etikettszakértő, és hozzátette, nem ildomos hangosan, a mások feje felett kiabálva társalogni sem.
5. Ne foglald el mások helyét!
Ellenőrizd, hogy jó helyre ülsz-e le és soha ne foglald el valaki más kijelölt helyét engedély nélkül.
6. A gurulós bőröndre is figyelj!
A gurulós bőrönddel is könnyű kellemetlenséget okozni, figyelj arra, hogy ne hagyd se útban, és ne is told rá senkinek a lábára.
7. Tedd el a telefonod!
Ha telefonálsz, az szintén lassíthatja a beszállást, ha nem elengedhetetlenül sürgős, ne ilyenkor beszélgess.
8. Ne feküdj el azonnal!
Az ülésed hátradöntésével is várj, amíg nem szólnak, hogy ki lehet kapcsolni a biztonsági öveket.
9. Ne azonnal kérdezz!
A szakértők szerint a légiutas-kísérőket sem érdemes már a beszállás közben külön kérésekkel feltartani. „Várd meg, amíg mindenki leül, mielőtt koktélt kérsz” – javasolják.
10. Ne légy modortalan!
Ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnéd, a hangnem akkor is számít. Ha frusztrált is vagy, légy türelmes, ne káromkodj, tiszteletteljes módon fejezd ki magad! A legegyszerűbb gesztusok, egy mosoly, egy köszönés csodákat tehet − idézi a szakértőt a Huffington Post.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


