A történelem legnagyobb szexbotrányai: Bill Clinton és az a bizonyos szaxi

Forrás: Getty Images -
Monica Lewinsky szexbotrány szex Bill Clinton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új cikksorozatunkban régi koroktól kalandozunk egészen a közelmúltig, és olyan pikáns, pajzán és polgárpukkasztó eseteket gyűjtünk össze, amelyek a maguk idejében világraszóló skandalumot okoztak. Az ötödik részben bekukkantunk az Ovális Irodába, ahol a 20. század tán legnevezetesebb orális együttléte esett meg, komoly következményekkel.

Miután a cikksorozatunk első részében egy ókori kínai királynő és a hatalmas szerszámú titkos szeretőjének szexbotrányát göngyölítettük fel, a másodikban az antik Róma egyik legtrükkösebben összehozott légyottját, a harmadikban egy kapzsi római államférfi kínos csábítási ügyét, a negyedikben pedig Lüdia perverz uralkodója, a felesége és a testőre esetét meséltük el, ezúttal ugrunk egy nagyot az időben, és a 20. század egyik leghírhedtebb orális szexének sztoriját elevenítjük fel, amibe majdnem belebukott az akkori amerikai elnök.

Monica Lewinsky, egy jó családból származó, Los Angeles-i lány 22 évesen diplomázott, és ezután álmai lehetőségét kapta meg: fizetetlen gyakornokként ugyan, de a Fehér Ház lett a munkahelye. Sőt, amikor hónapokkal később számos kormányzati dolgozó egyszerre volt szabadságon, a gyakornokok egy részét átvezényelték abba a szárnyba is, ahol maga az elnök tevékenykedett.

Monica Lewinsky és Bill Clinton Forrás: Getty Images

Így ismerkedett meg 1995 őszén Monica Lewinsky a már ekkor is nagy nőcsábász hírében álló (és ne felejtsük el: nős) Bill Clintonnal, és flörtölni is kezdtek egymással. A flörtölésből pedig gyorsan több is lett: november 15-én egy Fehér Házban megejtett szexuális együttlét, amit Lewinsky elmondása szerint hét további ilyen eset követett — közben pedig a lány fizető kormányzati állást kapott.

Azonban a fiatal lány túl egyértelmű és túl gyakori látogatásai az elnök munkahelyét jelentő Ovális Irodában sokak figyelmét felkeltette, így a botrányt megelőzendő Lewinksy új munkahelyre került a Pentagonban. De Clintonnal ezután is folytatódtak a kalandok, egészen 1997 tavaszáig, és telefonon keresztül később is kapcsolatban maradtak.

A Pentagonban, azaz a Védelmi Minisztériumban Lewinsky barátságot kötött egy kolléganőjével, Linda Trippel, akinek elmesélte az elnökkel folytatott viszonya részleteit is. Tripp pedig nem bizonyult túl jó barátnőnek: meglátta a lehetőséget a sztoriban, és egyrészt értesítette azokat az ismerőseit a dologról, akik számára a legtöbb haszon származhatott belőle (és akiken keresztül neki is a legtöbb haszna lehetett belőle), másrészt elkezdte rögzíteni a vonatkozó telefonbeszélgetéseit Lewinskyval. Amikor már elég bizonyíték állt rendelkezésre, Tripp ügyvédje hivatalos keresetet nyújtott be Lewinsky felé, aki Clinton tanácsára eskü alatt, írásban tagadta, hogy bármi erkölcstelen kapcsolata lett volna az elnökkel.

Lewinsky és az elnök intim viszonya sokak számára szembeötlővé vált Forrás: Getty Images

Csakhogy ekkorra már az FBI is tudomást szerzett az ügyről, és ők is vizsgálatba kezdtek, aminek a végén már Bill Clintonnak kellett színt vallania a nyomozó hatóságok előtt: ő is letagadta, hogy szexuális kapcsolata lett volna a gyakornoklánnyal.

Természetesen elkerülhetetlen volt, hogy egy idő után nyilvánosságra kerüljön a sztori, és 1998 januárjában robbant a botrány, amikor egy online újság részleteket közölt az ügyről. Rövidesen ráharapott a komplett média, és gyorsan felderítették Lewinsky személyazonosságát is. Ezután az elnöknek már ki kellett állnia ország-világ nyilvánossága elé, és úgy elmondania a híressé vált mondatát:

Csakhogy eddigre már Monica Lewinsky sem akarta tovább védeni az elnököt, és rendelkezésre álltak bizonyítékok is: a már említett szóbeli vallomásokon kívül egy bizonyos kék ruha is, amin ott volt az elnöki DNS spermafoltok formájában — és amit Lewinsky a barátnője-kolléganője tanácsára nem mosott ki a légyott után.

Monica Lewinsky barátnője tanácsára nem mosta ki ruháját, melyett Bill Clintonnal való szexuális együttléte során viselt Forrás: Getty Images

1998 augusztusára az elnök is belátta, hogy értelmetlen a teljes tagadás, és úgy változtatta meg a vallomását, hogy csupán orális együttlét történt kettejük között, de ő nem hazudott előző alkalommal sem: lényegében az volt a védekezése alapja, hogy az orális szex nem számít szexnek.

Emellett bocsánatot kért a közvéleménytől az illetlen, erkölcstelen magatartása miatt — ugyanakkor továbbra is állította, hogy se nem követett el semmi törvénytelent, se nem hazudott.

Bill Clinton bocsánatot kért a közvéleménytől az illetlen, erkölcstelen magatartása miatt Forrás: Getty Images

Ha ugyanis ezen két dolog bármelyike bebizonyosodik, akkor nem lehetett volna maradása az elnöki székben. Erre a politikai ellenfelei kísérletet is tettek: ún. „impeachment"-et indítottak ellene, ami az amerikai elnök elmozdításához szükséges bonyolult jogi folyamat, és az egyetlen alkotmányos lehetőség a lecserélésére olyan esetben, amikor nem a halála vagy a súlyos betegsége az ok. Az impeachment esetében nem is az volt a vizsgálat tárgya, hogy az elnök megcsalta-e a feleségét, és miket csinált Lewinsky-val, hanem hogy erről hazudott-e eskü alatt, és akadályozta-e az igazságszolgáltatást. Több száz oldalas hivatalos jelentés született az ügyben, amely később könyvként kiadva bestsellerré vált, és az impeachment folyamata sokáig eljutott, de a szenátus végül az utolsó lépsét nem tette meg, és nem mozdította el az elnököt. Bill Clinton kitöltötte a hivatali idejét, és népszerű elnökként távozott. Monica Lewinsky pedig amolyan celeb lett, akiről azóta sajnos mindenkinek az a bizonyos egy dolog jut eszébe — amiért azért ő is sokat tett, hiszen máig turnézik a sztorijával.

5 szélsőséges szekta, amelyek még ma is aktívan működnekhttp://www.life.hu/kult/20180827-51-szelsoseges-szekta-ma-is-aktivan-mukodnek.htmlPedofil közösség, sátánista vagy épp agymosó és pénzpumpoló szekta, ufóhívők, Isten földi manifesztációja és világmozgalommá egyesült Stephen King-rajongók. Több veszélyes csoport ma is működik, így nem meglepő, hogy az American Horror Story hetedik évada – amely rövidesen a Sony Movie Channelen is debütál – a kultuszokat választotta fő témájának. A köznyelv sokszor összemossa a kultusz és a szekta kifejezéseket, pedig ezek az általában nagyobb vallásokból vagy társadalmakból kiszakadt összetartó csoportok nem feltétlen mind olyan szélsőségesek vagy radikálisak, mint cikkünk szereplői. KultOrigoMozi a rácsok mögött: minden idők legjobb börtönfilmjeihttp://www.life.hu/kult/20180827-bortonfilmek-a-mozivasznon.htmlMár látható a hazai mozikban A kíméletlen című film, ami a címéhez méltóan egy egészen brutális utazáson visz minket végig egy thaiföldi börtönbe kerülő angol bokszoló történetén keresztül. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük a rácsok mögött játszódó filmek nagy klasszikusait — van belőlük szép számmal még úgy is, hogy a hadifoglyos mozikat most mellőztük. KultOrigo17 érdekesség mindannyiunk kedvenc csacsi öreg medvéjéről, Micimackórólhttp://www.life.hu/kult/20180821-micimacko-film-erdekessegek.htmlAugusztusban visszatért a mozivásznakra a világ egyik legismertebb és legkedveltebb mesehőse a Barátom, Róbert Gida című filmben, ennek kapcsán pedig összegyűjtöttünk egy nagy adag különleges információt Micimackóról. KultOrigo19 érdekesség a Mamma Mia 2-rőlhttp://www.life.hu/kult/20180731-19-erdekesseg-a-mamma-mia-kettorol.htmlMár hasít a hazai mozikban a nagysikerű ABBA-musical második része. A Mamma mia! Sose hagyjuk abba premierje kapcsán pedig összegyűjtöttünk egy nagy adag speciális információt a görög szigeteken svéd dalokat éneklő világsztárok újabb produkciójáról. KultOrigo40 éves lett Hollywood legkeményebb csaja: Michelle Rodriguez legfontosabb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20180712-michelle-rodriguez-legfontosabb-szerepei.htmlMa ünnepli negyvenedik születésnapját a dominikai és Puerto Ricó-i származásó Michelle Rodriguez, aki általában vagány, akciózásban is élen járó nőket alakít a mozivásznon — és teszi ezt sokszor a filmvilág legsikeresebb, legnagyobb szabású produkcióiban. Az ünnepi alkalomból összegyűjtöttük a legjelentősebb szerepeit! Kult--A tengerek rettegett úrnői: 5 hírhedt női kalóz a történelembőlhttp://www.life.hu/kult/20180703-noi-kaloztortenetek.htmlA régi kalózbabona szerint asszonyszemély a fedélzeten balszerencsét hoz, mégis voltak olyan nők a történelemben, akik nem csupán együtt hajózhattak a félelmetes tengeri rablókkal, de igazi legendává is tudtak válni közöttük. Íme, a leghíresebbek! KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.