Gisele Bündchen lett az év legjobban kereső modellje (már megint)

Forrás: AFP/Timothy A. Clary -
modell Gisele Bündchen keresés vagyon Forbes magazin fizetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A brazil szupermodell ismét minden kolléganőjét maga mögé utasította a csekély 44 millió dolláros vagyonával.

Gisele Bündchen legyőzhetetlen. A brazil szupermodell, ki tudja már megmondani, hogy hányadszorra nyeri el a Forbes magazin "Az év legjobban kereső modellje" címét.

Forrás: AFP/Timothy A. Clary

A lap összesítője szerint csak 2015-ben 44 millió dollárt, vagyis körülbelül 11,9 milliárd forintott tett zsebre a kétgyerekes anyuka - mindezt úgy, hogy idén jelentette be visszavonulását a kifutóktól.

Gisele-t a szemöldökkirálynő Cara Delevingne és a szexi Victoria's Secret angyal, Adriana Lima követi 9-9 millió dolláros éves bevételükkel. Szintén benne van még a top 10-ben Natalia Vodianova, Kate Moss, Karlie Kloss, Lara Stone, Jourdan Dunn és Kendall Jenner is.

Hogy csinálod, Gisele?

Gisele Bündchen nem indul el dolgozni, ha nem tudja biztosan, hogy egy nap alatt legalább 36 MILLIÓ forintot kap majd. Megteheti, hiszen évek óta ő a világ legjobban kereső modellje. A brazil ikont a sok millió dolláros vagyona sem tartja vissza attól, hogy új dolgokba kezdjen: gumiszandálokat tervez, fehérneműket dob piacra, kozmetikai termékekhez adja a nevét, és persze számos világmárka arcaként tündököl. A Life.hu itt gyűjtötte össze Gisele legemlékezetesebb pillanatait.

Kate Moss félmeztelenül pózol a kamerának - Elképesztő fotók!http://www.life.hu/intim/20150903-kate-moss-gesanak-maszkirozva-dobta-le-a-textilt.htmlSzinte félmeztelenül állt kamerák elé a gyönyörű szupermodell az olasz Vogue magazin szeptemberi számának fotózásán. Intim--Tényleg bajban van Gisele Bündchenék házassága? Tom Brady reagált a találgatásokrahttp://www.life.hu/csalad/20150910-tom-brady-es-gisele-bundchen-hazassagarol-a-focista-nyilatkozott.htmlAhogy a Life.hu is beszámolt róla, az utóbbi időben olyan pletykákat lehetett hallani, miszerint a modell és a focista házassága megromlott. Tom Brady most tiszta vizet öntött a pohárba.Család--Láttál már nála szebb modellt? Pedig 59 éves és nagymama!http://www.life.hu/trend/20150916-yasmina-rossi-59-eves-modell-elkepesztoen-fest-a-divatfotokon.htmlEddig azt gondoltad, hogy a modellpálya csak a fiataloké? Erre cáfol rá az 1955-ben született Yasmina Rossi, aki még a tizenéveseknél is káprázatosabban fest a fotókon.Trend--Micsoda hasonlóság! Gisele Bündchen anyukája is meseszéphttp://www.life.hu/csalad/20150724-gisele-bundchen-modell-anmyukaja-vania-nonnemacher-is-meseszep.htmlTalán nem is véletlen, hogy Gisele Bündchen lett a világ legjobban kereső szupermodellje. Az legalábbis biztos, hogy kiváló géneket örökölt anyukájától.Család--Selena Gomez,Taylor Swift és Cara Delevingne együtt őrültködnek a kameránakhttp://www.life.hu/sztarok/20150901-hollywood-harom-noje-kozosen-bohockodik-a-kamerak-elott.htmlA 2015-ös MTV Video Music Awards díjátadón egyfolytában kattogtak a fényképezőgépek, és a legnagyobb világsztárok álltak össze egy-két közös fotóra.TV + SztárokOrigoTóth Szabina fitneszmodell: egy nő feneke és válla sosem lehet elég jó!http://www.life.hu/ez-zsir/20150916-edzes-es-dieta-hogyan-edz-sportol-toth-szabina-fitneszmodell-tippek-trukkok.htmlTudatosan edz, kőkemény étrended követ, és vallja, hogy egy nőnek bizonyos testtájakra sosem lehet eleget edzenie. Ezúttal Tóth Szabina fitneszmodellt faggattuk sportról, trükkökről, diétákról és kedvenc gyakorlatokról. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.