Fenyő Iván: "Még nem vagyok teljesen rendben" - Szily Nóra interjúja

Finom zöld tea vagy víz, az is tök jó, esetleg 100%-os gyümölcslé. Néha - hisz az is egészséges - másfél dl vörösbor, de most nem kívánom.

És mi kerülne a tányérra?

Egy adag sushi jólesne.

A jelige az, hogy "egészséges"? Vigyázol magadra?

Igen. 32 éves vagyok - fiatal még -, de azért nyilván jól kellene tartani magam. Nem akarok úgy megöregedni, hogy rosszul vagyok. Jól akarom érezni magam a bőrömben, és sokáig szeretnék élni. Ehhez, azt gondolom, szükséges tudatosan figyelni arra, hogy mivel tankolom ezt a gépet, ami a testem. Nem mindegy, hogy milyen minőségű a benzin.

"Kívülről" indultunk, de lassan haladunk "befelé"! Azért maradjunk még a külsőségeknél. Kicsit elcsodálkoztam: mintha izmosabb lennél, mint amire emlékeztem!

Igen, ezt mondtad. Gyerekkoromban judóztam 9 évig. Most visszamentem két-három éve, és lehet, hogy az utóbbi időben kicsit még jobban rátekertem, egyre többet járok edzeni. Emellett elkezdtem brazil jiu-jitsuzni, az is egy küzdősport, bár a judóra jobb szó, ha azt mondom: harcművészet. Otthon fekvőtámaszokat csinálok, és rendszeresen futok is. Holnap például azt tervezem, hogy húsz km-t teljesítsek a hegyen. Nekem fontos, hogy rendszeresen sportoljak.

Én csak úszásban ismerem a "sokat" - az egy belső utazás nekem. Neked mi zajlik a fejedben sportolás közben?

Amikor nagyon jó formában vagyok, akkor erdőben szeretek futni, nézelődöm és nagyon jó érezni azt, ahogy az energia szétáramlik bennem. Mostanában nem futottam ennyit, ezért lehet, hogy egy kicsit majd jobban kell összpontosítanom arra, hogy miként osztom be az energiáimat, hogy jó legyen.

Egy ilyen 20-as táv próbatétel? Fölállítasz egy mércét és megküzdesz magaddal?

Igen. Mindig megküzdök magammal. Van egy híres teljesítménytúra, a Kinizsi 100-as. Minden évben egyszer rendezik meg. 24 óra alatt kell körülbelül 100 km-t gyalogolni az erdőben, 2600 m körül van a szintkülönbség. A barátaimmal kétszer végigcsináltam, de sajnos az idén kihagytam. Pedig anno elhatároztam, hogy minden évben elmegyek, mert ha teljesítem - hiszen ez elég durva terhelés -, akkor azt tudom mondani, hogy jó formában vagyok.

Minden alkalommal!

Igen, hogy képes voltam rá! Idén nem voltam, és bennem van, hogy megint kellene csinálni valami ilyesmit. Minél több megmérettetésen veszel részt, valahogy bekapcsolnak a túlélési mechanizmusok, amik egyébként a civilizált világban nem lépnek működésbe. Ezt pont a judomesterem fogalmazta meg nagyon pontosan: olyan, mintha egy nagyon jó sportkocsi lennél, de igazán sosem nyomod neki a gázt, csak úgy nyugiban vezetgetsz. Tehát nem hozod ki az autóból, ami benne van. Minél jobban megismered magad, hogy milyen vagy egy ilyen nagyon kemény helyzetben - amikor szinte a túlélésért gyalogolsz és egy pohár víz már a minden -, akkor a civilizált világban, a karrieredben, a párkapcsolatodban bárhol jobban tudsz működni, mert azt érzed, hogy ha azt végig tudtam csinálni, akkor most sem eshetek el! Ha akkor ezt kibírtam, akkor mindent kibírok és megoldok. Képes vagyok rá!

Tehát önbizalmat ad? Helyreteszi az önértékelést? Azt, hogy hol tartok én, és hogy tudok az erőimmel gazdálkodni?

Így van. Vegyük a sportot. Először, amikor futsz 5 km-t, majdnem meghalsz tőle, aztán ha csinálod 2 hétig, egyre jobban hozzászoknak az izmaid és egyre nagyobb távot tudsz megtenni. Ha lenullázod magad lelkileg és mentálisan - mert ez nem csak a testről szól -, és hozzászoktatod magad ilyen szélsőséges körülményekhez, akkor már egyre nehezebben tudsz az életedben olyan helyzetbe kerülni, ahol elakadsz. Ezt most tényleg nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is értem: kirúgnak otthonról, elhagy a barátnőd, meghal anyukád, bármi - akkor azt tudod mondani, hogy ez nagyon durva, de túl tudom élni. Tehát a túlélési ösztön sokkal jobban munkál benned, mint ha nem teszed ki magad ilyen megpróbáltatásoknak.

Mikor fogalmazódott meg benned az, hogy ezeket a célokat teljesítsd? Mert az, amiről most beszélünk, azt gondolom, hogy egy 100 km-es túra az erdőben, de belül is egy nagy utazás.

Így van! Ez az!

Az, hogy kinek van igénye arra, hogy nagy legyen a muszklija vagy arra, hogy közben spirituálisan is dolgozzon önmagán - nem feltétlenül fedik egymást. Nálad pedig találkozik a kettő!

Legalábbis azon vagyok, hogy találkozzon.

De mióta? Mindenki egy pontot jelöl meg az életben, 2007-et, egy autóbalesetet, hogy akkor és ott megváltozott Fenyő Iván. Én ezt a mondatot leegyszerűsítésnek érzem, és unom már!

Jaj, de jó! Én is unom!

Mosolyogsz. Jó, hogy egyetértünk. Szerintem úton vagy és lehet, hogy addig mentél valamilyen irányba és aztán rátaláltál egy másikra, egy jobbra talán, vagy legalábbis egy olyanra, ami inkább a sajátod - nem?

Igen. Én biológia szakos voltam. Nézzünk egy növényt: annál is van egy pont, amikor puff, a bimbó kipattan, de onnantól kezdve is szépen nyílik tovább, mint ahogy előtte is fejlődött, hogy eljusson addig a pontig, hogy hirtelen megmozduljanak a szirmai. Azt a pattanást egyértelműen lehet látni, de már előtte is úton volt, és utána sem áll meg a fejlődése. Ilyen volt az én életemben a 2007-es ügy, de előtte is úton voltam, ahogy most is, és még lehet, hogy lesz olyan, amikor azt mondják, hogy "hopp, ez még látványosabb valami". Te is úton vagy, mint ahogy mindenki - csak az emberek szeretnek egyértelműsíteni, leegyszerűsíteni dolgokat, hogy könnyebben megértsék. Ezért ragadnak ki egy-egy pontot.

Menjünk vissza egy picit az időben, amikor a növény még csak "gumócska" volt. Szerintem téged egy rakéta vitt addig, hogy kinyílj. Gyorsan jött a siker. Abba bele lehet szédülni, ha az embert nem trenírozzák előtte.

Őszintén szólva azt gondolom, hogy ha elég magas tudatszinten vagy, akkor észnél maradsz és nem "szédülsz" meg. Vannak most is olyan fiatalabb magyar sztárok, akik bumm, megszédülnek, de olyanok is, akik tök normálisak maradnak.

És te?

Én megszédültem. Nem voltam olyan szinten, hogy tudjam kezelni.

Aztán eljött egy pillanat, hogy "állj, állj, állj, mi van a szédület és a köd alatt, bennem, mögött..."?

Hát, igen, a megszédülés olyan, hogy kivetkőzöl saját magadból, olyan dolgokat csinálsz, hogy jaj. Ott van a körülötted lévő világ, ami egy torz tükröt tart eléd, mutat valamit, és mivel nem vagy önazonos, elhiszed, hogy te az vagy, és elkezdesz úgy mozogni, afelé menni.

Ez az önmagát beteljesítő jóslat? Rám vetítenek valamit és úgy viselkedem?

Talán igen. Hiányzott a mély önismeret. Egy jó színésznek - és azt gondolom, viszonylag jó színész vagyok - azért kell, hogy legyen valamilyen önismerete, mert akkor lesz jó. A kettő együtt jár. Nekem mégsem volt annyi önismeretem, hogy ebben a szélben, viharban tartani tudjam magam, hanem elhittem sok mindent, és ez elsodort. Tök jó, hogy így történt, mert különben nem lennék most itt és így, ahogy most vagyok. Tehát nekem ez volt az utam. Mindenki más tulajdonságokkal születik. Nekem nagy az egóm, büszke és gőgös is tudok lenni, viszont azóta már pontosan tudom, hogy erre figyelnem kell. Azon nem kell dolgoznom, hogy ne legyek irigy, mert az egyáltalán nem jellemző rám. Inkább csak versenyszellem van bennem. Akkor nem is gondoltam végig ezeket, azért tudom most már, hogy mire kell figyelnem, mert egyszer elszálltam, és most már itt van bennem a jelzés, hogy hoppá, megállj!

Jógi mestered van, elmentél Nepálba, foglalkoztat a keleti kultúra és filozófia. Megfejtetted, hogy miért ezt az utat választottad és mit kerestél ott?

Nem tudom. Nyilván van egy-két olyan dolog, amikben te döntesz. Ugye mindig feltesszük a kérdést, hogy a sors vajon előre meg van-e írva, vagy a szabad akarat a döntő. A többség azt mondja, hogy valahogy a kettő együtt létezik. Szerintem van, amiben én döntök, és van, amit az élet kínál. Ebben nem én döntöttem - illetve nem tudom -, egész egyszerűen érdekel a filozófia, de nem csak a keleti. Ma már itt sem szeretném magam beletenni egy skatulyába, mint ahogy 2007 kapcsán sem. Sokan azt mondják, hogy "amióta te buddhista lettél" - de hát nem vagyok az! Igaz, hogy van egy mester az életemben, aki épp buddhista, de ő sem a buddhizmust tanítja, hanem egy látásmódot. Az emberek szeretetét, az elfogadást, a türelmet stb., amit Jézus is tanít, meg mindegyik próféta vagy mester. Tehát ne kategorizáljuk, hogy ez buddhizmus, ugyanúgy mondhatnám, hogy hindu, krisna, zen, kereszténység. Ezek az utak mind ugyanarra vezetnek, ugyanazt mondják.

Ma stresszesen ébredtem - nyilván sokan vannak így -, és azon gondolkoztam, de jó, hogy jössz! Hogyan állítottad át a tudatodat, milyen gyakorlatokat építettél be az életedbe, hogy ilyen békességet és harmóniát árasztasz most?

Fontos, hogy az ember lássa magát. Nem azt mondom, hogy én már bölcs vagyok, csak úgy érzem, tudom, hogy mi felé kellene mennünk. Még nem vagyok teljesen rendben.

Én csak azt mondtam, hogy jót sugárzol!

Igen! Sokkal jobban rendben vagyok, mint voltam, és megint csak azt tudom mondani, hogy úton vagyok, és hogy azon épp hol tartok. Napi kétszer 20 percet meditálok, jógázom és sportolok. A férfiúi ingerültségemet - ami néha egy kicsit ilyen harapós, agresszív - le tudom vezetni a harcművészettel, és pozitív irányba tudom fordítani. Utána a világ legnyugisabb embere vagyok. Most éppen így hiszem, de lehet, hogy egy év múlva mást mondanék. Jelenleg azt érzem, hogy mindezek nagyon jó eszközök erre.

És ha az alkotói utat nézzük? Annak vágya is dolgozik egy jó színészben - abban most hol tartasz? Te azt mondtad, hogy nem szabadúszó vagy, hanem "szabadon úszó"...

Igen, ez nagyon jó. A szabadságérzet megvan! Én azt választottam, hogy ne egy 50 m-es medencébe ússzak meghatározott bójasorok között, amik kijelölik, hogy merre kell haladni, hanem direkt belepottyantottam magam a Csendes-óceán közepébe, és most szabadon úszom. Én döntöm el, hogy merre. Kicsit arra, kicsit vissza, aztán erre - nekem kell megéreznem, hogy mi az irány! Így úszom most, mert intuitíve szeretnék rátalálni bizonyos dolgokra, illetve valamire rá is találtam. Alkotni szeretnék és alkotok is, és egyre inkább azt érzem, hogy nem csak a színészettel szeretném ezt tenni. Úgy érzem, hogy jó úton vagyok, hogy egyre jobb színész legyek. Nagyon szeretnék filmekben szerepelni, de rájöttem arra is, hogy például gyerekkorom óta tök jól írok. 15 éve nem csináltam, mert "ja, mondom most színész lettem", de emellett tollat is lehet ragadni, és írtam egy kis forgatókönyvszerűséget. Körbeadtam egy-két embernek. "Tök jó, Iván, te írtad?" - mondták, és ezek a vélemények megerősítettek abban, hogy újra nekiálljak. Elkezdtem zenélni is, mert régen abban is tehetséges voltam, csak nem tettem bele energiát. Szerintem egy ember alkosson abban, amiben úgy érzi, hogy jó. Ne tegyük bele magunkat "dobozokba", ahogy én is sokáig ezt tettem: "Én színész vagyok". De nem csak az! Sok mindent szeretnék. Brad Pitt fotózik, George Clooney és Anthony Hopkins festenek. Hát, naná! Egyes vélemények szerint aki valamiben tehetséges, az nem kizárólag csak egy dologban az, hanem egyszerűen egy tehetséges ember! Muszáj nyitni, próbálkozni!

A napirended része a meditáció, a jóga, a sport. De mi van a szereptanulással? Vagy jelenleg ez egy készenléti állapot?

Nincs szereptanulás. Most megint az a fontos, hogy őszinték legyünk magunkhoz. Miért van az, hogy épp nem hívnak filmekbe? Persze nem is nagyon készül film - tehát nem arról szól, hogy csak engem nem hívnak. Hál' Istennek úgy néz ki, hogy hamarosan lesz, és reméljük, hogy szerepelek benne, de ameddig nincs, addig mit csináljak? A színházra most valahogy kevésbé vágyom. Persze itt is jöhet egy olyan lehetőség, hogy hú, akkor ezt nyomjuk, de általában nem ez történik. "Akkor mit szeretnél, mi az álmod?" - kérdezem magamtól. "Filmre vágyom" - hangzik a válasz. "Akkor csináld meg a filmedet. Van ötleted?" - teszem fel az újabb kérdést. "Van egy csomó" - felelem. "Akkor írd meg, kezdd el! Van-e ötleted mondjuk egy TV-műsorra?" - újabb kérdést kapok. "Van egy tök jó" - mormogom. "Akkor tegyél érte!" - jön a válasz. Van 3-4 projekt, aminek - mondjuk kicsit nagy arccal vagy modernül megfogalmazva - a producere lennék. Inkább másképp mondanám: a motorja lennék. Alkotni akarok, tenni egy ügyért, ami az enyém. Persze felmerül a kérdés, hogy egyedül hogyan? "Nem kell egyedül, hívj össze barátokat!" - súgja a belső hangom. Ezt csinálom, hogy összehívok projektekre embereket és hogy a kérdésedre válaszoljak - ezeket fejlesztgetem és remélem, hogy sikerülnek!

Emellett mintha azt csiripelnék a madarak, hogy már társad is van, aki támogat ezen az úton. Elcsendesültél. Miért gondolkodsz ennyit a válaszon?

Ja, hogy magánéleti társam. Van most egy társam! Végre. Csaj mindig volt mellettem. Nagyon sok csajom volt, barátnőm is. De társ? Az más. Ugyanazon a szinten? Megosztod a dolgaidat, ott van, segít, ad, te is adsz - egy partner? Szerintem tök jó egyrészt, hogy ezen a kérdésen elgondolkodtam, másrészt, hogy azt tudtam mondani, igen, azt hiszem, hogy van egy társam. Mert ez azt jelenti, hogy ennél följebb-lejjebb, jobbat nem tudok mondani róla. Ő az, aki osztozik a magánéletemben, és én is osztozom az övében. Igen, ő egy társ - és ez a top!

Akkor most...

Ez a része például milyen érdekes, látod? Van, amiben elégedetlen vagyok, de a magánéletem tök jó. Nagyon sokat ad. Azt hiszem, hogy ez sokkal fontosabb. Elmentem Thaiföldre egy hónapra csak úgy kikapcsolódni és ránézni az életemre. Tudod, mire jöttem rá mindezek után, vagy mindezek ellenére? Hogy a legfontosabb a világon, hogy kik azok az emberek, akikkel vagy - beszéljünk alkotásról, bármiről. A lényeg, hogy akiket szeretsz - nyilván nincsenek sokan -, azokat igazából szeresd, azoknak adj igazából, azokkal valóban légy együtt. A barátok, a család és az emberi kapcsolatok - ezek a legfontosabbak. Ilyen értelemben hogy ő van nekem, és én vagyok neki, ez egy stabil dolog. Innentől kezdve bármi jöhet.

Nem az egzisztenciális dolgok vannak előtérben.

Az utána jön. Az is nagyon fontos. Nem mondom, hogy nem. Volt olyan, amikor egzisztenciálisan nagyon futott a szekér, és most már tudom, hogy nem becsültem meg a pénzt. Azt hittem, hogy jár, vagy nem is tudom mit gondoltam. Igazából semmit. Csak volt és szórtam. Minden baromságra, amit el tudsz képzelni. Ma alig tudok belőle bármit is felmutatni. Tehát tudom azt, hogy milyen az, amikor sok pénz van és hurrá, de nincs egy valakim, és tudom, milyen esetleg az, amikor van valaki, és már nincs annyi pénz, hogy szétszórd. A kettő között nagyon nagy a különbség. De az utóbbi a jobb, az a biztosabb, és fontosabb! Sok olyan embert ismerek, akinek sok pénze van, de belül nincs jól, látom rajta, ahogy beszélgetek vele, pedig mindene megvan - de csak látszólag. Az nagyon fontos, hogy lássuk, hogy miről szól az élet. Tényleg. Nagyon elsodorhat minket az, ami körülöttünk van. Ahogy mondtam, engem elvitt a fejem és mindaz, ami a környezetemben történt. Ma már tudom, hogy ami megesik velünk, azt mi csináljuk, és mi visszük magunkat olyan irányba, ami nem biztos, hogy jó. Ennek vetettem véget, vagy legalábbis dolgozom rajta - mint ahogy magamon is.