Ördög Nóra: Karácsonyra hangoló

Nem viccelek. Nekem minden évben ez egy komoly harc önmagammal, hogy ne kezdjem el túl korán várni az ünnepeket. Tudatos odafigyelés szükségeltetik például ahhoz, hogy ne tegyem be már az első deresedés láttán a kedvenc karácsonyi dalaimat! Bármelyiket a több ezer közül. Vagy hogy ne lógassam tele októberben üveggömbökkel a nappalit, és ne cseréljem fenyőfás-gyertyásra az összes háttérképemet - természetesen a mobiltelefonon és a laptopon egyaránt.

Olyan vagyok, mint a leszokóban lévő szenvedélybetegek, akik közel egy év teljes elvonás és önmegtartóztatás után egyszer csak kiszagolják a levegőben szenvedélyük tárgyát, és érzik, hogy hiába volt minden. Hát így vagyok én a karácsonnyal.

Nem tehetek róla, imádom az ünnepek előtti időszakot! Tulajdonképpen nekem a készülődés, a várakozás maga az ünnep! A sültgesztenyével, a forralt borral, a karácsonyi vásárokkal, az adventi naptárral, az illatos gyertyákkal, a szegfűszeges naranccsal, a fényekkel, a hóval, a Jingle Bellsszel, a mézeskaláccsal, a Mikulással!

Nem véletlen, hogy ilyen tudatosan próbálom kitolni a teljes ünnepi megőrülésem időpontját. Mert sajnos már jártam úgy, hogy annyira túlzásba vittem a nagy ráhangolódást, hogy mire valóban eljött a szenteste, azt éreztem, túl vagyok rajta. Kiégtem, mint a csillagszóró.

Azóta nagyon igyekszem - ameddig lehet - halasztani ezt a dolgot. És nagyon büszke vagyok magamra, ha sikerül kihúznom az ideális időpontig. A megadott határnap, vagyis a karácsonyi téboly legális kezdete: advent első vasárnapja, azaz általában november vége. (De idén csak december eleje, mert 24-e pont hétfőre esik. Addig még van másfél hét. Kérdezzetek bátran!)

A körülmények persze egyáltalán nem kedveznek. A boltok egyre korábbra tolják az ünnepi időszakot, mert tudják, hogy az emberek jó része ilyenkor költ a legtöbbet. Abban bíznak, hátha meg lehet mindenkit téveszteni azzal, hogy már októberben kint vannak a fenyőgirlandok és szól a hangszóróból a Christmas Song. Ezzel persze csak azt érik el, hogy kísértésbe ejtik a magamfajta "karácsonyfüggőket", de csak a csengettyű csilingel szorgosan, a kassza aligha.

A másik veszélyes tényező a hó, és itt most nem az útviszonyokra gondolok, hanem arra, hogy ha idő előtt ünnepi fehérbe öltözik a város, akkor visszavonhatatlanul kiül az angyali mosoly az arcomra, szemeimben párásan megcsillannak a hópelyhek, és elkezdem nyaggatni Palkót, hogy tegyük már fel az égősort a házra! Amire ő általában azt feleli, hogy előbb talán kezdjük a téli gumikkal, az fontosabb lenne. Idén fel is szisszentem, amikor már októberben havazni kezdett, de szerencsére amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan el is olvadt, így az én belső "hangulatméterem" is csak egy pillanatra kúszott fel a veszélyes tartományba.

Ha karácsony előtt esik a hó, még az sem tudja elvenni a kedvemet, hogy szabályosan verekedni kell a helyekért a hipermarketek előtt, vagy hogy másfél órára beszorulok egy pláza parkolóházába, mert egyszerűen se ki, se be, és hogy olyan hosszú sorokat állok végig önként és dalolva, amire ha nyár közepén ránéznék, kérdezés nélkül, lendületből fordulnék is ki az üzletből - de karácsonykor nem teszem.

Úgyhogy nem tudom, ki itt a leginkább illetékes a témában, én hajlandó vagyok akár a Mikulásig is elmenni az ügy érdekében, de Pataki Zitáig biztosan. Kérlek szépen, intézkedjetek a kedvemért, a kedvünkért! Hadd legyen idén szép és fehér a karácsony! Puha, meghitt, tiszta. Kell, hogy legalább ilyenkor hinni tudjunk benne, hogy a világ ilyen is tud lenni!

Most pedig megyek, és beteszem Michael Bublétól a Let it Snow-t. Most már úgyis mindegy. Elkezdődött, de tudtam, hogy így lesz. Már akkor pontosan tudtam, amikor nekikezdtem ennek a bejegyzésnek...