Kitálalt Madonnáról a Broadway sztárja — Felháborító, amit a popdíva tett

A Hamilton a Broadway egyik sikerdarabja, amelynek már az eredeti, 2015-ös szereposztásában is benne volt Anthony Ramos, aki Andy Cohen műsorában fakadt ki, amikor a műsorvezető azt kérdezte tőle: „Ki volt a legfélelmetesebb híresség, akit a közönségben lehetett kiszúrni a Hamilton-idők alatt?” A színész nem fogta vissza magát, és elmondta, hogy egyértelműen Madonna viselkedését tartja az elmúlt 10 évben a legfelháborítóbbnak, szíve szerint a színház közelébe sem engedné a popdívát.
Anthony Ramos elmagyarázta, mivel váltott ki a színészekből és a közönségből is nagy felháborodást Madonna.
„A legijesztőbb híresség Madonna volt az iPaddel az arcában. Az egész darab alatt azt bámulta” — mondta, miközben azt utánozta, ahogy a sztár a táblagépébe temetkezve ült. „Úgy voltam vele: „A francba, mekkora tökfej! Ha ennyire nem élvezed, tudod, hogy az ajtó ott van. Nem kell itt maradnod” — mesélte el, mit érzett a színpadon állva.
Anthony nem az első a Hamilton szereplőgárdájából, aki utalt Madonna megdöbbentő viselkedésére. Lin-Manuel Miranda, aki nemcsak Alexander Hamiltont alakította, hanem a darabot, annak zenéjét és dalszövegeit is írta, az ominózus előadás után úgy tűnt, hogy Madonnáról tweetelt.
„Ma este először kértem a színpad vezetőségét, hogy egy bizonyos hírességet (aki végig üzeneteket küldött telefonján a 2. felvonás alatt) NE engedjenek be a színfalak mögé. #nekednincsszelfi” – írta akkoriban, de később törölte a posztot, és tagadta, hogy Madonnára gondolt, aki óriási összeget adományozott a színháznak.
Ám Jonathan Groff, aki III. György királyt alakította, nyíltan kijelentette, hogy Madonnát azért nem hívták meg a színfalak mögé, „mert az a hülye végig a telefonján lógott”. A színész így nyilatkozott: „Nem lehetett nem észrevenni a színpadról. A közönség teljes sötétségben volt, csak az ő arca világított az iPhone-ja fényében, a műsor háromnegyed részében”.
Nem ez az első alkalom, hogy Madonna viselkedését kritizálják. Az Alamo Drafthouse mozilánc kitiltotta a mozijaiból, mert a 12 év rabszolgaság című Oscar-díjas dráma premier előtti vetítésén végig üzeneteket küldözgetett. Madonna akkor így reagált a kitltására: „Ez üzleti ügy....rabszolgatartó!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.