Superman – Egy tökéletesen generált hős, akit talán már túl jól is ismerünk − Kritika

A legújabb acélemberfilmet James Gunn hozta tető alá, aki nemcsak rendezett, hanem teljes DC-univerzumot is gründol maga köré. A cél: új alapokra helyezni Superman örökségét. A kivitelezés? Nos, ez már az elején sok vitát generált.

Ez most tényleg a legképregényhűbb Superman-változat?

A rajongók egy része még mindig Henry Cavillért zokogott, mások meg legszívesebben rögtön fáklyákkal estek volna neki a stúdiónak, amiért egy „random fickót” tettek a köpenybe. Aztán jött David Corenswet. Egy jóképű, kimért mosolyú, világító kék szemű színész, aki eddig leginkább Netflix-sorozatokból volt ismerős. Aztán felvette a piros bugyit... és a net egy pillanatra elcsendesedett.

A forgatás egyébként meglepően simán zajlott, legalábbis a felszínen. James Gunn kicsit olyan volt, mint egy megszállott geekprofesszor: mindent nagyon képregényhűre akart csinálni. És hát, sikerült is neki. Néha már túlzottan is.

Ahogy ültem a moziban, egy ponton azt vettem észre, hogy a karakterek dialógusai - na meg főként a kinézetük - olyan sterilen tökéletesek, mintha AI lenne az egész. Minden szereplő úgy nézett ki, mint egy 3D-renderelt prototípus és bár a látvány tényleg lenyűgöző, néha hiányzott az a kis mocskos valóság, ami miatt elhiszem, hogy ezek az emberek tényleg léteznek.

David Corenswet viszont meglepően jól hozta ezt a régimódi, idealista szuperhős figurát. Pont olyan volt, mint egy vintage Superman-képregény lapjairól lepattanó karakter. Merev, de megbízható. Kicsit olyan érzés volt, mintha egy vasalt inget néznék másfél órán keresztül. Kemény, makulátlan, egyetlen gyűrődés nélkül.

Spoileres szekció – Csak saját felelősségre! 

A történet természetesen újra az alapokhoz nyúl, de nem fáraszt le egy teljes eredettörténettel. Clark Kent már fiatal felnőttként dolgozik a Daily Planetnél, Lois Lane (Rachel Brosnahan) pedig egyszerre kemény, vicces és kissé cinikus – tehát tökéletes. A konfliktus Lex Luthor (Nicholas Hoult) körül forog, aki most kevésbé őrült, inkább manipulatív techmágnás.

A sztori fő íve nem a világvégét hozza végre, hanem inkább Superman belső vívódását: hogyan lehet valaki ember, ha nem ember? Helyenként egész filozofikusra veszi a figurát, de ne ijedj meg, közben repkednek az űrhajók, rombolódnak a városok és jön pár cameo is, amitől a hardcore DC-rajongók már előre remegnek a széktámlán. A film maga egyébként sokkal nézhetőbb lett, mint vártam. Van benne lendület, van benne sci-fi, néha talán túl sok is, de nem esik szét. A látvány tényleg filmvászonra való, és Gunn azért érti, hogyan kell hangulatot teremteni.

És most jön a „DE”-rész

A Superman-mítosz egy kicsit már fáradt. Mintha már minden létező irányból megnéztük volna, ahogy ez a piros köpenyes jófiú megmenti a világot egy nadrágra húzott alsógatyában. És bár értem, hogy most újra ki akarták vasalni és szépen becsomagolni a karaktert a alfa generációnak, de nem vagyok benne biztos, hogy ez már elég. A mai közönségnek talán kicsit több kell, mint egy tökéletes állkapcsú, makulátlan erkölcsű hős, aki pixelpontosan száll le a Földre. Talán ha egy Timothée Chalamet-típusú, kicsit törékenyebb, kicsit alternatívabb Superman jött volna, most mindenki erről beszélne a TikTokon. Mindenesetre a Superman nem egy rossz film. Sőt, kifejezetten jól működik. Csak talán túl jól. Olyan érzésem volt, mintha egy szuperhős-filmek algoritmusa írta volna meg. Minden elem a helyén, minden ütés ritmusra történik, de a szív... az valahogy halkabbra lett hangolva.

Értékelés: 10/7,5