Kim Kardashian a hét elején ledobta a bulvárbombát, amikor egy olyan Instagram-videót osztott meg az oldalán, amelyben megmutatta az új pasiját, Lewis Hamiltont. Ez volt az első nyilvános bejegyzés, amelyben közösen szerepeltek a szerelmesek. Bár az utóbbi hónapokban gyakran kapták őket lencsevégre, ahogy együtt romantikáztak, eddig még sosem erősítették meg a kapcsolatukat. Most azonban hivatalossá vált a románc és kiderült az is, hogy Kim Kardashian exférje, Kanye West mit szól a gyermekei édesanyjának új kapcsolatához.

Forrás: profimedia
Kim Kardashian és Lewis Hamilton románca
- 2026 elején szárnyra kaptak olyan pletykák, melyek szerint randevúzni kezdtek a felek.
- Kim és Lewis régóta ismerik egymást, azonban az utóbbi hónapokban vált csak romantikussá a kapcsolatuk.
- Februárban a Superbowl egyik páholyában már kettesben jelentek meg, később pedig lefotózták őket, amint egy meghitt étteremben vacsoráztak.
- A románcuk ezután szintet lépett, közösen utazgattak és a szabadidejük nagy részét mindig együtt élvezték.
- A márciusi szabadságukat már egy titkos luxushotelben töltötték, később pedig Kim Kardashian elkísérte a Forma-1-es pilótát Tokióba.
- Végül április elején egy közös posztban erősítették meg a romantikus pletykákat.
Kiderült, hogy mit gondol Kim Kardashian exférje a valóságshow-sztár új kapcsolatáról
Kanye West barátai szerint a rapper kedveli az exfelesége új választottjával, annak ellenére is, hogy Kim Kardashian exbarátját, Pete Davidsont tiszta szívéből gyűlölte.
„Ez jó dolog. Kanye nem kérdőjelezi meg, hogy Lewis jó ember. Kedvesnek, okosnak és mindenek előtt hihetetlen sportolónak tartja őt. Ez pedig azért is fontos, mert fel sem merül benne, hogy Lewis rossz hatással lenne a gyerekeikre. Véleménye szerint megbízható fickó, aki a legjobbat akarja Kimnek és a gyerekeknek is" – árulta el a bennfentes a lapnak.
Ez azért is jó hír, mert korábban nyilvánosságra került, hogy Kim Kardashian a válásuk után Pete Davidsonnal került közelebbi kapcsolatba, Kanye pedig kikelt magából a hír hallatán. Kiadott egy rapszámot, amiben azt ígérte, hogy szétrúgja Pete hátsóját, később pedig elrabolta és eltemette a humorista kartonfiguráját egy videóklipben.
Ha kíváncsi vagy a botrányhősökről szóló korábbi cikkeinkre, azokat itt tudod elolvasni:


