Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huMostanra kiderült, hogy nem békülnek Brasch Bencéék. A Vígszínház színésze rövid, de egyértelmű közleményben tudatta, hogy feleségével külön folytatják az életüket.

Forrás: Instagram
„A boldog pillanatokat büszkén és könnyedén osztja meg az ember. Arról persze nehezebben beszélünk, ami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk” - írta közösségi oldalán Brasch Bence. Ezután kitért arra is, hogy Gál Réka Ágota korábbi nyilatkozatával szemben mégsem együtt mennek tovább.
A párnak nemrég született meg az első közös gyermeke. A színész a bejelentésben jelezte, hogy a válás okairól nem szeretne beszélni, és azt sem szeretné, ha a magánéletük részletei a nyilvánosság elé kerülnének.
Brasch Bence a közleménye végén arra kérte a sajtó munkatársait, hogy tartsák tiszteletben a döntésüket, és ne zaklassák őket a magánéletüket érintő kérdésekkel ebben az időszakban.
Brasch Bence válása: állítólag a feleség lépett félre
Gál Réka Ágota a Story.hu-nak cáfolta a szakításukat két napja - erre utalt közleményében Brasch Bence is. A lap úgy tudja, hogy a fiatal feleség lépett félre, méghozzá a népszerű rapperrel, Pogány Indulóval.
„1,5 év házasság után elváltak, mert Réka félrelépett Pogány Indulóval. Sajnálom Bencét, mert Márkus Luca is, és most a gyereke anyja is ezt tette vele" - idézték az egyik reddites kommentelőt. Egy másik hozzászóló azt írta, hoggy a 21 éves rapper és Brasch Bence 25 éves felesége közös darabot próbálnak május óta, a közös munka hozhatta őket össze.
Ezeket olvastad már?


