Károly király és Kamilla királyné kapott hideget-meleget, amiért nagyon hamar távozott unokaöccse, Peter Phillips esküvői fogadásáról. Kiderült, hogy az uralkodó hova igyekezett: az Egyesült Királyság egyik legrangosabb lóversenyén vett részt.

Forrás: Getty Images Europe
Károly király faképnél hagyta a násznépet
Bensőséges családi esküvőn kötött házasságot Peter Phillips és Harriet Sperling. Károly király és Kamilla királyné azonban csak a gloucestershire-i All Saints templomban tartott ceremónián vett részt, majd nem sokkal ezután elsőként távoztak. A pár helikopterre szállt, amely egyenesen a surrey-i Epsom Downs versenypályára vitte őket, ahol a Jockey Club védnökeiként vettek részt a Betfred Derby Dayen. Bennfentesek szerint a család pontosan tudta, hogy az uralkodó és neje nem marad sokáig a fogadáson, ennek ellenére mégis kritizálták a döntésüket. Vannak, akik szerint távozásuk kifejezeten elrontotta a hangulatot. „Nem mindenki érti, hogy a derby mennyire fontos Károlynak. Szerintük udvariatlan volt” − idéz a RadarOnline egy családhoz közelálló forrást.

Forrás: Getty Images Europe
A vita középpontjában a priorizálás áll
Most pro és kontra érvek feszülnek össze, hogy a királyi kötelezettségek vagy a családi események élveznek-e elsőbbséget az uralkodó életében. „Az esküvők ritka családi mérföldkövek. Amikor a királyi család tagjai még szinte azelőtt távoznak, hogy ünnepség teljesen elkezdődött volna, az sokakban ellenérzést vált ki” − nyilatkozta a lapnak egy meghívott. „Mások szerint Károly a monarchiához és a lóversenyzéshez kapcsolódó, régóta fennálló kötelezettségeinek tett eleget és semmi mögöttes üzenete nincs a gyors távozásnak” − tette hozzá.
Köztudott az is, hogy Károly édesanyja, II. Erzsébet királynő a lóverseny egyik legismertebb támogatója volt, és hosszú uralkodása alatt mindössze két alkalommal hiányzott a derbyről.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


