Patkányinvázió sújtja Károly király birtokát: a lakók hőbörögnek, betelt a pohár


Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huKároly király sandringhami birtokán nagy probléma ütötte fel a fejét. A hatalmas, 81 négyzetkilométeres területen patkányinvázió miatt panaszkodnak a lakók.

Körülbelül 500 ember él 300 bérlakásban Károly király sandringhami birtokán, és most telt be a pohár. A lakók azért kezdtek el panaszkodni, mert súlyos patkányinvázió van a 81 négyzetkilométeres területen. Egy plébániai tanácsülésen bukott ki az emberekből, hogy a helyzet tarthatatlan, főleg úgy, hogy egy egyszerű, kézenfekvő megoldást tilos alkalmazniuk.
Azt az illetékesek azonban leszögezték, hogy a probléma megoldása a bérlők, és nem a tulajdonosok feladata. Pedig nemcsak a lakosokat zavarja a rágcsálóinvázió, a környező mezőgadasági területekről is érkeznek a panaszok, bár az is valószínű, hogy pont ezek a területek vonzzák a rágcsálókat, hiszen itt bőséges élelmet találnak.
Macskákat azonban tilos tartaniuk a bérlőknek, ezt még II. Erzsébet tiltotta meg, ugyanis tartott attól, hogy az állatok rossz hatással lennének a helyi vadvilágra, például a madarakra. Felvetődött az is, hogy nem csak ilyen nemes gondolatok vezérelték azonban a néhai uralkodót erre a tiltásra, hanem önös érdekek is. Úgy tartották, hogy II. Erzsébet allergiás a macskákra, ezért sem akart ilyen háziállatokat a területen.
A probléma tehát adott, de megoldást egyelőre nem találtak a helyzet kezelésére.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.