Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huTom Cruise számmisztikai képletét górcső alá véve ezen nem is kell meglepődnünk: az 1-es sorsszámú emberek született vezetők, akik bizony nem a háttérből szeretnek irányítani, hanem ők maguk állnak az élre, hogy saját példájukkal inspiráljanak másokat.

Forrás: Getty Images North America
Tom Cruise – egy kisfiú New York államból, aki pillanatok alatt meghódította Hollywoodot
A színész 1962. július 3-án született a New York állambeli Syracuse városában. Bár ma már a világ egyik legismertebb sztárja, gyermekkorát korántsem a csillogás jellemezte. Édesapja villamosmérnökként dolgozott, édesanyja gyógypedagógus volt, a család pedig rendszeresen költözött. A bizonytalan életkörülmények, a folyamatosan változó környezet és a szülők viharos kapcsolata mély nyomot hagyott Tom lelkében – de talán éppen ennek köszönhetően vált mentálisan ennyire erőssé.
Interjúk során Cruise kendőzetlenül beszélt fiatalkori nehézségeiről: például arról, hogy édesapját szigorú, kiszámíthatatlan embernek tartotta, akitől sokszor inkább félt, mintsem felnézett rá. Nem csupán a lelki és anyagi nehézségek, hanem a mérhetetlenül szigorú katolikus elvek is közrejátszottak abban, hogy Tom 18 évesen elhatározta: családját maga mögött hagyva New Yorkba költözik, és színészi karriert épít. Eredeti családnevét, Cruise Mapother IV.- et is megváltoztatta, innentől kezdve már Tom Cruise néven szerepelt.
A színész gyermekkora óta diszlexiával küzd, ami mindig is komoly kihívást jelentett számára. Joggal érezte úgy, neki sokkal többet kell dolgoznia ugyanazért az eredményért, mint embertársainak. Minden bizonnyal éppen ezek a megélések alapozták meg azt a példaértékű munkabírást és kitartást, amely később a világhírt hozta el számára.
Az 1-es sorsszámú szülötteknél gyakori, hogy saját erejükből kell felépíteniük az életüket: nem várnak arra, hogy valaki kikaparja nekik a gesztenyét , maguk keresik a lehetőségeket, és mindenért keményen megdolgoznak.
Az 1-es sorsszám karmája: a vezető, aki mindig előre tör
Tom Cruise a születési dátuma alapján 1-es sorsszámú (1+9+6+2+7+3+1+9+6+2 = 46, 4+6 = 10, 1+0 = 1), ami a numerológiában a vezetés, a kezdeményezés és az önállóság szimbóluma.
Az 1-esek ösztönösen hisznek abban, hogy képesek megváltoztatni – vagy akár megváltani – a világot. A saját világukat mindenképpen...
Nem szeretnek másokra várni, inkább utat törnek maguknak. Hihetetlenül ambiciózusok, és addig küzdenek az álmaikért, amíg valóra nem váltják azokat.
Tom Cruise pályafutása és magánélete mesteri példája ennek. Miközben a legtöbb színész dublőrt használ, ő ma, a hatvanas éveiben is vállalja a legveszélyesebb kaszkadőrjeleneteket – számára a tökéletes teljesítmény nem extra, hanem alapelv.
Az 1-es szülöttek ugyanakkor nemcsak maximalizmust, hanem rendkívül erős meggyőződést is hordoznak magukban. Olyan mélyen hisznek az igazukban, hogyha egyszer kialakítanak egy véleményt, attól szinte képtelenek eltérni. Szeretnek irányítani, szervezni és védelmezni, de gyakran úgy érzik, kizárólag ők látják a helyes, követendő utat.
Nem véletlen, hogy Tom Cruise esetében a Top Gun és a Mission: Impossible nemcsak kultikus filmsiker lett, hanem a személyiségének védjegye is. Az 1-es sorsszámú emberek sosem érzik jól magukat másodpilótaként – nem szeretik kiadni a kezükből az irányítást.
Persze mindennek komoly árnyoldala is van: nehezen fogadják el a kritikát vagy a sajátjuktól eltérő nézőpontokat. Nem rossz szándékból, hanem azért, mert mélyen hisznek abban, hogy az általuk választott irány vezet a célhoz.
Ugyanakkor az 1-esek igazi harcosok és védelmezők is. Ha valakit egyszer közel kerül hozzájuk, és a saját családjuknak vagy csapattaguknak tekintik, szinte bármit képesek megtenni értük. Hihetetlenül mély igazságérzettel bírnak, és ösztönösen szeretnék megóvni azokat, akik fontosak számukra.
A 3-as születésnapszám adja a karizmáját
Tom Cruise július 3-án született, amely a kreativitás, az önkifejezés és a kommunikáció száma.
A 3-as rezgés bájos könnyedséget ad az 1-es sorsszám komolysága mellé. Ez teszi lehetővé, hogy ne csupán vezető legyen, hanem olyan ember is, aki képes milliókat inspirálni és szórakoztatni.
A 3-as születésnapszámú emberek rendkívül karizmatikusak: jó humorérzékkel rendelkeznek, imádnak szerepelni, könnyen teremtenek kapcsolatot másokkal, és ösztönösen érzik, hogyan tudnak hatni másokra.
Az 1-es és 3-as számmisztikai kombináció magyarázhatja Tom Cruise filmsztárkisugárzását is. Nem csupán akcióhősként működik hitelesen, hanem azért is, mert a nézők elhiszik neki, hogy valóban élvezi azt, amit csinál.
Míg az 1-es vezetni akar, a 3-as képes lelkesíteni és maga mellé állítani az embereket. Nem véletlen, hogy Tom több, mint negyven éve képes megőrizni kiváltságos helyét a világ legnagyobb sztárjai között.
Tom Cruise és a szcientológia
Tom Cruise neve évtizedek óta szorosan összefonódik a szcientológia egyházzal, amelynek legismertebb és legelkötelezettebb képviselői közé tartozik. Bár kívülállóként nehéz pontosan megítélni, milyen szerepet töltenek be az életében ezek a tanok, a számmisztikai képlete alapján érdekes párhuzamokra következtethetünk.
Az 1-es sorsszámú szülöttek megdönthetetlenül erős hitrendszerrel bírnak. Ha egyszer elköteleződnek egy eszme, cél vagy közösség mellett, azt teljes szívvel képviselik. Nem képesek félgőzzel élni: mindenből a maximumot szeretnék kihozni, és hajlamosak küldetésként tekinteni arra, amiben hisznek. Náluk nincs középút, inkább csak a végletek.
Ez a küldetéstudat egyszerre lehet óriási erő és embert próbáló kihívás – alapvetően szeretnének másokat is felemelni, segíteni, megmutatni a „helyes” utat, amelyben ők hisznek. Ugyanakkor kevésbé nyitottak az eltérő nézőpontokra, és nehezebben fogadják el, ha valaki másképp gondolkodik.

Forrás: Patrick Davy
Két híres házasság, hasonló tanulságokkal
Tom Cruise magánéletében is visszaköszönnek számmisztikai képletének a jellegzetességei.
1990- től Nicole Kidmannel hosszú éveken át Hollywood egyik legismertebb álompárját alkották: kívülről minden eszményinek és tökéletesnek tűnt, ám a háttérben súlyos feszültségek alakultak ki. Több sajtóértesülés szerint Nicole soha nem tudott teljes mértékben azonosulni férje meggyőződésével és a szcientológia tanításaival. A kapcsolatukban fokozatosan egyre nagyobb szerepet kaptak a világnézeti és morális különbségek, amelyek végül a házasságuk lezárásában is közrejátszottak. Két örökbefogadott gyermekük sem tudta egyben tartani a családot – bár Kidman a hírek szerint a végsőkig kitartott.

Forrás: GETTY IMAGES NORTH AMERICA
Néhány évvel később Katie Holmes oldalán ismét hasonló dinamika bontakozott ki. A kapcsolat elején, 2005- től Tom egy szenvedélyes, gondoskodó és figyelmes partnerként jelent meg a színésznő mellett, később azonban egyre több szó esett túlzottan dogmatikus elvekről, betarthatatlan szabályokról és arról, hogy a szcientológia a családi életre is jelentős hatással volt – várhatóan kedvezőtlen jelleggel. Katie végül közös kislányuk, Suri érdekeit védve hosszú harcok után valósággal elmenekült a házasságból és az egyháztól is.
Az 1-es sorsszámú személyek gyakran meg vannak győződve arról, hogy azzal védik meg szeretteiket, ha konkrét irányt mutatnak nekik. A szándék többnyire szeretetteljes, ám ha az irányító attitűd túlságosan erőteljessé válik, könnyen háttérbe szoríthatja a másik fél önállóságát, és szuverén egyéniségét.
Talán ez szimbolizálja leginkább ennek a missziós számnak az árnyékos oldalát: Cruise-ról számtalan ismerőse úgy nyilatkozott, hogy rendkívül odaadó apa, hűséges férj és barát, aki teljes erejével igyekszik megvédeni a gyermekeit és a szeretteit. Ugyanakkor a kontroll, dominancia és megóvás között minden bizonnyal nem sikerült megtalálnia a megfelelő arányt...
Július 3-án új személyes éve kezdődik
Tom Cruise idén július 3-án belép a 2-es személyes évébe, amely egészen más energiákat hordoz, mint az előző ciklusa: ez a kapcsolódások, az együttműködés és az érzelmi egyensúly megteremtésének időszaka.
Ez a személyes év arra taníthatja, hogy nem mindig a kontroll jelenti a legnagyobb erőt. Előfordulhat – tanulva korábbi magánéleti hibáiból – , hogy most olyan emberek érkeznek az életébe, akik mellett megtapasztalhatja az alkalmazkodás, a bizalom és a kölcsönös támogatás, tiszta együttműködés csodáját.
A magánéletében ez rendkívüli módon kedvezhet egy új, komolyra forduló szerelem kibontakozásának. Ha pedig már van valaki az életében, de a kapcsolat még nem publikus, a viszony elmélyülhet, harmonikusabbá válhat és felvállalásra kerülhet. A 2-es személyes év ugyanis elsősorban az összetartozásról, az érzelmi biztonságról és a valódi társ megtalálásáról szólhat.
Szakmailag is nagyon izgalmas időszak várhat rá. Bár továbbra is aktív maradhat, most inkább a produceri feladatai, a mentorálás és a közös alkotások kerülhetnek előtérbe. Ez az év kevésbé a magányos hősről, sokkal inkább a csapatmunkáról szól.
Tom Cruise egyik legfontosabb életfeladata, hogy megtanulja: az igazi vezető nem attól válik naggyá, hogy mindig ő mondja ki az utolsó szót, vagy ő jelöli ki az utat, hanem attól, hogy képes megérteni másokat és teret adni a legkülönbözőbb nézőpontoknak is.
Talán éppen ennek a leckének az elsajátításában segíti őt a most kezdődő 2-es személyes éve.
Mert néha a legnagyobb győzelem nem az, amikor egyedül érünk célba, hanem amikor sikerül magunk mellett tartanunk valakit, akivel együtt járjuk végig az utat...
Cikkajánló:


