Ez Csonka András blogja a Life.hu-n.

Szia, anyu! Mindig is állítottam, hogy tulajdonképpen sokkal jobban el tudom képzelni magam valamikor a múlt század korábbi évtizedeiben, mint most. A '60-as években tininek lenni, amikor kinyílt a világ, születőben a beatzene, pezsgés Budapesten, tömérdek szórakozóhely tele magyarokkal, akiknek ez akkor még nem volt luxus, vagy mondjuk a '30-as évek konszolidált, nagypolgári derűje, az elegancia, a finomság, a lassabb tempó. Na és a filmek! Az akkor épp némából hangosra váltó filmgyártás. Mindegy, most már csak egy időgép segíthetne,

így kénytelen vagyok a XXI. század utcáin baktatni,

de most egy fotózás erejéig kicsit némafilmes hangulatba csöppentem. Az egyik bulvármagazin csinált egy anyagot rólam, és több ötlet közül én a '30-as évek némafilmes ötletét ajánlottam Csorba Márta fotósnak.

"Némafilmes hangulatba csöppentem"Forrás: Csonka András

Na persze ehhez szükség volt korabeli hangulatú ruhákra, amiket ma már csak mint jelmezeket találunk meg, ha egyáltalán rájuk bukkanunk. Szerencsére volt idő, amikor a Magyar Televízióban még tévéjátékok is készültek, és ezekhez ugyebár jelmezek. A nagy átszervezősdinek a jelmeztár nem esett áldozatul, így valódi kincsek sorakoznak a fogasokon, őrizve sok, már sajnos csak emlékként számontartott színészünk nevét. A stylistoknak manapság egészen biztosan ritkán adatik ilyen csemege, hogy nem egy divatbazárból kell kölcsönkérni a trendinek látszó göncöket, hanem egy egészen más korban merítkezhetnek meg egy feladat kapcsán.

A tapasztalatom azt mutatja, hogy néhány éven belül ebben az országban lényegében már senki nem lesz, aki értő módon nyúl ezekhez a ruhákhoz, aki majd tudja, milyen kalapot hordtak egy zsaketthez, milyen az igazi zsirárdikalap, milyen mellény és nyakkendő való egy frakkhoz, mit jelent a kamásli stb.

"Néhány éven belül ebben az országban lényegében már senki nem lesz, aki értő módon nyúl ezekhez a ruhákhoz"Forrás: Csonka András

Nagy nehezen összeraktunk néhány karakterre való ruhát, és alig vártam a fotózást.
Tulajdonképpen pont jó lenne nekem a némafilm világa, mert akkor legalább senki nem cseszegetne, hogy hadarok. A pofám elég karakteres, azzal meg csak elábrázolgatom, amit akarok. Persze a sminknek is követni kellett az akkor divatot, ezért kicsit fehérebb a bőr, és a szemkontúrok erőteljesebbek. 3 óra sem telt el, és matróztól a pályaudvaron nézelődő úriemberig megalkottunk 4 karaktert, és a fotózás végeztével szomorkásan döbbentem rá, hogy aznap is 2017-ben térek majd nyugovóra. Na jó, persze azért ebben sok izgalom is van, néha túl sok, és néha olyasmi, amit a francba kívánnék inkább. Viszont így aztán pont jó, hogy színész vagyok, legalább esténként átélhetem, milyen is lehetett különböző korokban létezni. Így már rendben is van a dolog. Sok puszi!