Latte Art kreációk a World of Coffee 2017 kiállításon

privát séf kávé gasztro Marton Adrienn
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén Budapesten rendezték meg a World of Coffee 2017-et, ami Európa legnevesebb kávékról szóló eseménye. Én is ellátogattam, hogy találkozzak szakemberekkel, és inspirálódjak, hiszen a kávé és a gasztronómia sok ponton összefonódik.

A standok között sétálva azt sem tudtam, mit nézzek meg először. Különböző, ipari nagyságú kávépörkölők, kreatív kiegészítők – olyanok, mint a ceruzából készült tamperek –, valamint számtalan interaktív látványosság fogadott.

Itt találkoztam először a "kávéfilter" fogalmával, így egy ilyen kávét mindenképp meg kellett kóstolnom... Ízlelgetés közben váltottam pár szót az egyik magyar speciality kávézó képviselőjével, aki elmesélte, hogy az amúgy elsőre teának tűnő arabica kávé hogyan kap ilyen hihetetlenül gyümölcsös aromát. Mint kiderült, a titok a kávé feldolgozási módjában rejlik. Savassága attól függ, hogy mosott vagy száraz eljárással készül. A filterkávé elkészítésénél a kávéőrleményt egy papírfilterbe teszik, majd forró vizet ráöntve hagyják átcsöpögni 7-8 percen keresztül.

Zöld kávébabok Forrás: Marton Adrienn

Korábban nem kóstoltam hasonló típusú kávét, de az egészen biztos, hogy más, mint a jól megszokott eszpresszó.

Hasonló meglepetés volt az úgynevezett Chai Latte. Ez valójában egy tea, tejjel felöntve - mégis a kávékultúrához köthető. Kóstolást kóstolgatás követett... Kedvencem lett egy autentikus indiai tea, ami a maga gyömbéres, feketeborsos, fahéjas, kardamomos ízvilágával teljesen elvarázsolt. Ráadásul a tej mindezt elképesztően selymessé varázsolta. Persze nem csak kávékóstolásra volt lehetőségem. Kipróbáltam a kávé őrölését és préselését is.

Ételstylistként a barista versenyt vártam a legjobban, ahol elképesztő latte art kreációk születtek. A „tejhabművészetnek" tulajdonképpen a baristák képzelete szab csak határt, amit a kávé felszínén megjelenő aranybarna réteg (crema) és a nagyon finom állagú tejhab kombinálásával alakítanak ki. Jellemző alapmotívumnak számít a szív és a rosetta, a tapasztaltabbak körében pedig a hattyú forma.

Jellemző alapmotívumnak számít a szív Forrás: Thinkstock

Sok-sok új ízélményt szereztem a kávék világából, ellestem pár kávékészítési technológiát, és biztos vagyok abban, hogy a közeljövőben felkeresek egy budapesti speciality kávézót, ahol szakemberek még jobban beavatnak a kávézás izgalmas világába. Addig viszont megfogadtam magamnak, mostantól figyelek arra, hogy milyen kávét iszok reggelenként, és nemcsak rohanva teszem azt, hanem úgy igazán megadom a módját!

Marton Adrienn a Gourmet-fesztiválon járthttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170530-marton-adrienn-a-gorumet-fesztivalon.htmlNincsen Gourmet Fesztivál eső nélkül... Ez a mondás az éves hagyományokon alapulva idén szerencsére majdnem megdőlt, hiszen a négy napból három szikrázó napsütéssel telt. Mivel tavaly mindössze egy napra látogattam ki, így idén megfogadtam magamnak, hogy csütörtöktől vasárnapig ''odaköltözöm'' a Millenáris szívébe. Örülök, hogy így tettem, hisz rengeteg kiállító ételkülönlegességét megkóstolhattam. Következzék az én élménybeszámolóm a hazai gasztronómia egyik meghatározó eseményéről, a teljesség igénye nélkül. Privát séfOrigoÍgy kell igazán jó BBQ-t készítenihttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170524-marton-adrienn-igy-kell-igazan-jo-bbq-t-kesziteni.htmlAmikor Amerikában éltünk, sokszor kaptunk meghívást grillpartikra. Az egyik ilyen alkalommal ismerkedtem meg a barbecue fogalmával, amiről előtte teljesen más elképzelésem volt. A házigazda sokat mesélt arról mennyi munka és idő van egy-egy ilyen eljárással készült húsban, hiszen ez nem más, mint alacsony hőfokon történő sütés, lassan, hosszú órákon keresztül. Aznap este megkóstoltam az így készült marhaoldalast, ami felejthetetlen ízélményt hagyott maga után. Időközben pár éve hazánkat is elérte a 'füstön sütés szele', így nem volt kérdés, hogy megkóstolom a helyi BBQ-helyek különleges kínálatát. Privát séf--Debrecen, a hazai gasztronómia fellegvárahttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170511-debrecen-a-gasztrokulturalis-fellegvar.htmlDebreceni kolbász, mézeskalács, töltött káposzta, szürkemarha-gulyás. Ha a város jut eszünkbe, rögvest csupa-csupa finomságot társítunk hozzá, így nem meglepő, hogy a legautentikusabb magyar konyha otthonának is szokták nevezni. A családdal mi is meglátogattuk a várost, ahol bizony végigkóstoltuk az összes helyi ételkülönlegességet. Privát séfOrigoFalatnyi Itália Miskolc szívébenhttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170406-marton-adrienn-miskolcon-friss-tengeri-halat-ebedelt.htmlEgy napsütéses, tavaszi hétvégén a családommal kirándulni voltunk. Akármelyik hazai városba, faluba is vigyen az utunk, előszeretettel látogatjuk meg a helyi éttermeket, hiszen az országunkon végigsöprő gasztronómiai fejlődés bizony vidéken is nyomot hagy. Ezen a hétvégén Miskolcra látogattunk, ahol igazi olasz hangulat tárult elénk. Privát séf--Minden, amit a kávéról tudni érdemeshttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170303-marton-adrienn-a-becsi-kavezokrol-es-kaverol-mesel.htmlA reggeli kávézás nálam igazi rituálénak számít, nincs olyan nap, amit ne így kezdenék. Ilyenkor összeszedem a gondolataimat és megtervezem a napomat. Napközben is szeretek beiktatni egy-két ilyen kávészünetet, hogy a forgatások között is újra erőre kaphassak. Privát séfThinkstockMarton Adrienn a Maldív-szigeteken töltötte nászútjáthttp://www.life.hu/sztarszerzok/privat-sef/20170207-marton-adrienn-a-maldiv-szigetekre-utazott-ferjevel-edvin-martonnal-naszutra.htmlJanuár közepén nemcsak a szülinapomat tartottam, de egyben a 8 éve elmaradt nászutunkat is bepótoltuk. Az úti cél pedig a Maldív-szigetek volt, ahol életem egyik legemlékezetesebb születésnapját ünnepelhettem meg. Privát séf--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.