A 67. cannes-i filmfesztivál legmesésebb ruhakölteményei

fashion week Cannes ruha filmfesztivál Cannes 2014
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vasárnap véget ért a 67. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. Az utóbbi másfél hétben nem győztünk elalélni a szebbnél szebb ruhakölteményektől, annak pedig külön örültünk, hogy a magyar lányok szépségét ismét bizonyíthattuk Franciaországban. Következzenek a kedvenc cannes-i ruháink, amikről nemcsak mi, de a VIVA Comet műsorvezetője és a B The First tehetségkutató zsűritagja, Iszak Eszti is elmondja a véleményét. 

Magyar lányok Cannes-ban

Talán a legtöbb szem Palvin Barbira szegeződött, aki a L'Oréal legfiatalabb arcaként többször is megfordult a vörös szőnyegen a fesztivál alatt. Elhibázott fotó vagy pár pluszdeka ide vagy oda, szerintünk mesésen festett a fehér és a fekete ruhakölteményében is.

Forrás: AFP

Barbi melyik ruhája a nyerő?

Mihalik Enikő nemzetközileg ismert és elismert szupermodell is fantasztikusan nézett ki a vörös szőnyegen. Ragyogó zöld estélyie még jobban kiemelte a modell vörös haját és alabástrom bőrét, a hangsúlyos kiegészítők és a vörös rúzs pedig hab volt a tortán. A két modellen kívül Andy Vajna neje, Vajna Timi is gálázott Cannes-ban, méghozzá nem is akárhogyan: a merész estélyi ruháira sokan felfigyeltek.

Forrás: AFP, Northfoto

Vajni Timi hófehérje vagy Enikő zöld estélyie a csinosabb?

Cannes stíluskirálynője

Azt hittük, Nicole Kidman idén is hódít, és Jennifer Lawrence szebbnél szebb ruháira is nagyon vágytunk, ám Cannes idei stíluskirálynője egyértelműen Blake Lively lett. Képtelenek vagyunk eldönteni, melyik alkalommal volt a legszebb Ryan Reynolds asszonykája. Vajon képes Blake egyáltalán hibázni?

Forrás: AFP

Vörös, fehér vagy klasszikus - melyik ruhában volt a legszebb Blake?

Sharon Stone diadala

Kétség sem férhet ahhoz, hogy az 56 éves színésznő volt az idei fesztivál egyik sztárja - Sharon ugyanis igyekezett minden alkalommal megmutatni, hogy 50 felett is lehet még bombázó. A színésznő ezúttal nem a csodás ruhái miatt kerül be összeállításunkba, hanem egyszerűen azért, mert nagyon inspiráló, ahogy karban tartja a testét.

Forrás: AFP

Az elegáns estélyi vagy a miniruha áll jobban a színésznőn?

A sárga hatalma

Idén meglepően sok világsztár választotta ezt a feltűnő árnyalatot, és jól is tették, hiszen ez a szín kellően elegáns tud lenni. Rajongtunk Uma Thurman Atelier Versace ruhakölteményéért, és imádtuk Rosie Huntington-Whiteley Emilio Pucci ruhacsodáját is.

Forrás: AFP, Northfoto

Kinek áll jobban a sárga?

Nem kell mindig nagyestélyi!

Cannes-ban nem csak hosszú, uszályos ruhákkal lehet hódítani. Jó példa erre Marion Cotillard, aki a fesztivál egyik legkülönlegesebb koktélruhájával, egy Maison Martin Margiela Couture darabbal szinte minden létező divatösszeállításban helyet kapott. De imádtuk még a kínai színésznő, Renzi Jian eszméletlenül egyedi és autentikus ruhácskáját is.

Forrás: AFP

Extra miniruha Cannes-ban - igen vagy nem?

Kedvenc feketéink

Természetesen nincs vörös szőnyeg fekete ruhaköltemények nélkül. Mi már ezzel régen megbékéltünk, így ki is választottuk két kedvencünket: az indiai szépség, Sonam Kapoor Elie Saab Couture estélyiét és az orosz Natasha Poly Oscar de la Renta tüllcsodáját bármikor szívesen viselnénk.

Forrás: AFP

Melyik fekete estélyi a csinosabb?

Akik tényleg dívának öltöztek

Bár nem tudunk megbékélni azzal, hogy Nicole Kidman arca művibb, mint valaha, az Armani Privé ruháját egyszerűen imádtuk. Hasonlóképp Sonia Rolland csipkecsodáját: a Zuhair Murad estélyi nagyszerű választás volt.

Forrás: AFP, Northfoto

Melyik ruha az elegánsabb?

Iszak Eszti is imádja a csodaszép estélyiket

"Mindig figyelem a hasonló események felhozatalát, igy most is szemezgettem közülük, és meglepően sok kedvencem akadt. Az elmúlt hónapokban nagy favoritom lett a fehér és a sárga szín, így Palvin Barbi és Vajna Timi ruháiért is oda voltam! Az előnytelen képről annyit, hogy végre kiderült az, amivel kapcsolatban eddig kétségeink voltak: a mindig gyönyörű Barbi is a Föld bolygóról származik, róla is készülhet előnytelen kép. Mihalik Enikő ruhája pedig azért tetszett nagyon, mert a fémes hatású ruhákat szintén imádom! Az egyetlen ruha, ami nem nyerte el a tetszésem, az Sharon Stone-é volt: nekem az nagyon a '90-es éveket idézte, a fűzővel és a tűsarkú papuccsal. Az viszont tény, hogy még mindig bombanő, csodás testtel!"

Ennél merészebb ruha még nem volt Vajna Tímeánhttp://www.life.hu/trend/20140523-vajna-timea-andy-vajna-neje-cannes-ban-meresz-ruhat-vett-fel.htmlAndy Vajna neje egy jótékonysági partira volt hivatalos, amelyre egy rendkívül mélyen dekoltált, de egyébként csodaszép ruhát választott.TrendOrigoSharon Stone még mindig tudja, mitől döglik a légyhttp://www.life.hu/trend/20140521-sharon-stone-mini-ruhaban-a-67-cannes-i-filmfesztival-voros-szonyegen.htmlPilótanapszemüvegben és ultrarövid fekete ruhácskában lépett a 67. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál vörös szőnyegére Sharon Stone.Trend--Palvin Barbi és az előnytelen fotó esetehttp://www.life.hu/trend/20140521-palvin-barbara-a-67-cannes-i-filmfesztivalon.htmlTudtuk, hogy megy. Kedden már ott bulizott. Most pedig megmutatta, hogyan kell istennőként állni a vörös szőnyegre. Palvin Barbi nemcsak Cannes-t bűvölte el, hanem bennünket is - az előnytelen fotó által ráaggatott pluszkilók ide vagy oda. Nem is állunk meg egy fotónál!Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.