Új szerelmek a színen - Cinthya Dictator is bepasizott

Forrás: Life.hu Zsigmond László -
Görög Zita Cinthya Dictator Sütő Enikő szerelem Story-gála
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több celeb is bevállalta, hogy a Story-gálán mutatja meg először a nyilvánosságnak új párját. 

Cinthya Dictator nem egyedül jelent meg sokkoló ruhájában a Story-gálán. Egy fiatal fiú kísérte, akit az új barátjaként mutatott be. Az Édes Élet balhés sztárpárja női felének végre sikerült kihevernie szakítását Varga Viktorral, aki éppen Thaiföldön vakációzik.

Forrás: Life.hu Zsigmond László

Viktor két héttel a szakításuk után már egy másik lánnyal romantikázott az egyik budapesti wellnessközpontban. Cinthya viszont most először jelent meg nyilvánosan új választottjával, akit a barátjaként mutatott be a Story-gálán. A fiú nekünk is dicsérte Cinthya különleges ruháját, látszott rajta, hogy teljesen odavan a szokatlan ruhát viselő lányért. Egész este egymással voltak elfoglalva, a két fiatal csókolózva bújt egymáshoz, amíg hajnalban megérkezett Cinthyáért az édesanyja.

Forrás: Life.hu Zsigmond László

Nem Cinthya volt az egyetlen, aki megmutatta új szerelmét. Rippel Feri is büszkén csókolta barátnőjét, a 20 éves Nyitrai Dalmát.

Forrás:Life.hu Zsigmond László

Görög Zita sem érkezett egyedül, egy férfi kísérte el, akinek kilétét egyelőre a Trendmánia műsorvezetője még szeretné titokban tartani. Ő merész ruhájával így is magára vonta a bulizók figyelmét. Zita állítja, hogy viselt mellbimbótapaszt a csipke alatt.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Sütő Enikő is várta új lovagját, ám sajnos mi nem láttuk megérkezni.

Forrás: Life.hu

A gála többi résztvevőjéről - párral vagy egyedül - az alábbi galériában nézegethetsz képeket.

/1502/Story20152873139

Rájöttünk, mire indul be Medveczky Ilonahttp://www.life.hu/bulvar/20150208-rajottunk-mire-gerjedt-medveczky-ilona-a-tavalyi-es-az-idei-story-galan.htmlSzerencsére Medveczky Ilonát az idén is meghívták a Story-gálára, így nem kellett nélkülöznünk a díva remek egyszemélyes show-ját. Az idén is imádtuk a művésznőt!TV + BulvárOrigoSzarka járt a Story-gálán – értékes tárgyakat loptak a vendégektőlhttp://www.life.hu/bulvar/20150209-a-16-story-otcsillag-dijatado-galan-megloptak-a-vendegeket-sagi-szilard-kabatja-kokeny-roland.htmlBombariadó, hamar lelépő celebek és lopások – nem zárult jó leltárral a 16. Story Ötcsillag Díjátadó Gála.TV + Bulvár--Bombariadó és villantás okoztak izgalmat a 16. Story-gálánhttp://www.life.hu/bulvar/percrolpercre/20150207-16-story-otcsillag-dijatado-gala-percrol-percre-tudositas-fotokkal.htmlNem csak Görög Zita (szinte) villantása okozott izgalmakat a Story-gálán, de az is, hogy a díjátadó ceremónia és a vacsora között technikai szünetet kellett tartani - bombariadó miatt. Körülbelül fél óra után minden úgy folytatódott, ahogy kell. A Life.hu percről percre közvetítette az eseményeket. Ha kíváncsi vagy, mi történt az év egyik legnagyobb celebbuliján, olvass tovább, mert napokig úgyis mindenki erről beszél majd.Percről percreOrigoKi viselte a legemlékezetesebb ruhát a Story-gálán? Most te döntheted el!http://www.life.hu/trend/20150208-milyen-ruhakat-viseltek-a-sztarok-a-story-galan-szavazas-es-fotok.htmlGörög Zita tényleg mellbimbót villantott? Medveczky Ilona otthon hagyta a nadrágját? Most akkor Muri Enikő nem tudja, mit illik felvenni a Story-gálára, vagy a többiek? A Life.hu megmutatja a 10 feledhetetlen ruhát, amiről most te mondhatsz véleményt.TrendOrigoKi viselte a legemlékezetesebb ruhát a Story-gálán? Most te döntheted el!http://www.life.hu/trend/20150208-milyen-ruhakat-viseltek-a-sztarok-a-story-galan-szavazas-es-fotok.htmlGörög Zita tényleg mellbimbót villantott? Medveczky Ilona otthon hagyta a nadrágját? Most akkor Muri Enikő nem tudja, mit illik felvenni a Story-gálára, vagy a többiek? A Life.hu megmutatja a 10 feledhetetlen ruhát, amiről most te mondhatsz véleményt.TrendOrigoAleska Diamond vs. Berki Krisztián – az egykori pornósztár különleges meccsre hívta ki Berkithttp://www.life.hu/bulvar/20150211-aleska-diamnod-egykori-pornoszineszno-kihivta-berki-krisztian-sportolot-egy-lepcsozesre.htmlAleska Diamond felvette a kesztyűt és úgy döntött, túráztatja egy kicsit Berki Krisztiánt. De szép is lesz, ahogy egymással küzdenek a lépcsőházában, alig várjuk ezt a meccset. TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.