Itt az első fotó Scarlett Johansson tündéri kislányáról

Forrás: NORTHFOTO -
színésznő baba első fotó Scarlett Johansson szülés kislány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Beverly Hills utcáin kapták lencsevégre Scarlett Johanssont, aki most kivételesen nemcsak az edzőcuccát cipelte a kezében, hanem kislányát, Rose-t is.

A kislány 2014 szeptemberében született. Édesapja az egykori francia újságíró, Romain Dauirac aki még 2013 szeptemberében jegyezte el a szőke szépséget. Azóta titkoban össze is házasodtak.

Forrás: NORTHFOTO

A színésznő egyébként egy hónappal a szülés után bombaformában volt. Mit is mondhatnánk, neki ez a dolga. Ha nem is ilyen tempóban, de te is újra topformában lehetsz a szülés után. Ehhez mutattunk már néhány gyakorlatot, ebben a cikkben pedig kiemelten foglalkoztunk a lapos hassal is.

Bébibumm 2015

A legtöbb híres nő általában nem szívesen szakítja meg a karrierjét, még egy terhesség miatt sem. Egy feltűnő has igazán sok fejfájást okozhat a celebnőknek, ha filmszerepet kapnak, turnéra indulnak, vagy meg kell jelenniük valahol. Ettől függetlenül jó látni, mikor az elfoglalt hírességek időt szakítanak arra, hogy boldog családot alapítsanak. Íme, néhány színész, tévésztár és zenész, akinek idén születik meg a gyereke.

Ilyen egy igazi nagyszülő, gyerekszemmel http://www.life.hu/csalad/20150127-a-kisdumasokat-a-nagyszulokrol-faggatta-katz-david.htmlMit jelent, hgoy nagymama és nagypapa? Mikor lesz valakiből nagyszülő? A nagyszülők mindig öregek? És egyáltalán: ki mit szokott csinálni a nagymamájával, nagypapájával? A Kisdumások elárulják...Család--Terhességmegszakítás hol és mennyiért? Elkészült az Abortourismhttp://www.life.hu/csalad/20150128-az-abortourism-nevu-fiktiv-utazasi-iroda-oldalan-meg-lehet-nezni-hova-mehet-a-no-abortuszra.htmlNéhány helyen egyszerűbben elérhető a terhességmegszakítás, mint Magyarországon. Ezek bemutatására jött létre az elég morbid Abortourism nevű fiktív utazási iroda, ahol meg lehet nézni, hova lehet abortuszra menni.CsaládOrigoIsmét a karibi luxusszigeten nyaral Katalin családjahttp://www.life.hu/csalad/20150127-katalin-hercegno-szulei-a-karib-szigeteki-mustique-szigeten-nyaral-hamarosan-csatlakozik-hozzajuk-a.htmlKatalin szülei a gyönyörű karib-tengeri Mustique szigetén pihengetnek már. Hamarosan csatlakozik hozzájuk a várandós hercegnő, Vilmos herceg és a kis György is. Állítólag Katalin édesanyjának 60. születésnapját ünneplik a pazar helyen, ahol rendszeresen nyaral a família.Család--Segítség, munkanélküli lettem! - Egy tipp, amivel hamar munkába állhatszhttp://www.life.hu/csalad/20150126-munkanelkuliek-szamara-inditott-tovabbkepzesek-atkepzesek.htmlAkár váratlanul ér bennünket a hír, akár saját döntésünkből adódóan válunk munkanélkülivé, egy biztos: új munkahelyet találni manapság nem lesz egyszerű. Sokaknak nincs szakmája, vagy éppen olyan, amivel a jövőben már nem tudnak mit kezdeni. Mit lehet ilyenkor tenni? Nem szabad megijedni a továbbtanulástól, átképzéstől, mert sok esetben ez az út vezet egy új munkahely felé. Légy bátor, és vágj bele!CsaládThinkstockAz önfeláldozás nem ismer határokat - 10 nő, aki életét adta a gyermekéért http://www.life.hu/csalad/20150122-onfelaldozo-nok-akik-megmentettek-kisbabajukat-mikozben-ok-meghaltak.htmlBár a születéskori halálozások száma csökken, mégis sok nőnek kell megküzdenie ezzel a tragikus jelenséggel. Néhány anya úgy döntött, a saját életét kockáztatja inkább, hogy megmentse gyermekét. Íme, tíz nő megható története.CsaládMesehősök brutális halála – a rajzfilmtörténelem legtragikusabb pillanataihttp://www.life.hu/csalad/20150122-a-legtragikusabb-mesehos-halalok.htmlA halál, mint motívum, a Disney-filmek egyik íratlan szabálya, aminek leginkább a feszültségkeltés a célja, bár az izgalom mellé a legtöbb filmben tanulság is társul. Íme, a Disney-mesék legszomorúbb halálesetei.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.