Szív és keringési betegségek - te is megelőzheted!

Forrás: Thinkstock -
betegség egészség szívbetegségek prevenció magas vérnyomás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szívinfarktus, valamint a keringési problémákkal összefüggő betegségek vezető haláloknak számítanak a Föld számos országában. Amerikában minden harmadik percben meghal valaki keringési elégtelenség miatt, egy másik statisztikai adat arról számol be, hogy az Egyesült Államokban minden ötödik ember érintett a problémában.

Ezek a riasztó adatok azonban nem csak a kontinensen túl érvényesek. Egy friss egészségügyi térkép szerint, amelyet a Global Post az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján szerkesztett meg, vázolja a Föld összes országának legveszélyesebb halálozási kockázatait. A térkép hazánkat is azok közé sorolja, ahol vezető halálok a szív és érrendszeri megbetegedés.

Így hazánkban is óriási kihívás az egészségügy számára ez a probléma, és nem csak a konkrét betegek kezelése, gyógyítása, a számos kardiológiai műtét elvégzése, de a megelőzés is, amelyre óriási erővel fókuszál. Nem véletlenül, hiszen ez az a betegség, amelyet jó esetben soha nem kellene kezelni, az életmód áthangolásával megelőzhető a legtöbb szívbetegség kialakulása.

Forrás: Thinkstock

Kockázati tényezők - esély se legyen azok megjelenésére

Az életkor és a genetikai hajlam kivételével szinte az összes rizikófaktor kiküszöbölhető, így a legfontosabb egészségügyi prevenció néhány ésszerű és valójában nem bonyolult szabály követése lehetne. Ráadásul ezek egyike sem jelent igazán nagy anyagi terhet, a tudatosság és mértékletesség viszont elengedhetetlen.
A kockázati tényezők közé tartozik a cukorbetegség, a túlsúly, a magas koleszterinszint, valamint a magas vérnyomás is – ezek kialakulása is (jó esetben) szintén megelőzhető helyes életmódbeli gyakorlattal.

Alkoholfogyasztás

A mértéktelen alkoholfogyasztás és a szívbetegségek kialakulása között erős az összefüggés. Bár a mai napig zajlik a vita azon, hogy a kevés alkohol inkább jót tesz e a szívnek és a vérkeringésnek vagy ellenkezőleg, abban egyetértenek a szakemberek, hogy a sok alkohol egyértelműen túlzott terhet ró a vérkeringésre, hiszen megemeli a vérnyomást, túlzott működésre készteti a szívet és hatással van az erek rugalmasságára is. A mértéktelent alkoholfogyasztás e mellett az immunrendszer gyilkosa is, és hosszútávú sejt, szövet és szervekre gyakorolt káros hatása is közismert.

Dohányzás

Számos statisztikai adat számol be arról, hogy a dohányzás évekkel rövidíti meg az emberi életet. Számos területen fejti ki ártó hatását, és ezek közül „csak” az egyik a szív és keringési rendszer. A dohányzás az összes többi kockázati tényezőt megelőzve kiemelten káros a szív egészségére. A nikotin érösszehúzó hatása már rövid dohányzási periódus alatt is bizonyítható. Az érfal összehúzódik, sőt gyengül a nikotin hatására, a keringés gyengébbé, erőtlenné válik, a szövetek, szervek pedig nem jutnak elég oxigénhez. Egy erős dohányosnak nem csak a tüdeje, de a szíve és minden szerve fuldoklik. Nem véletlen, hogy a tartósan dohányzó betegeknél gyakran alakul ki érkatasztrófa.

Táplálkozás

A táplálkozás befolyásolja a testsúlyt – a túlsúly pedig egyértelműen óriási teher a vérkeringés számára, és hatalmas, szinte kibírhatatlan munkára kényszeríti a szívet. De hatással van a koleszterinszintre is. Közismert, hogy a koleszterinszint a felelős az erek falán belül lerakódó „pakkokért”, azokért az akadályokért, amelyek végső soron megakadályozzák a normális vérkeringést, és a szív munkáját. A cukorbetegség kialakulásában is szerepet játszik a táplálkozás. Ugyanakkor éppen a táplálkozás az, ahol a legmegengedőbbek vagyunk magunkkal, pedig az egyszerű és betartható étrend kialakítása nem jelent egyet a lemondással vagy a szervezet éheztetésével.

A zöldségek, gyümölcsök, a teljes kiőrlésű gabonából készült péktermékek, a húsfogyasztás mérséklése (áttérés vörös húsról a fehérre, sőt a halra), a sófogyasztás és az erős fűszerek használatának csökkentése nem lehetetlen, ahogy a zsíros ételek kiiktatása sem jelenthet valójában megugorhatatlan akadályt.

Forrás: Thinkstock

Mozgás

A mozgásszegény életmód is káros hatással van a keringésre. Egyrészt mert a tespedő életmód, az egész napi ülés egyenes út a túlsúly felé. E mellett azonban nem titok, hogy a mozgás a teljes szervezetre jótékony hatással van. Felfrissíti a vérkeringést ezzel segíti a friss oxigén szállítását a szövetekhez, rugalmassá teszi az ereket, gyorsítja a káros anyagok eltávolítását, valamint „edzésben tartja” a szívet is.

Elsődleges, másodlagos prevenció

Ez a négy tényező alappillére a szív és érrendszeri betegségek kiküszöbölésének, és természetesen annál hatékonyabb, minél korábbi életkorban válik tudatossá a saját egészségünk megőrzése. Változtatni – új életet kezdeni – azonban soha nem lehet késő, hiszen a másodlagos prevenció is éppolyan fontos, mint amilyen fontos a gyerekkorban elkezdett sport és egészséges étrend.
A másodlagos prevenciónál nagyon fontos megemlíteni a kardiológiai (és teljes körű) szűrővizsgálatokat, hiszen ezek eredményei akár életet is menthetnek.

Aki szereti a kolbászt, annak veszélyben van a szíve?http://www.life.hu/drlife/20140924-a-taplalkozas-hatasa-az-errendszerre-es-szivre-oriasi-igy-hat-a-kolbasz.htmlFérfiak számára fontos, esetenként szomorú tényeket tartalmazó cikkünk következik - ha nem tudják rávenni magukat az elolvasásra, mert attól tartanak, hogy sóvárogni kezdenének a kamrában vagy hűtőben lévő kolbász után, akkor küldjék tovább a cikket a párjuknak, úgyis a nőkön múlik döntően, hogy mi kerül a férfiak tányérjára.Dr. Life--Mi is az az immunrendszer?http://www.life.hu/drlife/20140909-az-immunrendszer-feladata-erositese.htmlAz őszi, téli időszakban egyre nagyobb figyelmet kap az immunrendszerünk, hiszen ez a komplex rendszer véd meg a vírusok és baktériumok meg-megújuló támadásaitól.Dr. LifeOrigoKomoly betegségeket jelezhet a csukláshttp://www.life.hu/drlife/20140909-a-csuklas-a-rekeszizom-gorcsos-osszehuzodasa.htmlNincs olyan ember, aki még ne tapasztalta volna a csuklást, mely túlzás nélkül a legváratlanabb helyzetekben is jelentkezhet és nem tudni, meddig tart. Ismerünk bevált módszereket, melyek segítenek az elűzésében, de azt talán már kevesen tudják, hogy milyen komoly betegségeket idézhet elő ez a jelenség, vagy hogy milyen népi hiedelmek kapcsolódnak hozzá.Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.