Újévi babonák - Vedd kezedbe a szerencsét!

babona szilveszter Újév jóslat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lencse és malacsült, hagymakalendárium, gombócfőzés - bizonyos dolgok már a vérünkbe ivódtak, és felelőtlenség lenne őket kihagyni...

Lencse: könnyen elkészíthető, hiszen csak főzni kell. Szinte minden magyar vidéken a szemes termésekből és a hüvelyesekből készült ételeknek volt nagy a jelentősége, ilyenek például a rizs, a köles, a bab vagy a lencse. A hagyomány szerint ezek az apró magvak a pénz bőségét jelentik, így szokás volt ezekből ételt készíteni.

iStockPhoto
iStockPhoto

Malacsült: a különböző babonák szerint a malac befelé túr, így a szerencsét nem a házból, hanem a házba - befelé - túrja. Ellentétben a csirkével, ami kifelé kaparná a szerencsét a házból, így a szárnyas fogyasztása nem javasolt újévkor.

Kását, grízt ne fogyasszunk, mert attól kiütésesek lehetünk - tartják Hajdúszoboszlón.

Rétes: együnk belőle sokat, így hosszúra nyújthatjuk a szerencsénket.

Jóslások: ismét elővehető a régi gombócfőzős trükk. Ekkor a lányok kis papírokra felírnak 13 fiúnevet, ezeket gombócokba gyúrják, és forró vízbe dobják főni. Az a gombóc, amelyik először feljön a víz tetejére, az felbontják, s a benne lévő cetlin található nevet fogja viselni a lány jövendőbelije.

Sok helyen a lányok ólmot olvasztottak, majd hideg vízbe csepegtetve azt figyelték, milyen betűt formáz a vízbe cseppenő fém, így megtudhatták a leendő férj nevének kezdőbetűjét.

Babonák - hiszel bennük?

Hagymakalendárium: úgy készült, hogy 12 gerezd fokhagymába sót kellett tenni, s amelyik gerezd reggelre nedves lett, akkor az annak megfelelő hónapban esős vagy éppen havas lesz az idő, sok csapadékra lehet számítani.

iStockPhoto
iStockPhoto

Az első látogató: ha újév első napján az első látogató nőnemű, az bizony szerencsétlenséget jelent.

Orvos és pénz: óév utolsó és újév első napján nem szabad pénzt kölcsönadni, orvost hívni vagy orvoshoz menni, mert akkor egész évben betegeskedhetünk, és pénzszűkében leszünk.

Házimunka: tilos a mosás, a teregetés, és nem ajánlatos kivinni a szemetet sem, mert a szerencsét is kiöntöd vele a házból.

Forrás: ezoterikus.hu

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!


10 dolog, amiről le kellene szokni újév előtt!
Mit kell enni szilveszterkor, hogy szerencséd legyen?
Általános horoszkóp 2011
Mit ígérnek a csillagok januárra?
Születésnapod elárulja, mennyit kell dolgoznod 2011-ben!
Heti horoszkóp - január 3-7.
Rákapcsolnak a bolygók! 2011 az újrakezdés éve lesz?
Születésnapod elárulja, mit tartogat neked 2011!
Gazdagabbak leszünk 2011-ben?
Nagy szerelmi horoszkóp 2011-re

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.