Christian Brückner, akit a Madeleine McCann-ügy első számú gyanúsítottjaként tartanak számon, szabadulása óta először beszélt részletesen a helyzetéről. Azt állítja: a nyomozók el akarják hallgattatni, és attól tart, hogy már nem él sokáig. A Daily Mailnek úgy nyilatkozott: „Teljesen felültettek. Mindent megtesznek, hogy elhallgattassanak.”

Forrás: Getty Images
A 48 éves német férfi nemrég töltötte le hétéves börtönbüntetését, amelyet azért kapott, mert két évvel Madeleine McCann eltűnése előtt megerőszakolt egy 72 éves nőt. Christian Brückner hosszú bűnlajstrommal rendelkezik: lopás, gyermekek szexuális bántalmazása és gyermekpornográfia miatt is elítélték korábban. Bár a McCann-ügyben vádat még nem emeltek ellene, a német hatóságok továbbra is őt tartják a fő gyanúsítottnak. Az ügyészek ugyanakkor elismerték, hogy nincs elég, a bíróság előtt is megálló, törvényszéki bizonyíték. Hans Christian Wolters vezető ügyész úgy fogalmazott: „Ő nemcsak az első számú, hanem az egyetlen gyanúsítottunk is. Van ellene bizonyítékunk, de véleményünk szerint ez nem elég erős ahhoz, hogy bűnösnek találják.”
Brücknert a szabadulása óta felügyelet alatt tartják: bokapánttal követik a mozgását, ezt öt évig köteles viselni. A férfi ártatlannak mondja magát, és azt állítja, a nyomozók kreáltak belőle gonosztevőt.
Christian Brückner azt állítja, meg akarják ölni
A férfire 2020-ban figyelt fel a rendőrség, amikor egy, a tulajdonában lévő telephelyen régi gyerekruhákat és a Maddie korosztályába tartozó gyermekek fényképeit találták meg. Ennek ellenére a kislány eltűnésével összefüggésben azóta sem emeltek ellene vádat, ő pedig következetesen tagadja érintettségét.
Christian Brückner jelenleg állami segélyből él, és állami lakhatást is felajánlottak neki. Ezt viszont visszautasította, mert meg van győződve arról, hogy figyelik, így most olcsó szállók és panziók között ingázik. Paranoiáját szerinte az is fokozza, hogy a tárgyalás előtti két évet töltött őrizetben, szinte teljes elszigeteltségben, ami fizikailag legyengítette és szellemileg is megviselte.


