Szuper intelligens vagy? Egy tiktokker szerint ebből az egyetlen dologból azonnal kiderül


Azt már régóta tudjuk, hogy az intelligencia és a tárgyi tudás, vagyis a hétköznapi értelemben vett okosság nem ugyanazt jelenti. Mégis gyakran használjuk egymás szinonimájaként, ami végeredményben nem is teljesen helytelen, hiszen az intelligens emberek képességeiknél fogva gyakran igen okosak is. De ki számít szuper intelligensnek? Egy tiktokker úgy véli, rájött, hogy lehet a legegyszerűbben lemérni. Persze erről a tudománynak is megvan a maga véleménye.

Jack (@jackxwil), aki tiktokkerként filozófiai tartalmaival hódít a rövidvideós-platformon, elárulta azt az egy dolgot, ami szerinte megkülönbözteti a „csak okos” embereket az igazán intelligensektől. Nem, még véletlenül sem arról van szó, hogy mekkora az intelligencia hányadosuk vagy épp milyen a memóriájuk. Ennél valami sokkal mélyebb, a szociális kapcsolódások során alkalmazott tulajdonságról van szó.
A férfi videójában arról beszél, hogy csak az igazán intelligens emberek képesek megkülönböztetni az igazságot a saját előítéleteiktől. Ők azok, akik nem igazítják a valóságot a saját eszmerendszerükhöz, így pedig bármilyen helyzetben képesek objektíven szemlélődni.
Sokunk úgy alakítja az okfejtéseit, hogy az végeredményben oda fusson ki, ami beleilleszthető a saját elképzeléseibe. Miért? Mert például tele vagyunk előítélettel, vagy épp egy csomó dologról hisszük, hogy pontosan értjük. Ezeket pedig könnyen összekeverjük a valódi igazsággal. A szuper intelligens emberek azonban képesek egyet hátra lépni, és kint hagyva a korábbi tapasztalataikat, hitüket, valamint elveiket elemezni egy-egy szituációt vagy elméletet, hogy a végén egy racionális megoldásra, válaszra jussanak. Magyarán, nem hagyják befolyásolni magukat. Persze a nagyon intelligens emberek is csak emberek, így időnként ők is csak a saját szemüvegükön át képesek látni a világot. Ám, abban az esetben, ha emiatt tévednének, azt szemrebbenés nélkül elismerik.
Jack szerint az ilyen típusú emberek, olyan okfejtésre is képesek eljutni, ami nem tetszik nekik, de elfogadják, ha az a racionális válasz.
Ha már épp sikerült meggyőznöd magad Jack elméletének helyességéről, akkor el kell keserítselek. A Journal of Personality and Social Psychology folyóiratban megjelent kutatás szerint épp ennek ellenkezője igaz. A kutatás eredményei ugyanis arra jutottak, hogy a magas intelligenciájú emberek pont, hogy nehezebben lépnek túl a saját előítéleteiken.
Az okosság nem tesz védetté az alaptalan nézetek és a rossz hiedelmekkel szemben, amik természetes módon épülnek be az életedbe
− mondta a Big Think magazin szerzője, Tauriq Moosa. A Fokvárosi Egyetem etika, bioetika és kritikai gondolkodás professzora szerint az intelligens emberek jobban használják a belső logikájukat arra, hogy kimagyarázzák a saját ellentmondásaikat. Tehát a magas intelligencia nem garancia a tisztánlátásra, sőt, akár még sebezhetőbbé is tesz ilyen tekintetben, hiszen úgy hihetjük, túl okosak vagyunk ahhoz, hogy tévedjünk.
Így, ha legközelebb görcsösen ragaszkodsz a saját igazadhoz, állj meg egy pillanatra. Hiszen lehetséges, hogy ez az a pont, amivel bizonyítod átlagon felüli intelligenciádat... vagy épp fordítva. Attól függ, honnan nézzük.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.