Catherine Walters, a viktoriánus korszak legnépszerűbb kurtizánja – Mit tudott, hogy királyok hercegek és császárok is megfordultak nála?


A 19. században egészen meglepő módon lehetett karriert építeni. Erre volt tökéletes példa Catherine Walters esete, aki lovaglótudásának köszönhette, hogy az elit egyik kedvenc kurtizánjává vált. Az utolsó viktoriánus sztárkurtizán végül gazdag nőként halt meg, ám egy kínos pletyka kis híján derékba törte fényesen ívelő csillagát.

Catherine Walters Liverpoolban látta meg a napvilágot egy vámtiszt lányaként 1839. június 13-án, az ötgyerekes család pedig igen szűkös körülmények között élt. A nyomor és kilátástalanság elől 16 évesen egy gazdag támogatójával együtt Londonba szökött, ahol később tekepályán állt munkába. Egy maradandó eredménye volt az ott töltött időszaknak: ott szerezte Skittles becenevét, ugyanis a szó angolul tekét jelent.

Korabeli beszámolók szerint a fiatal lány nem volt annyira szép, mint inkább csinos, de sudár testalkata, kifogástalan tartása, valamint kivételes lovaglótudása révén kiemelkedett a tömegből. Tagja volt a „The Pretty Horsbreakes” nevű kurtizánokból álló csoportnak, akik elegáns viseletükben lovagoltak ki a Hyde Parka, nagy feltűnést keltve.
Zseniális lovas tudásának és elegáns fekete ruháinak köszönhetően Catherine Walters lovas modell lett – igen, a viktoriánus korszakban ez is egy szakma volt –, ami végül beemelte az arisztokrata körökbe.
Lovas fényképein semmit nem bízott a véletlenre, darázsderekát még vékonyabbra szerkeszttette a korabeli fotómanipulációs eljárásokkal. Tudatos tervezése révén ő lett az utolsó nagy viktoriánus kurtizán.
Élénk természete, kifogástalan viselkedése és kifinomult stílusa révén a legünnepeltebb sztrárkurtizánná vált, akinek kegyeiért mecénások hada versengett. Leghíresebb szeretője III. Napóleon francia császár, illetve a walesi herceg, a későbbi VII. Eduárd brit király volt, emellett költők, művészek múzsájává vált.

Népszerűségéhez az is hozzátett, hogy rendkívül diszkrét, megbízható és lojális volt. Míg a legtöbb 19. századi kurtizán fénykora alig pár év alatt elmúlt, addig Catherine Walters esetén ez három évtized volt, mely remek diplomáciai érzékét bizonyítja. A pénzzel is remekül bánt, ami szintén szenzációszámba ment kurtizánkörökben: amikor 1890-ben nyugdíjba vonult, gazdag nőnek számított. Vagyona ekkor 83 millió forintnyi fontra rúgott.
Azonban az utolsó viktoriánus kurtizán jó hírnevét egy bizarr pletyka árnyalta, melynek láttán a brazil szappanoperák forgatókönyvírói vad jegyzetelésbe kezdenek.
Hírneve csúcsán, 1862-ben egy bizonyos Aubrey de Vere Beauclerkkel utazott egy több hónapos amerikai útra. Egy anekdota szerint ez csak egy ürügy volt arra, hogy másik szeretője után eredjen.
Ugyanis Catherine Walters első „pártfogója" Spencer Cavendish, Devonshire későbbi hercege volt, aki éveken keresztül bőkezűen támogatta a lányt. Csakhogy Catherine halálosan beleszeretett a férfiba – pontosabban a rangjába – és fejbe vette, hogy a férfi viszont szereti és feleségül akarja venni. Cavendish többször jelezte, hogy nincsenek házasulási tervei a kurtizánnal, amikor pedig beindult politikai karrierje, a viszony terhessé vált számára, így a szakítás mellett döntött.
Azonban tisztában volt vele, hogy Skittles mekkora drámakirálynő tud lenni, ezért szakítós levelét egy nappal azután küldette ki, hogy több hónapra amerikába indult volna. Catherine Walters egy német szállodában kapta meg a levelet, és azonnal New Yorkba akart menni. Csakhogy egyedül nem kelhetett át az Atlanti-óceánon, így a szálloda egyik vendégével, az iránta kényelmetlenül nagy érdeklődést mutató Aubrey-val vágott neki az útnak.
Amikor megérkeztek New Yorkba, többször is felkereste Spencer Cavendisht, rimánkodása viszont süket fülekre talált. A helyzetet az sem tette egyszerűbbé, hogy Aubrey felesége is utánuk eredt, nem kis jelentet rendezve. A botrány elért Angliába is, épp emiatt Catherine Walters végül Párizsba utazott, csak az 1870-es években tért vissza szülőföldjére.
A pletyka ellenére Catherine Walters hírnevén nem esett csorba, amit jól érzékeltet, hogy még halála után is számos művet inspirált. Egy letűnt korszak utolsó képviselője volt, melyet méltósággal viselt, 1920-ban végül agyérzésben hunyt el angliai otthonában.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.