Egy férfi elmondása szerint egy teljesen átlagosnak induló kiküldetés során történt minden. A feladata egy nagyobb ingatlanprojekt koordinálása volt, amely miatt több napot is egy szállodában töltött a 33 éves, házas főnökével. Miután képtelenek voltak fékezni magukat egyéjszakás kalandba keveredtek, és a férfit most gyötri a bűntudat. Mutatjuk, miért!

Forrás: Getty Images
- Egy üzleti kiküldetés során egy férfi és házas főnöke egyéjszakás viszonyba keveredett.
- Egy munkahelyi vacsora közben az események váratlan fordulatot vettek.
- Néhány nappal később a nő közölte, hogy terhes, és a férfit tartja az apa jelöltjének.
- Íme a részletek!
Együtt dolgoztak, de végül egyéjszakás kalandba keveredtek
A férfi arról számolt be a közösségi platformon, hogy több napot töltöttek együtt a főnökével egy szállodában, miközben egy ingatlanberuházáson dolgoztak együtt. A kérdéses este egy vacsorával indult, amit a nő a saját szobájában javasolt elfogyasztani, de hamar túllépték a hagyományos főnök-beosztott viszonyt.
„Azt mondta, menjünk fel hozzá, és rendeljünk szobaszervizt vacsorára. Egy-két másodperc alatt már azon kaptam magam, hogy csókolózunk. Nem így terveztem, és őszintén nem is tudom, ki kezdeményezett először” – idézte fel a férfi, akinek többéves párkapcsolata van.
„Teljesen kicsúszott az irányítás” – fejtette ki gondolatait a megcsalásról.
A férfi szerint az este gyorsan egy vad, egyéjszakás kalandba torkollott, aminek elsőre azt gondolta, hogy biztosan nem lesz folytatása.
„Egy vad, kontrollálatlan együttlét lett belőle. Utána viszont tele voltam bűntudattal, hiszen mégiscsak házas és a főnököm. Másnap reggel viszont nagyon furcsán kezdett viselkedni: úgy tett, mintha mi sem történt volna. Közben én folyamatosan feszült voltam és bűntudat gyötört, amiért ezt tettük, pedig ekkor még nem is sejtettem a legrosszabbat” – tette hozzá a férfi, aki a saját párja miatt is aggódott.
A sokkoló fordulat
A helyzet akkor fordult igazán komolyra, amikor néhány nappal később a nő üzenetet küldött neki.
„Teljesen összetört a világom. Azt írta, hogy terhes” – írta a férfi a munkahelyi viszony sokkoló fordulatáról.
A nő állítása szerint a házassága már régóta nem működik intim együttlétek szempontjából, ezért biztos benne, hogy a gyermek apja a kollégája, akivel az egyéjszakás kalandjukon csúszott be a csemete.
„Azt mondta, a férjével alig vannak együtt, és biztos benne, hogy a baba az enyém. Azóta valóságos sokkban élek. Teljes pánikban vagyok, hiszen van egy stabil párkapcsolatom, de most egy olyan helyzettel kell szembenéznem, ami akár jogi és családi következményekkel is járhat. De a legrosszabb az óriási nyomás, amit a főnököm helyez rám.”
„Az utóbbi napokban már nem is titkolja, hogy választ vár tőlem, és fontolgatja a házassága felbontását is.”
A férfi viszont azt mondja, teljesen elveszett:
„Nem tudom, hogyan jutottunk idáig. Egy este volt… és most lehet, hogy az egész életem felborul és vége lesz a párkapcsolatomnak, miközben gyerekem is születni fog” – zárta gondolatait a férfi.
Ezek a valós történetek is érdekelhetnek:


