Mégsem hűl le annyira a levegő, amennyire vártuk − Jövő hét közepére pedig ismét itt a forróság

előrejelzés jövő hét csapadék hőség Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.hu
Mindenki a pénteki hidegfrontot várja. Bár a csapadék egy kicsit enyhít a hőségen, az ország nagy részében bőven 30 fok felett marad a nappali hőmérséklet, jövő csütörtökön pedig már a 36 fokot is meghaladja.

Melegrekordok dőltek meg ma, a Kőszegi-hegységben azonban már esik, péntekre az ország más részeire is megérkezik a hidegfront csapadékkal. Az előrejelzések szerint azonban még így is meleg marad, és pár nap után újra őrült hőség lesz.

hőguta, hőség, meleg, nyár
Érkezik a csapadék, de a jövő héten újra fullasztó hőség lesz.
Forrás: Shutterstock

Alig hűl valamit a levegő, jövő héten újra itt a hőség

Az előrejelzés alapján a lehűlés nyugat felől érkezik az országba. Így legelőbb a Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben élők lélegezhetnek fel. A legkésőbb Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben szűnik meg a forróság. Sajnos azonban jelentősen nem lesz hűvösebb, jövő hét közepére újra 35 fok felett lesz a hőmérő higanyszála, de az éjszakai hőmérséklet kedvezőbben alakul, 21-23 fokokra számíthatunk, így át tudjuk szellőztetni a lakást.

Az előrejelzések szerint a valódi, jól érezhető lehűlésre még várni kell. 

Részletes prognózist itt találsz.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.