Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huJúlius 10-én a Ryanair leányvállalata, a Malta Air Thesszalonikiből Németország felé tartó járatán sokkoló incidens történt. A Ryanair ablaka betört, az ott ülő utast pedig a nyomás majdnem teljesen kiszippantotta. Ljubisa Karovićo feleségének és két másik utasnak köszönheti, hogy nem lett még nagyobb baj.

Forrás: Facebook
Kiderült, mi okozta a Ryanair ablakának betörését
Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) előzetes jelentése szerint a Boeing 737-8AS jobb oldali hajtóművének egyik ventilátorlapátja meghibásodott és eltört az emelkedés során. A kiszakadó alkatrészek áthatoltak a repülőgép törzsén, betörték az ablakot, a kabinban pedig nyomáskülönbség alakult ki.
A vizsgálók madármaradványokat és tollakat is találtak a hajtómű belsejében. A görög hatóságok a vizsgálatot teljes egészében az NTSB-re bízták.

Forrás: NTSB
A Ryanair repülőgépének ablaka mögött ülő Karović feje és jobb válla a nyílásba került. Felesége, Svetlana azonnal megragadta a lábát, majd két utas is a segítségére sietett.
Azonnal reagáltam, és megragadtam a lábát. Arra gondoltam: ha meghalunk, együtt halunk meg. Borzalmas volt
Pánik tört ki a fedélzeten
A nyomásvesztés után azonnal előkerültek az oxigénmaszkok, az utasok pedig sikoltozni kezdtek. Egy szemtanú szerint sokan már aludtak, amikor egy abroncs kidurranásához hasonló, de rendkívül hangos zajt hallottak. Karović nyak- és vállsérüléseket, valamint horzsolásokat szenvedett. Később arról beszélt, hogy az élmény mentálisan is megviselte, és jelenleg elképzelni sem tudja, hogy ismét repülőre üljön. A személyzet végül visszafordult Thesszalonikibe, ahol a gép rendben leszállt.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


