Dolly Parton nemcsak a hangjával, hanem különleges megjelenésével is ikonná vált. A platinaszőke parókák, tűsarkú cipők, csillogó színpadi ruhák mára már az énekesnő védjegyévé váltak. Egyszer például így viccelődve kijelentette: „Self-made woman vagyok – az orvosi számláim is ezt bizonyítják.”
A Dream More című memoárjában Doly Parton megosztott egy különösen vicces sztorit: egy alkalommal, amikor Los Angelesben járt, tudomást szerzett egy Dolly Parton-hasonmásversenyről, amit egy helyi bárban rendeztek meg. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött: benevez. Hogy minél kevésbé legyen felismerhető, mindent túltolt: még nagyobb paróka, még feltűnőbb smink. „Mindent felnagyítottam” – meséli nevetve.
Barátnői kíséretében elindult a bárba, ahol a szervezők mit sem sejtve kiosztottak neki is egy sorszámot, mint minden más versenyzőnek. A mezőnyt a közönség értékelte – tapssal szavaztak, ki hasonlít leginkább az igazi Dollyra.
Amikor az énekensőre került a sor, mosolyogva végigsétált a színpadon… ám nem voltak odáig érte. Sőt, ő kapta a legkevesebb tapsot! A versenyt egy férfi nyerte.
„Belül haldokoltam a nevetéstől” – emlékezett vissza később. A jelenlévőknek fogalmuk sem volt, hogy a valódi Dolly Parton ott volt közöttük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.