6 romantikus film, amiktől újra hinni fogsz a szerelemben

A mai romantikus filmek olyanok, mintha valami algoritmus írná őket: van az influenszernek kinéző nő és a jóképű, felső-középosztálybeli fiatalember és véletlenül összeütköznek a sarki pékségben, majd egy ideig húzzák egymás agyát és kész a happy end. Szerencsére vannak kevésbé sablonos filmek is, amik valóban beleillenek az életnek nevezett körfogásba. Ezek közül szemezgettünk!
Kevin Kline ebben a filmben egy kedves, kissé kétbalkezes fickó, aki az elnök hasonmásaként kerül a Fehérházba, mivel az igazi kómában fekszik – szimpatikus átlagemberként veszi át az elnök helyét. Csakhogy ez a helyettes nemcsak tisztességesebb, hanem emberibb is, mint az igazi államfő. Idővel a feleség – a Sigourney Weaver által megformált, elegáns és szigorú first lady – lassan rájön: a férfi, aki mellette van, sokkal szerethetőbb, mint a valódi férje valaha volt.
Sandra Bullock és Keanu Reeves egy idő-portálként funkcionáló postaládán keresztül leveleznek egymással. Amit Sandra ma bedob, azt Keanu két évvel korábban kapja meg, és fordítva. Elsőre furán hangzik, de még mindig romantikusabb, mint egy ghostinggal záruló Messenger-csevej. Ez a film arról szól, hogy a sors időn és téren át is összeköthet két embert és hogy milyen fontos a szerelemben a megfelelő időzítés.
A Sztárom a párom egy igazi kilencvenes évekbeli tündérmese, ahol Hugh Grant kissé ügyefogyott, de imádnivaló könyvesboltosként botlik bele Julia Robertsbe, a világ legnagyobb filmsztárjába. Egy londoni kis utca, egy kifolyt narancslé, egy zavart félmosoly – és máris megszületett a filmtörténelem egyik legemlékezetesebb szerelmi története. A mai randiapp-kultúrában, ahol mindenki igyekszik minél szellemesebben és különlegesebben eladni magát, különösen felszabadító látni, hogy a szerelem végül úgyis akkor történik meg, amikor levetjük a szerepeinket.
Keira Knightley legendás zöld ruhája, James McAvoy szenvedő tekintete és egy végzetes félreértés. Ez a film nem kíméli a nézőt: belesodor egy történetbe, ahol a szerelem egyszerre csodálatos és brutálisan kegyetlen. Egy gyerekes füllentés elég ahhoz, hogy egy egész kapcsolat romokban heverjen, és onnantól kezdve csak kapaszkodsz a székedbe és azt várod, hogy valahogy túléljék. Olyan nézni, mintha felülnél egy hullámvasútra: az első percekben azt hiszed, egy elegáns kosztümös románc jön, aztán a következő kanyarban már zokogsz, dühöngsz, majd újra reménykedsz.
Az Édes november igazi őszi klasszikus, a romantikus drámák sűrített esszenciája. Charlize Theron bohém, szabadszellemű nőként toppan be Keanu Reeves szigorúan időbeosztott, karrierista életébe, és felkavar mindent, amit addig biztosnak hitt. Egyetlen hónapot kér tőle, semmi többet – és ez a harminc nap épp elég ahhoz, hogy mindketten átéljenek olyasmit, amit mások egy egész élet alatt sem mernek. Készítsd a zsepit!
Ez a film a romantikus drámák csúcsa. Jim Carrey és Kate Winslet szerelme nem rózsaszín cukormáz, hanem egy fájdalmas kérdés: mi történne, ha kitörölhetnénk a rossz emlékeket a fejünkből? A történet bizonyítja, hogy a szerelem néha katasztrófa, néha csoda – és hogy a legfájdalmasabb pillanatok is hozzátartoznak ahhoz, akik vagyunk. Nem csoda, hogy kultuszfilm lett: szétszedi és újra összerakja a szíved.
Mert ezek a filmek nem akarnak trendik lenni. Nem akarják tökéletesnek láttatni az embereket. Inkább a szerelem halhatatlan érzéséről mesélnek, ami képes túlélni a hibákat, a betegséget, a felejtést, de még a halált is. A mai egyensablonból készült romantikus filmek mellett ezek a történetek lassabbak, tartalmasabbak, de még mindig jobban betalálnak, mint bármelyik friss streamingen futó utódjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.