A Steve nem a gyengéknek való: Cillian Murphy ismét mesterien szorongatja a lelkünket – KRITIKA

Cillian Murphy ismét az idegeinkkel játszik, de most nem atomot robbant, hanem kamaszkori traumákat. A Steve egy sötét, lassan fortyogó dráma, aminek hatására kicsit mindenki megijed majd − saját magától is. Figyelem, a kritika spoilert tartalmaz!

Steve – Cillian Murphy új Netflix-drámája nem a gyengéknek való

Van az a film, ami után nem tudsz azonnal visszazökkenni a hétköznapokba. A Steve pontosan ilyen. Cillian Murphy, aki az Oppenheimer után már szinte megkapta a„legintenzívebb ember a vásznon” címet, most sem engedett a tempóból. 

A történet középpontjában Steve áll, aki az igazgatót játssza. A titokzatos, belső démonokkal küzdő tanárt, aki valahol a megváltás és a bűntudat között vergődik. És ott vannak a fiúk, akiknek a javítóintézet az utolsó mentsváruk.

Ebből emelkedik ki egy fiú, Shy, akit a saját gondolatai mellett a családja is a földbe tipor. A film mozgatórugója pedig az ő és a Steve közötti kapcsolat.

Az angol filmek hatalma

Aki brit filmeken nőtt fel, tudja, hogy az angolok szeretik a lassan építkező, szimbolikus történeteket, ahol minden homályos ablak és nyikorgó padló jelent valamit. A Steve is ebbe a hagyományba illeszkedik bele. A felvételek hidegek, kékesek, és az operatőri munka szinte tapinthatóvá teszi a bezártságot. 

A kamera gyakran a diákok arcát mutatja közelről, mintha azt akarná mondani: „nézd csak, ennyire közel vagy a fájdalomhoz, ne fordulj el”. A dokumentumfilm-stílus még valódibbá teszi a történetet.

Az angol iskola, ahol minden mosoly mögött egy megtört gyermek van

A Steve világa a bentlakásos filmek klasszikusaira emlékeztetett minket, mintha csak A remény rabjai és A Holt költők társasága keveredne a Skins és a Eufória sötétebb tónusaival. 

Míg a Holt költők társasága idejében a bajokat elhallgattuk, ma inkább posztoljuk őket – de attól még a fájdalom nem lett kisebb, csak hangosabb. A Steve pontosan ezt mutatja meg: a mai fiatalok nem félnek kimondani, ha baj van, de a baj maga mintha megsokszorozódott volna. Szorongás, identitászavar, elvárások, önutálat – minden egyszerre zúdul rájuk, és a film ezt a káoszt realisztikusan ábrázolja.

Cillian Murphy: az ember, aki minden jelenetben szorong helyettünk is

Murphy ismét mesterien hozza a visszafogott, de belül forrongó karaktert. Itt nem egy hős, hanem inkább egy megtört ember, aki a diákjaiban saját fiatalkori kudarcait látja. A Steveben nincsenek klasszikus értelemben vett jók és rosszak – csak emberek, akik próbálnak túlélni egy rendszerben, ami egyre jobban összeroppantja őket.

Kamaszok, káosz, kibeszéletlen fájdalmak

A Steve bátran nyúl olyan témákhoz, amiket a legtöbb film inkább kikerülne. A magány, a férfi sebezhetőség, a toxikus elvárások – mind-mind ott kavarognak a történetben. Olyan őszinteséggel, hogy néha még mi, nézők is kényelmetlenül feszengünk a kanapén.

A többi fiú, akik szintén a történet részei, csak háttérzaj maradnak. Pedig bennük is ott lenne a lehetőség – egy-egy pillanatban látjuk őket csak. De a film nem engedi, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk. És ez számunkra elég nagy mínuszt jelentett. 

A vizuális világ és a tempó – Egyszerre túl sok és túl kevés

A rendezés néha bravúros, néha viszont kissé kapkodó. Vannak jelenetek, amik annyira nyersek és valódiak, hogy nehéz levegőt venni, máskor viszont mintha hirtelen elvágták volna a feszültséget. Ez a hullámzás adja a film sajátos ritmusát – néhol gyors, néhol döcögős, de végig hatásos. Viszont ez inkább egy sorozathoz illet volna, mintsem egy másfél órás filmhez. 

Viszont meg kell hagyni, a Steve atmoszférája még napokkal a film után is velünk maradt. Az a fajta nyomasztó, mélyen emberi félelem – attól, hogy néha a démon, mi magunk vagyunk– lassan belénk ivódott.

Értékelés: 10/7 – Nehéz, de őszinte.

A Steve nem egy popcornozós film. Inkább egy műalkotás, mint klasszikus mozi. Azoknak való, akik nem riadnak vissza a lelki nehézsúlytól, és szeretnek a film után is gondolkodni, sőt, kicsit szenvedni is.

Ha tetszett a Kamaszok komolyabb, sötétebb tónusa, vagy ha szereted, amikor a film nemcsak szórakoztat, de megrázó is, akkor a Steve neked való. De ha nem bírod a szorongást, és inkább könnyed esti kikapcsolódást keresel – jobb, ha messziről elkerülöd.

Cillian Murphy pedig? Továbbra is az, aki: a csendes pusztítás nagymestere. Tekintetével többet mond, mint mások tíz percnyi dialógussal.

A Steve után nem fogsz megkönnyebbülni. De talán kicsit jobban megérted magadat. És néha ez pont elég.