A Marty Supreme 30 éves sztárját január 11-én, vasárnap este szólították a Beverly Hilton színpadára Los Angelesben, mint a legjobb férfi főszereplő kategória nyertesét. Amikor kimondták a nevét, Timothée Chalamet megcsókolta barátnőjét, Kylie Jennert. Beszédében többek között arról szólt, mennyire sokat jelent számára az a sok támogatás, amelyet a karrierje során kapott.

Forrás: Getty Images
- A 2025-ös Golden Globe-díjátadón Timothée Chalamet nyerte a legjobb férfi színész díját musical vagy vígjáték kategóriában a Marty Supreme című film főszerepéért.
- Timothée Chalamet mellett a kategória jelöltjei voltak még George Clooney, Leonardo DiCaprio, Ethan Hawke, Lee Byung-hun és Jesse Plemons.
- Chalamet köszönőbeszédében külön megemlítette szüleit és párját, Kylie Jennert, aki vele együtt vett részt a gálán.
Timothée Chalamet beszéde a Golden Globe-on: ismét megemlítette Kylie Jennert
A színész beszédében felidézte gyerekkorát is, és elmondta, édesapjától tanulta meg, mennyi fontos dolog a hála. Úgy fogalmazott, mindig arra tanították, legyen hálás azért, amije van, és ez segítette abban is, hogy korábban díj nélkül is emelt fővel távozzon az ilyen estekről. Azt is hozzátette: nem lenne őszinte, ha azt mondaná, hogy azok a pillanatok ne tették volna még értékesebbé a mostani elismerést. Végül szüleihez és partneréhez szólva azt mondta: nagyon szereti őket, és hálás a támogatásukért. Kylie Jenner a nézőtéren ülve mosolyogva fogadta az üzenetet, és meghatódva figyelte Chalamet beszédét. A színész a film alkotói és a vele együtt jelölt kollégák előtt is tisztelgett, hangsúlyozva, megtiszteltetés volt számára ilyen erős mezőnyben versenyezni.
Timothée Chalamet élő adásban vallott szerelmet Kylie Jennernek a Critics’ Choice-gálán
Timothée Chalamet nemcsak a zsűrit, hanem a nézőket is levette a lábáról a 2026-os Critics’ Choice Awards-on pontosan egy hete: miután átvette a legjobb színésznek járó díjat, a színpadról, kamerák kereszttüzében vallott szerelmet barátnőjének, Kylie Jennernek. Akor azt is részletezte, mennyit jelent neki a három éve tartó kapcsolatuk. Megköszönte, hogy a szerelme biztos hátteret teremtett számára, majd kimondta: szerelmes belé, és nélküle nem jutott volna idáig, szívből hálás neki mindenért. Kylie akkor is mosollyal az arcán, hallgatta a szerelme szavait, majd visszasúgta: „Szeretlek”.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


