Tűkön ülnek A Bridgerton család rajongói. A Netflixen ugyan már látható a 4. évad első négy epizódja, a következő négyre azonban február 26-ig várni kell. Az azonban nem titok, hogy Benedict Bridgerton és Sophie Baek Hamupipőke-története csak jól végződhet.

Forrás: Profimedia
Új előzetes jött ki A Bridgerton család következő részeiből
Amióta csak véget ért A Bridgerton család 3. évada, minden rajongó azt figyelte, mikor jön ki a következő évad, és melyik testvér szerelmi szála lesz a középpontban. Nem sokkal később kiderült, hogy a szabad szellemű és házasságra egyáltalán nem vágyó Benedict köré épül a 4. évad, aki (már nem titok) egy titokzatos múltú szobalányba szeret bele egy álarcosbálon. Nos, gardedám és figyelő szülői szemek nélkül élő Sophie Baek már az első négy részben merészebben közelítette meg az intimitást, mint a korábbi egyáltalán nem szégyellős női szereplők, és a következő Bridgerton-epizódok előzetesét nézve ezt még bőven lehet fokozni.
Haláleset a Bridgertonban?
Egy másik előzetes szerint a következő négy rész a szerelmi szálon túl drámai fordulatot is tartogat. A rövidke videóból, amit itt meg is nézhetsz, természetesen nem derül ki, hogy melyik szereplőről van szó, a rajongók azonban már most elkezdtek találgatni arról, ki is fog meghalni az igencsak megosztó 4. évad második felében és sokkolónál sokkolóbb teóriák születtek.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


