Sabrina Carpentert kisípolták a Grammy-gálán − Cenzúrázták az énekesnőt


A dalszövegében több olyan kendőzetlen kifejezés is szerepel, amely nem fért bele az amerikai országos élő közvetítésbe. A Grammy 2026-os eseményének producerei tehát menet közben hozták meg a döntést: Sabrina Carpentert elnémították, azaz Manchild dalának egyes részeit cenzúrázták annak érdekében, hogy az előadás korrekt és network-safe maradjon. Kellett valami botrány idénre is, ha már Kanye West és párja nem kaptak meghívást az idei díjátadóra.

Bizonyos sorokat elnémítottak, technikailag „kitakarásra” kerültek, és mi azt mondjuk, bár tették volna ezt Justin Bieber alsógatyájával is! De ha jobban belegondolunk, Teyana Taylor ruháján és Chappell Roan „mellbimbótartós" outfitjén is lett volna mit cenzúrázni.
Carpeter a Manchild című dalban, különösen a refrénben használ több aggályos kifejezést: („F**k my life”), valamint több olyan sort is énekel, amelyek meglehetősen nyersen foglalnak állást a férfiak érzelmi éretlenségével kapcsolatban.
Bár a rajongók és a sajtó előszeretettel spekuláltak azon, hogy a dal konkrétan egy ismert exre – például Barry Keoghanre – utal, Carpenter soha nem nevezett meg egyetlen személyt sem.
A Manchild tulajdonképpen egy szatíra, a modern párkapcsolat kifigurázása, ahol a nők egyre nehezebben boldogulnak az érzelmileg éretlen és életképtelen férfiakkal.
A dal témája egy olyan partnerrel való kapcsolat, ami bár vonzó, de a partner éretlen viselkedése miatt mégsem tartható fenn hosszú távon.
A dalszövegben Carpenter olyan sorokat énekel, amelyek arra utalnak, hogy a másik fél nem képes magáról gondoskodni, érzelmileg instabil, és gyakran a nőre hagyatkozik, mintha az az édesanyja lenne.

A 2025-ös Grammy-gálán, amikor Sabrina Carpenter a Please Please Please dalával lépett színpadra, akkor is fütyült a CBS kérésére:
szándékosan nem módosította a dalszöveg egyik részletét, hanem az eredeti sort énekelte, amely szintén káromkodást tartalmazott (I beg you, don’t embarrass me, motherf***ker).
Később, amikor Carpenter átvette A legjobb pop albumért járó Grammy-díját, beszédében ismét kicsúszott a száján egy olyan kifejezés, amelyet a műsorszabályozás értelmében ki kellett sípolni.
Az énekesnő műalkotását és a művészi produkciót idén is feláldozták tehát a műsorszórási előírások oltárán. Legalábbis egy részét. De vajon tisztában voltak azzal a Grammy szervezői, micsoda öngólt lőnek? Merthogy cenzúrájuk hozzájárult ahhoz, hogy az előadás a 2026-os Grammy-díjátadó egyik legtöbbet emlegetett pillanatává váljon.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.