Leonardo DiCaprio ajánlásával: 5 Paul Thomas Anderson-film, amit mindenképp látnod kell


Ha eddig bárkinek kétsége lett volna, most végleg eloszlatjuk. Paul Thomas Anderson a kortárs filmművészet egyik legnagyobb alakja. Mutatunk 5 filmet, amit imádni fogsz, főleg, ha tetszett, az Egyik csata a másik után.

A direktor idén is hazavihette a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, ráadásul nem is akármilyen filmmel. Az Egyik csata a másik után nemcsak hosszával (több mint 2 óra 40 perc), hanem súlyával is dominál.
A film egy széteső Amerikát mutat be, középpontjában Leonardo DiCaprio karakterével, egy egykori forradalmárral, aki lánya megmentéséért menekül. A történet egyszerre személyes dráma és társadalmi tükör – az a fajta film, ami után egyszerre akarsz gondolkodni és egy kicsit csak bambulni magad elé a stáblista után.
Egyébként a produkció már korábban is tarolt: Critics Choice, Golden Globe (ahol egy csodás mém is született Leoról) , BAFTA – és most az Oscar. Szóval igen, ez az a „mindenki tudta, hogy meg fog történni” pillanat volt.
De hogyan jutott el idáig? Nézzük azt az 5 filmet, ami megágyazott ennek a diadalnak.
A Magnólia (1999) egy igazi érzelmi hullámvasút, ahol Tom Cruise, Julianne Moore és Philip Seymour Hoffman sorsa fonódik össze. Több történet, egyetlen nagy kérdés: hogyan kapcsolódunk egymáshoz? Spoiler: néha elég kaotikusan.
Aztán jött a Kótyagos szerelem (2003), ahol Adam Sandler kilépett a vicces fiú skatulyájából. Egy szorongó férfi és a szerelem – furcsa párosítás, de Anderson kezei között működik. Sőt, Cannes-ban díjat is hozott neki.
A Vérző olaj (2007) már egy másik liga. Daniel Day-Lewis olajmágnása egyszerre lenyűgöző és ijesztő. Kapitalizmus, hatalom, vallás – könnyed esti filmnek semmiképp nem mondanánk, de kihagyhatatlan.
A Fantomszál (2017) elegánsabb, de nem kevésbé feszült. Egy divattervezőnek és múzsájának toxikus kapcsolata bontakozik ki, ahol a szépség mögött komoly érzelmi játszmák húzódnak. És igen, az Oscar a jelmezekért teljesen megérdemelt volt.
Végül pedig ott az új csúcs: az Egyik csata a másik után (2025). Leonardo DiCaprio talán egyik legérzelmesebb alakítását hozza, miközben a film két évtizeden átívelő történetben mutatja be egy apa bukását és küzdelmét. Inspirációként Thomas Pynchon Vineland című regénye szolgált, ami már önmagában is elég erős alap.
Viszont ez a forgatás sem ment zökkenőmentesen: több helyszínen is bonyodalomba ütköztek az ott élőkkel, ezért a forgatás több hónapot is csúszott. A nehézségek azonban kifizetődtek. Ugyan Leo nem kapott Oscart – most sem – de a film a 13 jelölésből 6 Oscar-díjat hazavihetett.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.