A színésznő a Jimmy Kimmel Live! március 16-i adásában reagált a pletykákra, amelyek azután kaptak szárnyra, hogy stylistja nyilvánosan utalt egy állítólagos titkos esküvőre. Zendaya azonban nem a hagyományos módon cáfolta a híreket: egy, az új filmjéből a The Dramaból származó paródiaklipet mutatott be, amely szándékosan játszik rá a félreértésekre.

Forrás: WireImage
Zendaya viccesen reagált az esküvője körüli szóbeszédre
Úgy tűnik, Zendaya jókat mulat az esküvőjét övező pletykákon. Azon is csak nevetett, amikor a műsorvezető, Jimmy Kimmel megemlítette, hogy a rajongók mesterséges intelligencia segítségével készítettek esküvői fotókat a párról, amelyeket sokan valódinak hittek. „Tényleg? Én még ilyet nem láttam!” – válaszolta viccesen Zendaya és hozzátette, az utcán is megállították már azzal, hogy milyen gyönyörű az esküvői fotóin. „Én meg csak annyit mondtam: »Kicsim, ez AI« Nem igaziak” − tette hozzá és azt is elmondta, voltak, akik szemrehányást tettek nekik, hogy nem hívták meg az esküvőre.
Videót is mutatott az „esküvőről”
Zendaya ezt követően egy videót is bemutatott, amelyet saját megfogalmazása szerint azért hozott, hogy eloszlassa a pletykákat. A felvétel azonban nem egy valódi esküvőn készült, hanem a The Drama egyik jelenete. A klipben Zendaya menyasszonyként látható, partnere pedig Robert Pattinson, akinek nyakára Tom Holland arcát illesztették. „Kissé hasonlít egy filmes jelenetre” – jegyezte meg Kimmel, mire Zendaya így reagált: „Igen... de gyönyörű nap volt”.
De honnan erednek a pletykák?
A 2026-os Actor Awards vörös szőnyegén Law Roach, Zendaya stylistja az Access Hollywood riporterének adott interjújában jelentette ki: „Az esküvő már megvolt”, majd nevetve hozzátette: „Lemaradtatok róla!” Amikor a riporter rákérdezett, viccelődik-e, Roach mosolyogva annyit felelt: „Igazat beszélek!”
A találgatásokat erősítette, hogy Zendaya nem sokkal korábban, a 2026-os Oscar-gálán eljegyzési gyűrűje mellett egy arany karikagyűrűnek tűnő ékszert is viselt, korábban pedig az édesanyja is reagált a pletykákra. Az eseményen a színésznő Robert Pattinson oldalán jelent meg, és együtt adták át a legjobb rendezőnek járó díjat Paul Thomas Andersonnak az Egyik csata a másik után című filmért.
Zendaya és Tom Holland tíz éve alkotnak egy párt
Zendaya és Tom Holland először 2016-ban, a Pókember: Hazatérés forgatásán találkoztak, ahol Holland Peter Parkert, Zendaya pedig Michelle Jonest alakította. Később mindketten szerepeltek a 2019-es és 2021-es folytatásban, valamint a közeljövőben érkező Pókember: Új nap és Christopher Nolan Odüsszeia-feldolgozásában is együtt lesznek láthatóak, utóbbiak júliusban kerülnek a mozikba.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


