A popkirály pere újratöltve: a netflixes Michael Jackson-doku, ami nem hagy nyugodni − KRITIKA


A dokumentumfilm szó mára szinte mindent jelent, csak azt nem, amit eredetileg: tárgyilagos, tényszerű visszatekintést. A streaming platformok korszakában inkább egyfajta narratív eszköz lett, amely egyszerre akar szórakoztatni, informálni és vitát, botrányt generálni. A Netflix új háromrészes sorozata, a Michael Jackson: The Verdict pontosan ebben a térben helyezkedik el. Egy olyan történetet hoz vissza a figyelem középpontjába, amelyet a popkultúra már többször újraértelmezett, de végleges konklúzió sosem született.

A középpontban Michael Jackson 2005-ös nagy port kavart pere áll, ahol gyermekmolesztálási vádakkal illették. Végül azonban a bíróság minden vádpont alól felmentette. A sorozat ezt a történetet nem szenzációhajhász módon próbálja újramesélni, hanem inkább belülről: ügyvédek, esküdtek, újságírók és a perben részt vevő szereplők visszaemlékezésein keresztül, több kevesebb − inkább kevesebb − sikerrel.
És ami igazán érdekes, hogy mindezt egy olyan pillanatban teszik, amikor Michael Jackson neve ismét mindenhol ott van.
A közelmúltban megjelent mozifilm, a Jackson életét feldolgozó film, újra óriási érdeklődést váltott ki világszerte. A közösségi médiában, a streaming felületeken és a popkulturális beszélgetésekben újra fellángolt a vita:
Csak egy félreértett legenda volt vagy egy sötét ügyekkel árnyalt ikon?
Ebbe a frissen felizzott diskurzusba érkezett most meg a Netflix-doku, ami gyakorlatilag ráerősít a már amúgy is forró hangulatra, csak nem éppen pozitív irányban.
A Netflix-produkció egyik legnagyobb erőssége, hogy több nézőpontot enged egyszerre érvényesülni. Ügyvédek, esküdtek, újságírók és a perhez közel álló szereplők visszaemlékezései rajzolják ki a tárgyalóterem világát, miközben archív felvételek segítenek rekonstruálni a korszak hangulatát. Ezzel így érzékeltetik, hogy nem egyetlen igazságot akarnak kimondani, hanem inkább azt próbálják megmutatni, hogy mennyire összetett volt maga az egész történet.
A sorozat különösen átható akkor, amikor a média és a közvélemény szerepét vizsgálja.
A per idején Michael Jackson egyszerre volt a világ egyik legnagyobb popikonja és egy folyamatosan figyelt, elemzett és értelmezett közszereplő. A „Wacko Jacko” korszak tabloid-hangulata, a Neverland körüli legendák és a folyamatos médiavisszhang mind hozzájárultak ahhoz, hogy a történet messze túlmutasson egyetlen bírósági ügy keretein.
A 2005-ös per maga is rendkívül összetett és sokszor ellentmondásos volt. A tárgyalóterem és a külvilág párhuzamos valóságai végig jelen vannak a sorozatban: miközben zajlott a jogi eljárás, a közvélemény már rég saját narratívát alkotott. A rajongók tömegei a bíróság előtt támogatták az énekest, miközben mások már akkor is erősen megosztottan viszonyultak hozzá. A sorozat ugyanakkor nem ad végső választ, ami sok nézőben aggressziót és kellemetlen érzéseket váltott ki, mert miközben rengeteg nézőpontot felvonultat, tudatosan kerüli az ítélkezést, így a végső következtetést mindenkinek magának kell levonnia.
De szerintünk talán épp ezért működik ennyire.
A Netflix-doku nemcsak egy per története, hanem annak bemutatása is, hogyan válik egy ember élete globális vitává. Hogyan lesz egy jogi ügyből kulturális törésvonal. És hogyan marad fenn egy kérdés évtizedekig úgy, hogy közben minden generáció újraértelmezi. Való igaz, a közösségi média oldalakon elindult egy másik vonal is, ahol kifejezetten támadják a doku-sorozat készítőit, hogy hamis pillanatokat, valamint valótlan dolgokat állítanak. A Netflix nem reagált ezen vádakra, de így még jobban fennmaradt az emberekben a kérdés:
Kell-e még boncolgatni egy 21 éves ügyet?
A válasz úgy tűnik, hogy igen. Az emberek mindig is kíváncsiak lesznek a pop királyának történetére, ha jó, ha nem. Úgy tudnánk jellemezni, hogy a Jackson-sztorik olyanok, mint a Diana-történetek. Halhatatlan mítoszok, amik újra és újra felborzolják az emberek érdeklődését.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.