Haragos természet-kritika: a terhes Daphne Bridgerton cápákkal harcol – Az év legrosszabb katasztrófafilmje?

A katasztrófafilmeknek van egy sajátos varázsa. Néha elég egy óriási vihar, pár elszabadult cápa és néhány szerencsétlen túlélő, hogy működjön a recept. A B-kategóriás túlélőthrillerek rajongói – köztük mi is – kifejezetten imádják az olyan „agresszíven buta”, mégis szórakoztató filmeket, amelyek nem veszik túl komolyan magukat, de legalább képesek feszültséget teremteni. A Haragos természet azonban nem ilyen film.

A történet szerint egy brutális hurrikán csap le egy dél-karolinai kisvárosra. A vihar átszakítja a gátakat, az utcákat elönti az óceán vize, és természetesen – mert miért ne – cápák úsznak be a városba. Papíron ez a fajta túlzó alaphelyzet pontosan az a fajta guilty pleasure, ami egy péntek esti popcornmozizáshoz tökéletes lehetne.

A főszereplő Lisa, akit a Bridgerton-sorozatból ismert Phoebe Dynevor alakít (aki már soha többé nem szerepel a Bridgerton családban), kilenc hónapos terhes, és természetesen pont akkor ragad a városban, amikor a hurrikán lecsap. Ha ez még nem lenne elég, a vízzel együtt cápák is érkeznek, így a túlélés szó szerint foggal-körömmel történik.

A probléma az, hogy a film annyira képtelen történetszálakat pakol egymás mellé, hogy egy ponton már nem feszültséget érzünk, hanem egyszerűen csak egyfajta fáradtságot. A cápás vonal egyébként is régóta túlhasznált a műfajban (már A cápa film is 50 éves) – elég csak a kultikusan trash Cápavihar vagy a meglepően jól működő Préda példájára gondolni. Ott legalább volt egy világos koncepció és némi kreativitás és realitásérzet. 

A Haragos természet viszont mintha két külön filmet próbálna egyszerre elmesélni. Az egyik szálon Lisa küzd az életéért a vízben úszó cápák között, a másikon különböző mellékszereplők próbálnak túlélni a viharban. A gond csak az, hogy ezek a történetek alig kapcsolódnak egymáshoz. Az eredmény: folyamatos ugrálás a jelenetek között, ami minden feszültséget szépen le is nulláz.

Lisa – a szó szoros értelmében – gyakorlatilag csak úgy megszül. Egy pillanat alatt. Fájdalom nélkül. Közben cápák úszkálnak a közelben, a ház pedig félig víz alatt áll. Ez az a pont, ahol a film már nem csak hiteltelen, hanem kifejezetten komikus. És nem nem az a fajta furcsa fekete humor, amit sokan úgy kedvelnek, hanem az a szekunder szégyent keltő felesleges erőlködés. 

Ez nem teszi Lisát „szupernővé”. Sokkal inkább azt az érzést kelti, mintha a filmkészítők egyszerűen nem vették volna a fáradságot arra, hogy egy minimálisan hihető jelenetet írjanak.

Ráadásul még a színészek sem tudják megmenteni a helyzetet. A mindig karizmatikus Djimon Hounsou például egy cápa-szakértőt alakít, aki megpróbál segíteni a túlélőknek, de még ő sem tud mit kezdeni a forgatókönyv teljes káoszával.

Voltak már jó filmjei

A rendező, Tommy Wirkola, korábban már bizonyította, hogy képes látványos és szórakoztató trashfilmeket készíteni. Itt azonban mintha minden energia elfogyott volna. A jelenetek sokszor unalmasak, a támadások kaotikusak, és még a vérengzés sem igazán látványos.

Egy jó katasztrófafilm lehet teljesen abszurd – de akkor legyen legalább izgalmas, vicces vagy látványos. A  Haragos természet ezzel szemben olyan, mintha valaki egy checklist alapján pipálta volna ki az elemeket: cápa, pánik, vihar, dráma. Csak éppen a lelkesedés hiányzik belőle.

Értékelés 10/1 

Legszívesebben 0 pontot adnánk, de a CGI elég jó volt, hiába nevetségesen abszurd. 

A Netflix valószínűleg nagy dobásnak szánta, de a végeredmény inkább egy felejthető, széteső produkció lett, amelyből még a trash-rajongók sem igazán tudnak örömet meríteni. És ez talán a legnagyobb csalódás. Mert mi tényleg szeretjük a jó katasztrófafilmeket. De ez egyszerűen nem az.

Ezek is érdekelhetnek: