Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.huNicole Kidman kedves gesztusnak szánta azt a videót, amelyben a Lane Cove Public School fennállásának 150. évfordulóját ünnepelte. Az 59 éves ausztrál színésznő egykor maga is az intézmény diákja volt, ezért személyes emlékeket is megosztott az ott töltött évekről. A felvétel alatt azonban hamar megjelentek azok, akik Nicole Kidman plasztikai beavatkozásairól kezdtek találgatni, így az ünnepi üzenet helyett sokan inkább a sztár külsejével foglalkoztak.

Forrás: Jamie McCarthy / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Nicole Kidman plasztikai műtéteiről ismét találgatnak
A videó alatt több kritikus megjegyzés is érkezett Nicole Kidman – aki a válása után már tovább is lépett – megjelenésére. Volt, aki azt állította, hogy a színésznő túlzásba vitte a beavatkozásokat, és szerinte ez már egyértelműen látszik az arcán: „Nagyon ijesztő" – írta. Mások még ennél is keményebb szavakat használtak: egyikük „madárijesztőhöz” hasonlította, egy másik hozzászóló pedig úgy fogalmazott, hogy az arca olyan, mint egy „túlzottan animált roboté”.
Egy kommentelő arra kérte a színésznőt, hogy hagyjon fel a műtétekkel, míg másvalaki azt állította, hogy az arca „szó szerint olvad az elviselhetetlen görög hőségben”. Fontos azonban, hogy ezek kizárólag a közösségi médiában megjelent vélemények és találgatások. Nicole Kidman korábban következetesen tagadta, hogy plasztikai műtéten esett volna át. Arról ugyanakkor nyíltan beszélt, hogy egyszer kipróbálta a botoxot, de nem volt elégedett az eredménnyel.
Sajnos kipróbáltam a botoxot, de felhagytam vele, és most végre újra tudom mozgatni az arcom
– mondta egy 2011-es interjúban.
Nicole Kidman kommentelői a szemöldökét és a haját sem kímélték
Nem csupán az esetleges beavatkozások kerültek szóba. Nicole Kidman kommentelői közül többen a színésznő sötét, vastag szemöldökét vették célba, amely különösen feltűnőnek tűnt világos bőre és visszafogott sminkje mellett.
„Szabadulj meg a sötét, vastag szemöldöktől” – írta az egyik kritikus, míg valaki más egyszerűen azt kérdezte: „Mi van a szemöldökével?”
A frizurája sem kerülte el a figyelmet. Egyesek azt találgatták, hogy Nicole Kidman póthajat viselhet, amely szerintük nem simult természetesen a saját hajához. Az egyik hozzászóló meglehetősen keményen fogalmazott: azt kérdezte, vajon a színésznő tükörbe nézett-e a videó közzététele előtt, majd a hajhosszabbítást, a szemöldökét és az ajkait is kritizálta.
Az interneten egymás külsejének kritizálása mára hatalmas méreteket öltött, a közösségi média pedig különösen könnyű terepet biztosít a sokszor kifejezetten bántó megjegyzéseknek. Érdemes azonban észben tartani, hogy a képernyő másik oldalán akkor is egy ember áll, ha történetesen az egy világsztár: a külsőre tett sértő, megalázó kommentek komoly lelki terhet jelenthetnek.
Pedig Nicole Kidman egy megható üzenettel készült
A külsőjével kapcsolatos vita végül szinte teljesen elterelte a figyelmet arról, miért készült eredetileg a felvétel. Kidman egykori általános iskoláját szerette volna felköszönteni annak 150. évfordulóján.
„Bárcsak veletek lehetnék, de szeretnék gratulálni a Lane Cove Public School 150. évfordulójához. Csodálatos. Micsoda mérföldkő” – mondta a videóban. A színésznő gyerekkori emlékeit is felidézte, és elárulta, hogy az iskolában kötött barátságai közül néhány még évtizedekkel később is tart.
„Emlékszem, ahogy azon a játszótéren rohangáltam. Olyan barátokat szereztem, akikkel még most is azok vagyunk, és ez is mutatja, milyen fontos az általános iskola. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen nagyszerű iskolába járhattam. Gratulálok.” Kidman végül puszit küldött a kamerába, és szeretetét küldte az iskola közösségének.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:


