Könnyek és fájdalom 2016-ban: ők döntöttek a szakítás mellett

Sarka Kata Ganxsta Zolee párkapcsolat Iszak Eszter Dobrády Ákos Hajdú Péter szakítás Tóth Andi Kozso
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2016-ban is több magyar sztárkapcsolat jutott mélypontra, a felek pedig a szakítás mellett döntöttek. Sok rajongó szinte ledöbbent, amikor az érintettek bejelentették a fájdalmas hírt, ám elmondásuk szerint ez a döntés a legjobb, ami születhetett. 

Kozso és Keira

Az első hírek még februárban röppentek fel: több magazin megírta, hogy Kozsót elhagyta 20 évvel fiatalabb szerelme, Keira. A dolgot először senki sem értette, hiszen a pár már a közös gyermek gondolatát is felvetette. Az 51 éves sztár több mint nyolc éve volt együtt kedvesével, így nem csoda, ha megviselték a szakítás első hetei. Keira szerint kedvese teljesen más ember lett az életmentő műtétje után, így hiába volt anno a nagy szerelem, ma már inkább csak barátként tekintenek egymásra.

Kozso és Keira több mint nyolc évig voltak együtt Forrás: Facebook/ Ámokfutók

Ganxsta Zolee és Petra

Az énekes és 25 éves szerelme tavaly mutatkozott először a nyilvánosság előtt, méghozzá a Fonogram-díjátadón. A pár soha nem beszélt nyíltan a magánéletéről, hiszen a zenész mindig is óvni szerette volna kedvesét a sajtótól. Zolee azonban idén augusztusban alaposan megijesztette rajongóit, amikor különféle aggasztó és komor hangulatú posztokat tett közzé a Facebook-oldalán. Mint kiderült, Petra váratlanul szakított vele, amit Zolee nem tudott feldolgozni. A zenész később azt mondta, teljesen érthető a nála 24 évvel fiatalabb lány döntése, emellett úgy gondolja, hogy csakis ő maga tehet a szakításról.

Ganxsta Zolee-t nagyon megviselte a szakítás Forrás: VIASAT3/Birtalan Zsolt

Tóth Andi és Földesi Péter

Az X-Faktor ötödik szériájának győztese nem viselte túl jól, amikor egy év és három hónap párkapcsolat után, 2016 áprilisában szakítottak kedvesével, Földesi Péterrel. A hírek szerint a különválás korántsem mondható békésnek, hiszen Andi állítása szerint egykori szerelme csöppet sem kedvesen közölte vele a rossz hírt. A pár a szakítás előtt nem sokkal Balin nyaralt, szimbolikusan el is jegyezték egymást, a hazatérés után mégis különváltak útjaik. A 17 éves lány azt mondta az okokról, hogy eltérő habitusú emberek voltak, így nem tudtak más döntést hozni.

Tóth Andi és Földesi Péter egy év és három hónap után szakítottak Forrás: Facebook/Tóth Andi hivatalos oldala

Iszak Eszter és Dobrády Ákos

A dögös műsorvezető 2012 őszén jött össze Dobrády Ákossal, majd 2014 februárjában el is jegyezték egymást. Bár minden idillinek tűnt, a pár idén augusztusban, öt év együttjárás után mégis a különválás mellett döntött. Az idei Szigeten igazolódott be először, hogy nagy lehet a baj, hiszen a TNT frontembere egyedül bulizott a fesztiválon, Eszter egy pillanatra sem tűnt fel mellette. A 2016-os év elején még azt mondták, hogy előbb születik meg a közös gyermekük, mint hogy oltár elé állnának. Dobrády Ákos később saját magát okolta a szakítás miatt, szerinte ugyanis az utolsó év alatt elhanyagolta szerelmét.

Iszak Eszter és Dobrády Ákos el is jegyezték egymást, ám nyáron a különválás mellett döntöttek Forrás: Instagram/Iszak Eszti

Sarka Kata és Hajdú Péter

Magyarország egyik legismertebb álompárjáról senki sem gondolta volna, hogy valaha is különválnak útjaik. A közel négy és fél hónapja tartó kálváriának még most sincs vége, hiszen a legújabb hírek szerint egyik fél sem tudja, mit hoz majd a jövő. Állítólag a pár egyik tagja sem ment el az első válóperes tárgyalásukra, így sokan abban reménykednek, hogy Kata és Péter újra egymásra talál. Az első hírek július közepén röppentek fel a pár szakításával kapcsolatban, majd nem sokra rá kiderült, hogy a csinos műsorvezető már ki is költözött a családi házból. Bár nyilvánosságra kerültek olyan hírek, hogy Kata életében megjelent egy másik férfi, ezt hamar cáfolták.

Sarka Kata és Hajdú Péter válása még mindig folyamatban van Forrás: Facebook/Hajdú Péter

Ezek a sztárpárok találtak egymásra idén: a kor nem számít!

Persze 2016-ban voltak olyanok is, akik idén találták meg a nagy szerelmet. Íme, a legmeglepőbb kapcsolatok!
Hosszú Katinka 7 évesen: ekkor adta élete első interjúját - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20161222-hosszu-katinka-7-evesen-adta-elso-interjujat.htmlA bajai emberek melle dagad a büszkeségtől: mindenki örül annak, hogy Hosszú Katinka onnan származik. Volt tanárai ódákat zengtek az úszóklasszis szorgalmáról, kitartásáról és képességeiről. Már hétévesen annyi érme volt, hogy kiállítást nyitottak belőle, ekkor nyilatkozott először az iskola tévéjének. TV + SztárokOrigoJim Carrey szerint nem lényeges öngyilkos exe ügyében a nemi betegség http://www.life.hu/sztarok/20161222-jim-carrey-ongyilkos-exe-ugyeben-lenyegtelen-a-nemi-betegseg.htmlJim Carrey volt barátnője öngyilkos lett, a lány anyja pedig beperelte a színészt. A nő azt állítja, Cathriona azért dobta el magától az életét, mert a színész megfertőzte őt, és nem tudott a betegséggel együtt élni. Jim Carrey most azt kéri a bíróságtól, hagyják figyelmen kívül a nemi betegségére vonatkozó állításokat. TV + Sztárok--Hihetetlen dolgot tett Tom Hankshttp://www.life.hu/sztarok/20161221-hihetetlen-dolgot-tett-tom-hanks-egy-rajongoi-uzenettel.htmlTom Hanks nem egyszer bizonyította már, mennyire jó fej, most azonban olyat tett, amit Hollywoodban sajnos nem nagyon szoktak a filmcsillagok. TV + Sztárok--Úgy néz ki, Jennifer Lopez bepasizotthttp://www.life.hu/sztarok/20161221-jennifer-lopeznek-uj-pasija-van.htmlGyanúsan sok időt tölt együtt JLo és Drake, bár állításuk szerint csak azért, mert közös számon dolgoznak. TV + Sztárok--Gyurta Dani elárulta, számára miért fontos a karácsonyhttp://www.life.hu/sztarok/20161221-gyurta-dani-a-karacsonyrol-vallott.htmlGyurta Dani nagyon sok időt tölt távol a családjától, ezért is értékes számára a karácsony ünnepe. Abban a három napban végig a szeretteivel lehet, ő tudja, hogy az együtt töltött idő mindennél fontosabb. TV + Sztárok--Új pasit és bombatestet villantott Sharon Stonehttp://www.life.hu/sztarok/20161220-sharon-stone-szineszno-uj-pasijaval-romantikazott.htmlSharon Stone 58 éves, és nem is csoda, hogy szuper formában van: valószínűleg új szerelme hatására virult ki ennyire. Mutatjuk is Sharon kedvesét! TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.