Minél görcsösebben keressük, annál inkább elkerül minket a szerelem. Közhely, de tényleg lesből támad, és az életünk bármelyik szakaszában megtalálhatjuk a nagy Ő-t. Az érzelmek elé pedig az életkor sem tud akadályt gördíteni.

Ma már egyre kevésbé kapjuk fel a fejünket arra, ha valaki egy nála pár évtizeddel idősebb vagy fiatalabb párt választ magának. Az életkor csak egy szám, és nem volna szabad, hogy az határozza meg, kik vagyunk, hogy hol tartunk az életben. Lehet, hogy valaki már tinédzserként olyan érett, mint egy harmincas, vagy a negyven felé közeledve még mindig olyan fiatalos és bohém, mint a mai húszasok.

Számtalan példát láthatunk arra, hogy a szerelem tényleg bárkire bármikor rátalálhat. A hazai sztárpárok között is sokan vannak, akik a köztük lévő nagy korkülönbség ellenére már évek óta boldog kapcsolatban élnek.

Delhusa Gjon és Fanni

Delhusa Gjon és FanniForrás: Facebook/Delhusa GJON Hivatalos Oldala

A Nika se perimeno slágerének énekese évekkel ezelőtt egy tévéműsorban már megpróbált rátalálni a nagy Ő-re, de nem járt sikerrel. A szerelem végül váratlan helyről csengetett be hozzá, ma pedig már nyolc éve együtt van fiatal kedvesével, Fannival, akit 2020-ban el is jegyzett. A lány először a tévében látta meg Delhusát, majd két éven keresztül leveleztek egymással. Fanni szigorú szülei eleinte nem örültek annak, hogy lányuk egy nála 42 évvel idősebb, elvált és gyermekes férfiba szerelmes, de mára már megenyhültek.

Ernyey Béla és Balaton Dóra

Ernyey Béla és Balaton DóraForrás: Facebook/Ernyey Béla Hivatalos

Idén nyáron ünnepli 80. születésnapját Ernyey Béla, aki az utóbbi időben a tévés szereplésektől távol, visszavonultan éli az életét. Dolgozott színészként és műsorvezetőként is, több könyve is megjelent, egyszóval igazi polihisztor, akinek a stílusát minden fiatal megirigyelhetné. Ernyey szívét többen is megdobogtatták, a nagy szerelem azonban csak nemrég talált rá. 2008-ban ismerkedett meg a nála 38 évvel fiatalabb Balaton Dóra jogásznővel. Egy évvel később már össze is házasodtak, és tizenhárom éve élnek boldog kapcsolatban.

Cooky és Szécsi Debóra

Cooky és Szécsi DebóraForrás: Instagram/szecsidebora

Az ismert francia rádióst eleinte sokat támadták azért, mert egy nála 27 évvel idősebb nővel kezdett ismerkedni. Cooky először 2017-ben jelent meg Debórával a nyilvánosság előtt. Nem sokan fogadtak volna arra, hogy együtt maradnak, ők mégis rácáfoltak a kétkedők előítéleteire, hiszen már öt éve hű társai egymásnak. A műsorvezető 2019-ben kérte meg táncosként dolgozó szerelme kezét, aki két fiúgyermekkel is megajándékozta már Cookyt.

Hegyi Barbara és Zorán

Hegyi Barbara és ZoránForrás: Facebook/Hegyi Barbara

Estéről estére emberek százai előtt lépnek színpadra, az életüket mégsem a nyilvánosság előtt élik. Hegyi Barbara és Zorán közel két évtizede, pontosan 18 éve alakot egy párt, és akárcsak házasságuk, az esküvőjük is megmaradt privát, családi alkalomnak. A színésznő és az énekes két év együttélés után 2004-ben a legnagyobb titokban mondta ki a boldogító igent, és az egymás oldalán leélt évek is azt bizonyítják, hogy a szerelemben a kor nem számít. Zorán idén márciusban ünnepelte a 80-at, Barbarát pedig januárban köszöntötték fel 56. alkalommal. A színésznőnek ennél csak egy hosszabb kapcsolata van, méghozzá a Vígszínházzal, amelynek 26 éve erősíti a társulatát.

Stohl András és Vica

Stohl András és VicaForrás: Instagram/stohlandras

A népszerű színész-műsorvezető idén ünnepli 55. születésnapját, de fiatalokat meghazudtoló lendülettel dolgozik színházban, tévében és szinkronban egyaránt. Stohl András azonban nem csak a munkájában sikeres, hanem a magánéletében is minden meseszerűen alakul. Két éve vette feleségül új szerelmét, a 19 évvel fiatalabb Vicát, aki pár hete bejelentette, hogy gyermeket vár Andrástól. A színésznek a korábbi kapcsolataiból már van négy gyermeke, akik kivétel nélkül mind örülnek a kistestvérnek.

Szandi és Bogdán Csaba

Szandi és Bogdán CsabaForrás:Facebook/ Szandi

Az ország egyik legismertebb énekesnője tizenhatéves volt, amikor először találkozott leendő férjével, az Első Emelet egyik alapítójával, Bogdán Csabával. A köztük lévő 16 év korkülönbség nem zavarta egyiküket sem, egyedül Szandi édesapja fogadta fenntartásokkal a hírt, hogy lánya egy nála jócskán idősebb férfiba lett szerelmes. Szandi húszévesen összeköltözött Csabával, rá három évre pedig összeházasodtak. Több mint két évtizede tomboló szerelmük azonban nem csöppent az ölükbe, folyamatosan dolgoznak a kapcsolatukon, ugyanis hisznek abban, hogy a kompromisszumkészség, az odafigyelés és a feltétlen szeretet az, ami működtet egy házasságot.