Így érheted el, hogy hiányozz a Mérleg pasinak

Forrás: Shutterstock -
asztrológia Mérleg csillagjegy párkapcsolat horoszkóp magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Mérleg férfi kiegyensúlyozott és érzékeny, folyamatosan a boldogságot keresi. Barátságos és konfliktuskerülő. Szereti, ha dicsérik, képes kompromisszumra, azonban nehezen közli az igényeit, és szüksége van valakire, akinek számíthat a tanácsaira. Hamar szerelembe esik, de nehezen vet véget egy boldogtalan párkapcsolatnak.

Minden párkapcsolat komoly munkát igényel, nem képes "csak úgy", belefektetett munka nélkül jól működni. A kezdeti láng idővel alábbhagy, azonban ez nem egy visszafordíthatatlan folyamat. A szerelmünk meghódítása nem ér véget akkor, amikor elhangzik a első bűvös "szeretlek" szó, sőt, ahogy telik az idő, egyre nagyobb energiákat kell mozgósítani ahhoz, hogy megmaradjanak az egymás iránti érzelmek.

Ehhez pedig az egyik fontos lépés, hogy elérjük, hogy hiányozzunk a szerelmünknek, ha távol vagyunk. Legyen szó Mérlegről, Szűzről, Oroszlánról, Rákról, Ikrekről, Bikáról, Kosról, vagy bármelyik másik csillagjegyről, ez arra fogja ösztönözni, hogy több időt akarjon velünk tölteni. Ahhoz viszont, hogy tudjuk, hogyan tartsuk fenn a Mérleg érdeklődését, először meg kell fejtenünk, hogy milyen is a Mérleg férfi.

A Mérleg férfi nagyon szereti a figyelmet és a szociális interakciókat. Tudja magáról, hogy kedves, önbizalma azonban nagyban függ attól, hogy szerinte hogyan látják őt mások. Igyekszik elkerülni a negatív hangulatú embereket, és olyanokkal tölteni az idejét, akik jól érzik magukat. Ettől ő is jobban érzi magát, úgy érzi, hogy jelen van az életében.

A Mérleg férfi nagyon szereti a figyelmet Forrás: Shutterstock

Amikor szerelmes, szintén ragaszkodik a jó hangulathoz, és ebből fakadóan utálja a konfliktusokat. Nem is tudja kezelni a nehezebb párkapcsolati helyzeteket, ezért rémálom vele vitatkozni. Ezzel együtt soha nem vonná meg bosszúból a szeretetét a párjától.

Fontos megjegyezni, hogy a párkapcsolatok, és nem mellesleg az életben való boldogulás egyik alappillére az önazonosság. Ezért, ha olyan szituáció adódik, ami nem komfortos, nem érdemes csak azért is megtenni valamit, hogy megfeleljünk a vélt vagy valós elvárásoknak. Ha nem a saját természetünkből fakad, úgyis rosszul fog elsülni. Az alábbi néhány tipp nem kőbevésett igazság, csupán néhány apró tipp, amelyek segítségével könnyebb közel kerülni a Mérleg csillagjegyű férfihoz.

Légy őszinte

A Mérleg nem kezeli jól a kudarcot, és nem szeret kockázatot vállalni. Ezért, ha úgy érzi, hogy nincs esélye nálad, nagy valószínűséggel próbálkozni sem fog. Vele szemben nincs helye a játszmázásnak, sokkal célszerűbb egyenesnek és őszintének lenni.

Foglald el magad

Az önállóság szexi, és egy férfi miatt sem éri meg felrúgni az életünket. Természetesen nem kell elérhetetlennek lenni, azonban nem kell mindig mindent úgy alakítani, hogy készenlétben várjuk, mikor ér ránk szívünk választottja.

Figyelj rá

A Mérleg férfi szeret beszélni, így kapcsolódik a legkönnyebben a körülötte lévő emberekhez. Éreztesd vele, hogy érdekel, amit mond, és valóban figyelj is rá, érdeklődj iránta.

A legfontosabb azonban, hogy bízz a megérzéseidben. Ugyan van néhány hasznos tanács, amit érdemes megfogadni, azonban mégis te vagy az, aki belekerül megoldandó helyzetekbe, párkapcsolatokba, ezért fontos meghallani a belső hangot, mert úgyis az fogja megmondani, mikor, milyen helyzetben mi a jó hozzáállás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.